Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-295

295. orsz&gos ülés 1898. május 10-én, kedden. 55 hanem az államérdek tekintetében is eléggé nem kárhoztatható eljárás. Ha a kormány csakugyan nem intendált mást, mint a szövetkezeti ügy előmozdítását, akkor az lett volna a legtermészetesebb és legegyszerűbb eljárás, hogy az összes már létező szövetkezeteknek megadatnak az állami kedvezmények, értem az adó- és illetékmentességet, feltéve természetesen, hogy való ságos szövetkezetek és nem nyerészkedő vállalatok. És ha az állam még pénzsegélyben is akarja őket részesíteni, a mit nem tartok feltétlenül szükségesnek: akkor könnyű lett volna oly modust találni, a mely az állam számára a szükséges ellenőrzést biztosítja. Ebben találom én a javaslat egyik leglényegesebb hibáját, a melyen azo.iban nézetem szerint igen könnyen és minden nehézség nélkül lehetne segíteni, még pedig olyformán, hogy mindazok a szövetkezetek, a melyek alapszabályaikat e törvényjavaslat értelmében, vagyis a javaslat első öt fejezetének megfelelően átalakították, részesítendők a 47. §-ban körülírt kedvezményekben s ez esetben nincs kifogásom az ellen sem, hogy ha az illető szövetkezetek még más kedvezményeket is akarnak igénybe venni, tudniillik hitelt a központi szövetkezetektől, ez nekik csak akkor adassék meg, ha abba a központi szövetkezetbe rendes tagokul belépnek. így, t. ház, konzerváljuk egyrészt azt, a mit a múlt teremtett és a mi életképesnek bizonyult, másrészt kiküszöböljük azt az anomáliát, hogy az állam ugyanazon alapon lévő szövetkezeteket merőben különböző elbánásban részesítsen. E mellett pedig megvan a garanczia az iránt, hogy az állami kedvezmények csakis oly szövetkezeteknek adatnak, a melyek erre valóban érdemesek is így az egész szövetkezeti ügy fejlődését nagyban előmozdítjuk. Megvallom, nem vagyok képes bár csak némileg elfogadható okot képzelni, a melyből ezt a méltányos és jogos követelést visszautasítani lehetne. Nem anomália-e már egymagában az is, hogy állami kedvezmények élvezete függővé tétetik attól, hogy az illetők valamely magántársulatba belépjenek, mert hiszen a központi hitelszövetkezet sem egyéb, mint államilag segélyzett magánvállalat. De, t. ház, nem folytatom tovább ennek a tárgynak a fejtegetését, fentartom magamnak, hogy a 47. §. tárgyalása alkalmával, ezt részletes megbeszélés tárgyává tehessem. Áttérve egy más elvi jelentőségű kérdésre, t. ház, mellesleg érintettem az imént, hogy a direkt államsegélyt, értem a pénzsegélyt nem tartom feltétlenül szükségesnek, de kijelentettem egyszersmind azt is, hogy én ebben a tekintetben a törvényjavaslat álláspontját elfogadom. Nem akarom ez alkalommal azt sem részletes vizsgálatom tárgyává tenni — ámbár ehhez már csakugyan sok szó férne — hogy vájjon nem lehetett volna e czélszerűbb szervezetet találni az állami segélyezés és az állam közreműködése számára, mint a központi hitelszövetkezet létesítését, a mely sem nem szövetkezet, sem nem állami intézmény, hanem a maga nemében páratlanul álló korcssziilött, a melyről nagyon kérdése*, hogy beválik-e. Tehát én elfogadom a központi hitelszövetkezetet is, de kénytelen vagyok kijelenteni, hogy meggyőződésem szerint a központi hitelszövetkezet semmiesitre sem fog megfelelni a hozzáfűzött várakozásoknak és azoknak a feladatoknak, melyeknek szolgálni akar, hogy ha a törvényjavaslat erre vonatkozó intézkedései változatlanul törvénynyó válnak. A központi hitelintézet a kötelékébe tartozó szövetkezetek hiteligényeire való pénzösszeget kötvények kibocsátása által fogja megszerezni. Én azt kérdem a t. pénzügyminiszter úrtól, komolyan hiszi-e azt, hogy a központi hitelszövetkezet csakugyan képes lesz a szükséges pénzösszegeket ez úton előteremteni, képes lesz-e már a a kezdetben meglévő biztosítéki alapnak megfelelő 30 millió koronát kötvények kibocsátása által beszerezni. Már pedig e 30 millió koronára csakhamar szükség lesz, sőt kívánnunk is kell, hogy szükség legyen rá minél hamarább, sőt ennél többre is. De hát, t. képviselőház, azt kell kérdeznem, ki fogja megvenni ezeket a kötvényeket és ha megveszi, minő árakon ? Nem kételkedem ugyan, abban, hogy ezen kötvényeknek egy bizonyos mennyiségét hazafiságból és a $ó ügy érdekében megveszik a belföldön, ámbár ez a szükséglethez képest édeskevés lesz. De mi fog történni azontúl? Hiszen a belföldi piacz még a legjobb, legelőnyösebb állampapírjaink felvételére sem képes és kénytelenek vagyunk ezen értékeinkkel a külföldi tőkéhez folyamodni. De vájjon hajlandó lesz-e a külföld olyan kötvények befogadására, vagy megvételére, a melyeket a magyar állam maga sem tart érdemeseknek vagy eléggé biztosaknak arra, hogy azokat garantirozza és a melyeknek egész fundálása az államban szétszórt számos kisebbszerű szövetkezeteknek kötvényeiből áll, oly szövetkezeteké, a melyek csak korlátolt felelősséggel birnak, mert hiszen a törvényjavaslat előttem merőben megfoghatatlan okokból nemcsak elvileg kizárja a korlátlan felelősséget, de megtiltja azt még abban az esetben is, midőn az illetők készek azt önként magukra vállalni. Tehát mondom, nem tartom valószínűnek, sőt egészen kizártnak tartom azt, hogy ezek a kötvények külföldön elhelyeztethessenek, sőt a t. pénzügyminiszter úr sem hiszi, mert különben nem követelte volna annak a szakasznak a felvételét, a mely szerint a községnek meg-