Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.
Ülésnapok - 1896-317
450 317, onutágos ülés 1898. június 18-án, uombaton. Komlóssy Ferencz i T. ház! A mentelmi bizottság jelentésének tárgyalása alkalmával, méltóztassék megengedni, hogy egy kijelentést tegyek, a mennyiben a bizottság javaslatával foglalkozni nem óhajtok. Felette sajnálom, hogy az utóbbi időben, épen ezen eset alkalmából a katholikus kultusznak reputácziójában sokat kellett szenvednie, a mennyiben úgy a sajtó egy része, mint igen sokan a sajtón kivfíl is ezt az ügyet úgyszólván összefüggésbe hozták a katholikus klérus viselkedésével és a katholikus klérust quasi szolidárisnak jelezték azokkal, a kik Kossuth Lajos emlékét gyalázták, T. képviselőház! Mindenki tudja, hogy a katholikus klérus 1848-ban Kossuth Lajos zászlaja alatt küzdött a szabBdságért. Mindenki tudja, hogy a katholikus klérus akkor szerette hazáját, a mikor a hazaszeretet bűn volt; 1848 után tudniillik a hittanórák voltak arra szánva, hogy a katholikus klérus a hazaszeretetből adjon az ifjúságnak oktatást. (Élénk helyeslés a jobb- és szélső baloldalon.) A katholikus klérus ma sem lehet más, mint a milyen volt a múltban, ma is tiszteli azokat a hisztorikus alakokat, a kik az ország boldogításához, szabadságához, nagyságához hozzájárultak, akár Kossuth Lajosnak hívták, akár Eötvös Józsefnek, akár Deák Ferencznek és a katholikus klérus tudni fogja kötelességét a jövőben is. Azért emeltem szót, t. képviselőház, hogy egyszerűen jelezzem azon álláspontot, a mely talán általában kivételnélküli úgy a házban, mint a házon kivfíl, mert a katholikus klérus azokkal az urakkal, a kik megfeledkeztek magukról szolidaritást nem vállalhat. (Élénk helyeslés a jobb- és szélső baloldalon.) Bessenyei Ferencz: T. ház! Személyes kérdésben való felszólalásra kérek néhány pereznyi türelmet. (Halljuk!) Rakovszky István t. képviselő úr felemlített beszédében néhány művet és köztük Vukovits Sebő emlékiratait is, a melyeket én adtam ki. Igen helyesen idézte, mert az a mű is igen sok történeti adatot tartalmaz. Beszédének későbbi folyamában azonban, a mint a gyorsírói jegyzetekből lejegyeztem magamnak, a következőket mondotta: »Asbóth János, Bessenyei Ferencz és Hentaller Lajos legkevésbbé sem volt ártalmas annyira, mint Beksics Gusztáv műve, a mely nagyon is alkalmas arra, hogy Kossuth Lajos hírnevének ártson.« T. ház! Egyáltalán nem tudom, hogyan jutok én Asbóth János és Hentaller Lajos képviselő urak mellé, mert én annak a műnek irója nem voltam; abban a műben Vukovits Sebő tette le az ö történeti jegyzeteit, tapasztalait, ennélfogva én nem járulhattam soha hozzá ahhoz, hogy Kossuth Lajos hírnevének ártsak, a mint hogy ki is jelentem, hogy egyáltalában nem érzem magamat sem képesnek, sam alkalmasnak arra, hogy árthassak neki. Kérem, méltóztassék ezt tudomásul venni a képviselő urnak, mert ez nem az én művem, és én hozzá nem járultam soha Kossuth Lajos meggyaláztatásához. (Helyeslés jobbfeUl.) Rakovszky István: Félreértett szavaimnak megmagyarázására kérek szót. Egészen úgy áll a dolog, a mint a képviselő úr mondta, a művet nem ő írta, hanem Vukovics Sebő emlékiratait rendezte sajtó alá Bessenyei Ferencz, Budapesten, 1892.« De épen úgy áll ez, hogy minden félreértést kizárjuk, Hentaller Lajosra és Beksics Gusztáv művére is, a mely utóbbinak czíme: »Kemény Zsigmond és a forradalom, írta Beksics*. Komjáthy Béla: T. képviselőház! Rakovszky István képviselő úr előbbi felszólalásában velem is foglalkozott azért kötelességem erre néhány megjegyzést tenni. Előrebocsátom, hogy én a tárgyalás alatt levő ügybe beleszólani nem kívánok. Az előadó úr által mondottakat magamévá téve, felesleges, hogy én a jelentés vagy állásfoglalás mellett érveket hozzak fel; hanem azt mondja az igen tisztelt képviselő úr előbbi beszédében, hogy én is közvetlen tudomás nélkül hoztam itt szóba Lepsényi Miklós képviselő úrnak állásfoglalását. Bizonyára tudnia kellett volna egész pozitivitással ezt, mert különben ilyet nem mondott volna; csakhogy sajátságos, hogy az én pozitív tudomásom meg egészen más, mert ha most meg méltóztatik a lakásomban nézni azt a könyvet, bár — megmondhatom — undorral töltött el, undorral tölt el most is, de fájdalom, megtalálja most is a könyvtáramban, mert tudni akartam, hogy mi van benne. Én tehát nem közvetett, hanem igenis, közvetlen tudomás és tapasztalat alapján hoztam fel azt, a mit mondtam. Azt mondja a t. képviselő úr, hogy soha senkisem ártott többet a Kossuth-kultusznak, mint én. Én ezt komolyan nem veszem. A ki engem ismer, a ki figyelemre méltatta egész életemet, különösen politikai szempontból, az tudja, hogy igazabb, őszintébb, lelkesültebb, odaadóbb híve a Kossuth-kultusznak ebben az országban nem volt és nem lesz, mint én vagyok. (Éljenzés a szélső báloldalon.) De sajátságos, hogy akkor, midőn a t. néppárt oldaláról általánosan azt igyekeznek bizonyítani, hogy ők Kossuth Lajost meggyalázni soha nem akarták; Kossuth Lajos meggyalázóíval nem értenek egyet, sőt azok ellen állást foglalnak: ugyanakkor azon felszólalásomat, a melynek higgadságát, tárgyilagosságát — azt hiszem — senki kétségbe nem vonta, (Úgy van! Úgy van! a szélsőbálon és jobbfeUl.) úgy szeretnék feltüntetni, mintha engem is a szenvedély ragadt
