Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-313

313. országos ülés 1898, jimlus 14-én, kedden. 365 müvekre fogok áttérni, az indokokat előadásomból maga megalkothatja magának itt a ház szine előtt. E súrlódások daczára azonban mit tapasztalunk ? Hogy e súrlódások eredménye az, hogy a magyar gépgyár és a diósgyőri gépgyár fejlődése meg akasztatott, sőt egyenesen horribilis mértéket öltött. Mikor ilyen súrlódások előfordulnak, ezek következményeiből látható, hogy melyik félnek lehet igaza. De nem fogadható el törvényhozási indoknak az, hogy súrlódások fordultak elő. Ez nem olyan nagy állami tény, mely egyrészt egy minisztérium gyöngyét veszi el, és azt másrészt átutalja a másik minisztériumba. A súrlódások még sem lehetnek ennek okai; azok belső okok, melyek nem valók a törvényhozás elé, de a melyeket, ha ide hozzák őket, iudokoltan kell ide hozni, ha nem képesek a két minisztérium kebelében a súrlódásoknak elejét venni. A harmadik indok az, hogy a fémkohászat és a fémbányászat a pénzügyminiszter vezetése alatt áll és igy az egyöntetű vezetésnek és czéltudatos fejlődésnek szüksége fennforog, s éppen a kereskedelemügyi minisztérium kezelése alatt álló állami gyárak sikeres működésének képezheti létföltételét. A mi azt illeti, erre a harmadik okra most nem reagálok, de ki fogom fejteni a fémkohászat fejlődését az utóbbi 10, illetve 11 évben, és ennek feltüntetésével méltóztassék megengedni, talán egy kicsit triviális a hasonlat, és jogi természete is más, de végeredményében azt a benyomást teszi reám az indokolás ezen része, hogy ezzel is úgy járunk, mint a nemzeti sziliház nyugdíjaiapjának egyesítésével az operaszínház nyugdíjalapjával jártunk, melyek egymást emésztve fel senkinek sem jut semmi. A negyedik indok a két csoportbeli gyárak fejlesztése, terjeszkedése és beruházásokkal való ellátása összhangzatosan és a kellő arányok megtartásával. Ez csak úgy eszközölhető, ha mindkét csoportbeli gyárak vezetése összpontosíttatik. Ki fogom mutatni a gyárüzemeket a pénzügyminiszter ür vezetése alatt és utalok azon indokolásra, melyben bevallotta, hogy óriási eredményeket hozott létre a gépgyár, tehát ennek fejlesztése jó kezekben van. Ha itt fejlesztésről szó lehet, akkor úgy látom a helyzetet, hogy egyesített vezetése alatt a fémkohászatnak fejlesztése lesz a főczél, mely esetleg a gépgyár rovására fog történni. Ezt a magyar államvasutak fejlődését a gépgyárral kapcsolatban feltüntetve, egész világosan be fogom igazolni. Az ötödik indok végre az, hogy a kincstári olvasztómfívekben termelt nyersvas a finomító művek között arányosan és elfoglaltságuknak megfelelően lesz felosztható. Ez a legveszedelmesebb indok, mert nem egyenlők a bányaművek produktumai. Hogyha az a czél lebegett a pénzügyminiszter úr előtt, hogy a gépgyáraknak szállítandó nyers terményekben arányos felosztást hozzon létre, akkor a gépgyáraknak tizenkettedik órája ütött, mert nem az a kérdés a gépgyáraknál, hogy mit termelnek a különböző vasművek czéljaira, hanem midőn ipari czélokra szükséges gépekről van szó, akkor a termelésnek a minősége a mérvadó. Ha azt a kifogást emeli a pénzügyminiszter úr, akkor daczára annak, hogy nem akarom dicsérni a kereskedelmi minisztériumot, kijelentem, hogy neki dicséretére válik, hogy csak jó anyagot fogadott el, nem pedig minden bányából összeszedett anyagot. Áttérek már most a pénzügyminisztérium alatt álló művekre. E művek között az 1896. évi zárszámadások szerint — és ezt csak egyszerűen konstatálom — és a vele kapcsolatos bányaigazgatóság 7185 frt veszteség, a fémbányászatnál és opálbányászatnál 441.390 frt veszteség, a fémkohászatnál 228.415 frt és azzal nem szoros kapcsolatban álló sótermelésnél 30,000 frt veszteség mutatkozott, összesen 1,010,809 fri veszteség mutatkozik azoknál a műveknél, a melyeket itt felemlítettem s a melyek a pénzügyminiszter úr vezetése alatt állanak. A fémkohászatra részletesen kitérni nem akarok. Az állami költségvetésben a bevétel és kiadás mindig egyenlően van megállapítva azért, mert a fennálló szabályzatok értelmében egyrészt az állami kohók jövedelme évenként az illető bányamtívek között osztandó fel, másrészt a kohók netaláni vesztesége a következő évben magasabbra emelendő olvasztási költségjárulékok alapján a bányaművek által térítendő meg. Itt tehát a zárszámadás szerint minden mindig rendben van, és a veszteséget egyszerűen leszámítják, úgy, hogy az megfelel esetleg a beruházásoknak és a pótlásoknak. A pénzverésről és pénzbeváltásról szintén nem akarom kimutatással terhelni a t. házat, mert hisz utóvégre az abban előállott kedvezőbb eredmény rendesen hiányra vonatkozik és csakis 1892-ig mutatkozik némi felesleg. De a fémbányászat és opálbányászat már a pénzügyminiszter úr kezelése alatt álló nagyobb mű. Természetesen ezen nagyobb számadataimnál én mindig beleszámítom a költségvetésben előirányzott összeget is, miután annak a hiánya a költségvetés egyensúlyát érinti és a költségvetésben felhozott tételeket irrelevánssá, illetőleg semmissé teszi. És itt egy érdekes jelenség előtt állunk, 1896 óta a veszteség évről-évre nagyobbodott. 1886-ban a veszteség kitett 156.995 forintot;