Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.
Ülésnapok - 1896-314
396 31 *' orazkgoa ülés 1898. június 15-én, szerdáu. füzetből egypár rövid passzust olvassak fel, a raely ezen kivitellel foglalkozik (olvassa): »A felhozott adatok tanúsága szerint az Ausztriából való kivitel egyik-másik évben beálló visszaeséstől eltekintve, tartós növekedő irányzatot követett; ezzel szemben a magyar kivitel a legutóbbi hét évben állandóan apadt.« »Hozzájárult az osztrák szeszkiviteli üzletnek fellendüléséhez körülmény is, hogy az osztrák kormány a rendelkezése alatt álló és az állami területet keletről nyugatra átszelő vasútvonalakon elsősorban a galieziai forgalomban és pedig a kár aGalicziából köz vetetlenül, akár pedig valamely szeszfinomító telepnek közvetítése mellett közvetve, tehát a tört forgalomban a külföldre irányított szállítmányokra nézve annyira olcsó kivételes tarifákat léptetett életbe, hogy már csak ezek a redukált szállítási tarifatételek is alkalmasak arra, hogy a magyar szesznek az osztrák árajánlatokhoz képest versenyképes kínálását a külföldön meghiúsítsák.« Szükséges ezt felhoznom, mert ez ellen a magyar kormánynak tiltakozni nemcsak joga, de kötelessége is lett volna. A mint tudom, tiltakozott is, de enuek a tiltakozásnak eredménye az lett, hogy — a mint nagyon sok ilyen dologban történik, nagyon sok példát tudnék más irányban is felhozni — az ottani minisztérium levéltárában ezen tiltakozás feltalálható, de annak gyakorlati eredménye nem lett és nincs is. Érdekes itt egy dolgot felhoznom arra nézve, hogy az osztrákok mennyire igyekeztek mindig a saját érkekeiket megóvni velünk szemben. Addig, míg nekünk volt szeszkivitelünk Ausztriába, a fogyasztási adón nyert a magyar kincstár, mert akkor még nem volt visszatérítés. A mint ezt az osztrákok észrevették — ők megalkusznak mindennel — akkor ők, a kik pedig úgy féltek a vámsorompóktól, mint az ördög a tömjéntől, rögtön hangoztatni kezdték, hogy ők a vámsorompókkal hajlandók megbékülni és már most megalkottatott az 1894 : XV. törvényezikk arra nézve, hogy most már ott fizessék az adót, a hol a szeszt elfogyasztják. Igaz, hogy az egyszer az osztrákok puskája visszafelé sült el, de a kiindulási pont nagyon helyes volt, mert akkor maguk sem hitték el, hogy az 1884. évi törvénynek oly óriási hatása legyen Magyarország szesztermelésére. Hiszen mi magunk is akkor azt hittük, hogy nagyon nagy előnyünk lesz a javaslatból, hogy kivitelünk emelkedni fog, pedig ellenkezőleg Ausztriába való kivitelünk megszűnt és ma már mi hozunk be évenkint Ausztriából 4B—50.000 hektoliter szeszt. Ha tehát úgy áll a dolog, hogy a közös vámterület alapján érdekeinket megvédeni nem tudjuk, az a kérdés, hogy mit csináljunk? Bocsánatot kérek, itt két megoldási mód van. Az egyik, a mit én és ez a párt mindig követelt és követel a jelen esetben is ós ez az önálló magyar vámterület felállítása. (Helyeslés a szélsőbalon.) Önálló vámterület mellett saját érdekeinknek megfeleltleg szabhatjuk meg az adót, oly adórendszert állapíthatunk meg, a mely az államkincstár érdekeit megóvja, a nemzetgazdászati előnyöket biztosítja és az intenzív gazdálkodás lehetőségét előmozdítja. De ha nincsen önálló vámterületünk, akkor nem restellem kimondani, bár ellensége vagyok minden monopóliumnak, hogy ha Magyarország szesziparát fejleszteni akarjuk, hogy a mi terményeink a mi piaczainkon fogyasztassanak *1, ezt egyszerűen csak a monopólium behozatalával lehet elérni. Ez nem is új dolog, t. ház, nem tanulmányoztam ugyan a dolgot, de úgy tudom, hogy Svájczban már életbe is van ez léptetve és Oroszország egy pár kormányzóságában is már megkezdették. Annyi bizonyos, hogy a magyar szeszipar fellendülését és megmegizmosodásának biztosítását a közös vámterület alapján monopólium nélkül elérni teljes lehetetlenség. Igaz, hogy azt lehet mondani, hogy a tapasztalatok szerint ilyen alkotásnak tán rossz hatása is lehet, mert a szeszfogyasztást apasztja, a mint azt a svájczi statisztikai adatok tényleg mutatják. De ettől ne méltóztassanak félni, mert a mennyivel a szeszfogyasztás egy bizonyos részre leapadt, az ipari czélra feldolgozott szesz ugyanazon mértékben emelkedett. Minthogy felfogásom szerint bebizonyítottam azt, hogy a kontigensnek, tehát ezen törvényjavaslatnak elfogadása Magyarországra nézve egyáltalában véve előnyt nem nyújt, de különösen tekintettel arra, hogy 1899. évi január hó 1-én, mostani reményeink szerint — a melyek hogy megczáfoltassanak, az Isten ne adja — az önálló vámterület alapjára fogunk lépni, az a kérdés, hogy azon ideig szabad-e nekünk ezen javaslatot elfogadni, igen vagy nem? De számolni kell azzal is, ha el nem fogadjuk, hogy mi fog következni, mert e részben a felelősséggel nekünk is számolni kell. Én azt hiszem, t. ház, hogy nekünk épen ebben az esztendőben félni okunk nem lehet és itt kötelességem bejelenteni, hogy nem saját nézetemet mondom el, mert gyakorlati téren nem volt alkalmam tapasztalatokat szerezni, a melyekre mint megerősödött tényekre hivatkozni lehetne, hanem beszéltem szakemberekkel, a kik határozottan azt állítják, hogy jó kukoriczatermésnek nézünk eléje, hogy a múlt évből még nagy készletek vannak és hogy tekintettel arra, hogy az árak nagy emelkedésétől tartani nem lehet azon oknál fogva, mert a sertésvész még meglévén, ott nagy fogyasztásra számítani nem lehet, mi ezt a kam-
