Képviselőházi napló, 1896. XVI. kötet • 1898. május 4–junius 28.

Ülésnapok - 1896-301

JgQ 801. országos ülés 1898. májas 18-án, szerdán gos iparegyesület helyiségében felolvasást tartott. Ezt hallgatta 13 ember, ezeknek is a fele úgynevezett honoráczior iparbarát. Midőn ezen szomorú tünet előtt tűnődöm, önkénytelenül merül fel előttem a kérdés, hogy Magyarországon talán már nincsen is iparos, Vagy nincsenek már az ipariigynek apostolai, vagy ha vannak, kifáradva a meddő munkában, nem akarnak azon hadvezér szerepére vállalkozni, a ki parancsszavait a temető halottaihoz intézi. Ez talán túlzottan sötét kép, de, t. ház, nem túlzott az az állítás, hogy a mi akisiparos helyzetén való segély kérdését illeti, e tekintetben már a tizenkettedik óra is megkondult. Szükséges tehát, hogy minden alkalmat felhasználva, siessünk a kisipar érdekeinek radikális támogatására. Vajha az a hatalmas, sokszor bámulatra ragadó erő, mely képviselőtársaim szónoklatában meg-niegnyilatkozik, legalább részben kint a gyakorlati élet mezején érvényesülne. Kevesebb jutna talán a szónoki babérokból, de annál több a nemzet hálavirágaibó! fűzött koszorúkból. Ez nem bírálat, csak óhajtás. T. ház! Ezeket kívántam lehető rövidséggel észrevételeimként előterjeszteni, kérve a t. kormányt, miszerint az esetben, ha szerény észrevételeimet értékkel biróuak tekintené és bölcs belátása úgy hozná magával: méltóztassék a konzequeiicziákat levonni. A magam részéről a javaslatot eredeti szövegében fogadom el. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök : Öt perezre az ülést felfüggesztem. (Szünet után.) Elnök: Az ülést megnyitom. Lakatos Miklós jegyző: Kossuth Ferencz! Kossuth Ferencz: T. ház! A 15. §-ra vonatkozólag én ellenkező szempontból indulok ki, mint gróf Apponyi Albert t. barátom. Az én meggyőződésem ez: minthogy az előttünk fekvő törvényjavaslat azt czélozza, hogy a kisemberek hitelügyén legyen segítve, nem tartom helyesnek olyan rendelkezést foglalni be a törvénybe, a mely hogyha létesíttetik, esetleg a kisembereket teljesen tönkretenné. Ilyen, meggyőződésem szerint, az ötszörös felelősség is. Tudvalevő dolog, hogy nagyon sok ember lehet olyan helyzetben Magyarországon, — s épen ezeknek van legtöbb szükségük a jelen törvényjavaslat jótékony hatására — a kik, ha ötszörösen lennének felelősek, tönkremennének, egész vagyonuk lenne feláldozva. Az én meggyőződésem szerint az, hogy valaki az üzletrészén túl legyen felelős, nagyon helytelen dolog. A mi a korlátlan felelősséget illeti, mindnyájan tudjuk, hogy Németországban ez volt az az irány, a mely a legtöbb támogatásra szolgált; de azt is jól tudjuk, hogy az utolsó években maga Schultze-Delitzsch, a ki ezen iránynak kezdeményezője volt, kénytelen volt lelépni a korlátlan felelősség teréről. Még egyszer ismétlem, hogy meggyőződésem szerint, nekünk azon kell igyekeznünk, hogy mentül több kisember vehessen részt a szövetkezetekben, ez pedig csak úgy lehetséges, ha nem hozzuk ezeket a kisembereket abba a helyzetbe, hogy esetleg egész vagyonukat elveszítsék, mert ilyen helyzetben a magyar mezőgazda vagy kisiparos nem egykönnyen hagyja magát belevinni engedni. Ebből a szempontból kiindulva, bátor vagyok módo^ítványt nyújtani be, hogy hagyassék ki a vagylagosság és az »ötszörös« helyett tétessék: »legalább kétszeres« felelősség. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Polónyi Géza: T. ház! Semmisem kívánatosabb, mint az, hogy a törvényjavaslat 14. és 15. §-aiban foglalt diszpoziczió tekintetében ne legyenek félreértések. Itt oldatik meg a korlátolt és korlátlan felelősségnek kérdése. Ha valaki a korlátolt felelősség hive, azt értem ; azt is értem, ha valaki a korlátlan felelősség híve. Én a magam részéről, t. ház, a korlátlan felelősséget sohasem fogadom el, nem helyeslem, még pedig azért, mert — mint az általános vita keretében már röviden jeleztem — az kommunisztikus, szoczialisztikus elv. A korlátlan felelősség elve világosan jelzi a hitel kommunizmusát, mely az adónak exponensében nyer kifejezést. Ha ott, hol nagy rétegei a társadalomnak, uevezzük azt állami egységnek, vagy világ-univerzumnak, valamennyien részesednek egy hitelegyletben, a hol tehát minden ember benne van a korlátlanság erejéig a hitelnek emelésében, ott lehet annak értelme. De ott, hol csak 15—20 tagra van szorítva a felelősség kérdése, ott a korlátlan felelősség sohasem ve-etett másra, mint arra, hogy könnyelmű, pazarló emberek, kik spekuláczíóbót lépnek be ilyen hitelszövetkezetekbe, azoknak az embereknek révén élveznek hitelt és pazarolják azt el, a kik esetleg nem is élveztek hitelt. Azért én a korlátlan felelősség elvének sohasem voltam és leszek híve. De az a rendszer azután, mely ebben a törvényjavaslatban el van fogadva, tudniillik sem korlátolt, sem korlátlan felelősség, hanem a felelősségnek mindenféle vegyüléke, a mit csak képzelni lehet egy szövetkezetben, a mely — erre fektetem a súlyt — kötvényeket bocsát ki: ez már szerény véleményem szerint nem helyes dolog. És épen ez az, a mit én gróf Apponyi Albert t. képviselőtársammal szemben a legnagyobb sajnálatomra megjegyezni vagyok kénytelen, a miért az ő eszméjéhez hozzá nem járulhatok. Mert azt, hogy valaki, a ki jogokat nem gyakorolhat potenczirozott mértékben, a szerint,