Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.
Ülésnapok - 1896-314
394 314. országos ülés 1898. június 15-én, szerdán. akkor, midőn minálunk minden hektoliter szeszt 8 forint 20 krajezár adó terhelt, Ausztriában ezen számítás alapján a teher csak 6 forint 20 krajczár volt. Mikor ilyen tények domborulnak ki, mindenki átláthatja, hogy Magyarország és Ausztriának a szeszipar terén való érdekeit együttesen kielégíteni lehetetlen, mert minden érdek, mely Magyarországnak jó, hátrányos Ausztriának, és viszont minden érdek, mely ott kielégíttetik, csak a mi hátrányunkra jár. Erre talán tanulságos lesz, ha én a saját nézetem mellett egy füzetből fogok magam mellé bizonyítékokat venni, mely külön lenyomat Matlekovics Sándornak »Az ezredéves kiállítás eredménye* czímű jelentésének nyolcz kötetéből, tehát bizonyos szempontból hivatalos kiadás, a mely annak idején a kormány retortáin is keresztülment. Ezen füzet erre nézve azt mondja (olvassa): »Magyarországra nézve azok a viszonyok, hogy tudniillik megváltozott az adórendszer, még azon különös hátránynyal is jártak, hogy a monarchia másik államának szesztermelésében a kedvezményezett mezőgazdasági szeszfőzdék, ellenben nálunk a kedvezőtlenebb helyzetben levő ipari szeszgyárak voltak túlnyomóak. Ezen adórendszer nyomán fejlődött ki azután azon túltermelés, mely párosulva a kivitel fennakadásával, a szesz árát lenyomta,, az adónak és a termelési költségeknek a fogyasztásra való áthárítását megakadályozta és utóbb arra vezetett, hogy a szesztermelés megszűnt jövedelmező gyártás lenni, sőt több nagyobb hazai szeszgyárunk tönkre is jutott.« De ugyanezen jelentésben később azt mondja ezen álláspont igazolásául (olvassa): »A szeszgyártás helyzete ezen idő szerint határozottan kedvezőtlenebb, mint valaha és annak a legutóbbi évtizedben megjavulásról, vagy föllendüléséről épen nem lehet szólani. Az idevágó adótörvényeknek folytonos módosítása, a végrehajtási rendeletek határozmányainak örökös megmásítása, folyton ingadozó és bizonytalan alapokra fektette a szeszgyártást és további alakulását. A szóban levő iparágat igen hátrányosan érintették az évtizedek előtt követett és a későbbi fejlemények tanúsága szerint tévesnek bizonyult gazdasági politikának a következményei.« Nemcsak én, hanem mások is ezen következményt vonják le, midőn az adórendszer mindig akként változott, a mint azt Ausztria érdekei megkívánták. Midőn sokan meggyőződtek arról hogy ez a rendszer nem helyes, midőn a túltermelés állítólag bekövetkezett, akkor jött az 1888 : XXIV. törvényczikk, a mely most is érvényben van és átmentünk a kontingentálás rendszerére. Ebben Németországot utánoztuk. Azt mondta a miniszter annak idején a javaslat indokolásában, hogy ez a kontingentálás azért szükséges, mert ezzel tudjuk megakadályozni a túltermelést. Most megfeledkezett akkori indokolásáról, mert most meg az új szeszadó-törvény indokolásában világosan kimondja, hogy bizony ez a törekvés nem vált be, a kontingentálás a túltermelésnek útját nem állhatta. Ennek daczára mégis fenn akarja tartani jövőre, mert úgy látszik, erre Ausztria érdekében megint kötelezve van. Azt mondjuk, hogy mi Németország példáján okultunk, tehát bizonyosan ott sem volt az helyes intézkedés. Ellenkezőleg ott a kontingentálás bevált, mert ott igen lelkiismeretesen megállapították a fogyasztást, mely az ország belterületén szükséges és ezen fogyasztáson alul 300 hektoliterrel kevesebbre csinálták a kontingenst. Magyarországon egész másként jártak el. Míg a német eljárás tényleg útját állta a túltermelésnek, a szesz árát bizonyos nivón tartotta és a termelés nemcsak fedezte a költségeket, hanem bizonyos hasznot is nyújtott: nálunk egészen máskép volt. Itt megállapították a kontingenst az egész vámterületre, Magyarországot nem véve külön tekintetbe. Mi beeresztettük az osztrák termelést s azért tényleg előállott a túltermelés minden hátrányaival. Ma még vámmentesen jöhet be Ausztriából a szesz Magyarországba. Igaz, ebből a kincstárnak nincs kára, mert hisz az adót itt fizetik meg; de hogy nemzetgazdaságilag ez mily hátrányos, azt a miniszter úr sem tagadhatja. E károsodást számszerűleg is kifejezhetjük. Vegyük alapul, hogy az új törvény szerint mennyivel fog apadni kontingensünk: gondolom, 19,542 hektoliterrel. Minden hektoliter szeszre három hektoliter kukoriczát számítok — ennyit számítanak a szakértők is — s így az a Szesz mennyiség megfelel 58.626 métermázsa kukoriczának, tehát a rendes termésviszonyokat tekintve 6000 hold termésének. Midőn tehát a kontingens e részét átengedjük Ausztriának, elvesztjük az összes hasznot e 6000 hold termésének feldolgozásából a moslék felhasználásából, a takarmányozásból, tisztán az osztrák gyárak érdekében. Már sokszor hangsúlyoztuk, hogy a közös vámterület ránk nézve minden tekintetben hátrányos. De hogy még bizonyítsam állításomat, hátrányos ránk az is, hogy a közös vámterület alapján a nyers szeszadóból való jövedelem is mindig nagyon rosszul oszlott meg a két ország közöt;, kivéve az átalányozási időszakot, mert akkor épen ellenkezőleg állt a dolog. 1860—67-ig a nyersadó-jövedelemből Magyarországra jutott 45, Ausztriára 55°/o. Ez akkor volt, a mikor még a császári nyilt parancsok alapján állott az adózási rendszer. Később, midőn az átalányozási rendszer behozatott Magyarországba az 1868:
