Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-295

295. országos illés 1898, május 10-én, kedden. vitában nem óhajtok részletesebben kiterjeszkedni. (Halljuk.

1 Halljuk/) Miután én úgy fogom fel a dolgot, hogy ez a törvényjavaslat által alkotott keret semmi egyéb nem akar lenni, mint az évek hosszú során át elhangzott vágyak megtestesülése, hogy végre valahára lehetővé tétessék, hogy a szövetkezeti alakulás olcsóbb, könnyebb, kellő intelligencziától vezetett és ellenőrzött legyen, — azt vélem, hogy ha ezt most megadjuk és ehhez még hozzájárul az állami áldozatkészségnek az a foka is, mely elegendő anyagi erőt nyújt az első megalakuláshoz és a, törvény formái között az egybekapcsolt értelmi és erkölcsi erők súlyával igyekszik magára vállalni azon feladatot, melyet eddig a társadalom egymaga nem tudott teljesíteni, mert ott, a hol leginkább segíteni kellett, hiányzott a kellő intellektuális erő; akkor el fogjuk érni a czélt, vagyis biztosítunk egy életképes mfíködési alapot. Ebben és eddig kielégíthet bennünket a törvényjavaslat általános konczepcziója; a részletekre vonatkozólag, azt hiszem, a ház minden érdeklődő tagja legjobb igyekezetével hozzá fog járulni, hogy egyik-másik kérdés megvilágíttassek, ha nem is bontjuk meg a javaslat szerkezetét. Felszólalásom ezélja sem lehet más, főleg azok előtt, kik velem együtt a gyakorlati téren működnek és agyakorlati életből merítik tapasztalataikat, mint az, hogy ezen kérdésben, mely nálunk egészen új, törvényhozásilag tulaj donkép nem is tárgyaltatott, elmondjam nézeteimet azért, hogy a jövő alakulásoknál bizonyos irányeszmék domborodjanak ki arra vonatkozólag, mit hogyan fogtunk fel, és hogy ebből szűrődjék át és tömörüljön az a tisztult fogalom, mely az egyes alapszabályokban kell, hogy lefektetve legyen. (Élénk helyeslés.) A közvéleménynek nagy megtévesztése, s jogosulatlan igények nagy felgerjesztése volna az, ha mi azt mondanók, hogy a kormány ezzel a javaslattal azt a kötelezettséget vállalta magára, hogy minden szövetkezeti szükségletek közpénzekből, — melyek úgy sem egyebek, mint az állampolgárok közfillérei, — kell hogy fedeztessenek. Hivatkoztam a német statisztikára, hivatkoztam példákra, kimutattam, hogy számtalan milliók ra megy az a szükséglet, a melyet a jövőben alakuló 6—8—10 ezer szövetkezet igényel, és hogy ez minő erőt képvisel. Ezt a jogosulatlan reményt felkelteni nemcsak nem szabad, hanem az ilyen feltevést előre vissza kell .utasítanunk. Én azt az eszményi törekvést, hogy az egyes individuumokat mentői erősebbé tegyük, mentül kevésbbé hozzuk függésbe az államhatalomtól és általában gyámkodó fenhatóságtól, nemcsak ma vallom, de vallottam mindig és vallani fogom mindenütt, mert azon tudat vezérel, hogy az egyes individiumoknak az ereje az állam ereje, azoknak a gyengesége az összesség gyengesége is. Azt az invenczionális erőt, azt az alkotó képességet, azt a teremtő vágyat és energiát, a mely az egyesben rejlik, azt a munka és szorgalmi képességet, melyet egyesek képviselnek, igenis fejleszteni és növelni kell; ezt gyámkodás útján nem érjük el; a gyámkodás oda vezet, a hova ma Németországban jutott, a melyről azt tartják a franczia közgazdák hogy az egyéni szoczializmus terjedését meggátlandó, a legnagyobb mértékben beleesett az állami szoczializmus fejlesztésébe. (Úgy van! Úgy van!) Én ettől távol állok és azt hiszem, hogy a milyen elitélendő dolog lett volna eddig — a mint a t. túloldal mindig elitélte — ha az állami gyámkodás egyik vagy másik alakulatba kellőnél mélyebben belenyúlt volna, épúgy elitélném azt is, ha az állam gyámkodása ezen intézménynél tovább terjedne, mint addig, hogy felsegélyezze a szövetkezetek keletkezését, útjára bocsássa azt és az egészséges új rajoknak keletkezését legfölebb általános morális szempontból igyekezzék elősegíteni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Arra a felfogás r melyet a legridegebb kapitalizmus diktál és a melynek legélesebb formáját látjuk Németországban a régi SchultzeDelitzseh egyleteknél, hogy tökéletesen mindegy, hogy ki a tag, csak fizesse a pénzét, mi, azt hiszem, Magyarország speeziális gazdasági viszonyainál fogva soha rá nem állhatunk. És épen azon nagy ellenségeskedésnél fogva, a melylyel azon tendenczia találkozott, hogy 8—10—-lS^/o-ot adtak egyes szövetkezeteknél évi osztalékként, sőt felment oly magasra a nyereség, hogy a rezerv tőkét tulajdonképen nem is kamatoztatták és így ezáltal 20°/o-ig ment az osztalék, ezt én igen beteges állapotnak tartom. Én nem tudom, hogy Komjáthy Béla t. képviselőtársam micsoda számítások alapján mondotta, hogy 8—10—12°/o-kal fog a pénz e javaslatban tervezett intézkedések által a kisemberhez jutni. Ha arra helyez súlyt, a mire én nagy súlyt helyezek, s a melyre nagyon kérem t. képviselőtársaimat, kik fel fognak szólalni, hogy az eszme jelentőségét ne kicsinyeljék és a takarékbetétekre helyezzenek súlyt, mert ezek a legközvetlenebb forrásai a szövetkezeteknek, és a gyakorlatban ezeknek a biztonságára kövessenek el mindent, akkor nem tudom, hogy ily direkt tőke mellett 8—10—12°/o-os eredményt hogy lehet kihozni? Úgyis aránylag drága szervezet mellett fog ez intézmény megindulni; hisz a mint kimutattam, Németországban sem tudnak a szövetkezetek fennállani a központ nélkül, daczára annak, hogy egyesek virágoztak, de a maguk visszleszámítolási összegükkel milliókra menő kötelezettségben állván, végre a központot meg kellett teremteni és mi is ezzel