Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-279

279. országos ülés 1898. április 16-án, szombaton. 47 mert az erkölcsnek hivatott őre csakugyan az egyház és nem a miniszter, s azt hiszem, (Halljuk! Halljuk!) hogy egyáltalában nem lehet az állam feladata a kultuszminisztert egy Sitten Polizei feladataira utasítani. Egy harmadik pont, a mely ezen összefoglalást nagyon visszássá teszi az, hogy nem a protestáns egyházak, hanem a görögkeleti és bizonyos mértékig a zsidó felekezetnek különleges helyzete idézte elő ezen törvényjavaslatban azt, hogy — legalább a mint kontemplálva van — nem az egyházak \ gyetemének adatik ki ez az állami segély, habár így is meg volna állapítható, hanem az egyházi hatóságok egyetértéséve! ugyan, de a lelkészeknek. Ez onnan ered, mert először a zsidóknál nincs ilyen szervezet; nincs kinek kiadni, bár esetleg állíthatnak fel majd valamiféle képviseletet, a görög-keletieknek pedig épen azért, mert e felekezet hivei és papjai közt nagyon sok az államellenes törekvéseket tanúsítókkal találkozunk, az államérdek veszélyeztetése nélkül nem igen merik kiadni. De még ez ellen is lehetne azért kellő g;>rancziákat találni, a mint, hogy gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam által előterjesztett határozati javaslat e részben garancziákról gondoskodik is. De a legnagyobb igaztalanságot foglalja magában ez az összefoglalás azonban a tekintetben, hogy az állami dotácziót a törvényjavaslat tisztán most létező állapothoz fűzi s ezáltal ellentétbe jő az egyenletes megadóztatás elvével, pedig ez elvet legalább közvetve érvényesíteni az egyházi téren is feltétlenül kívánatos, épen azért, hogy az államsegély az igazságnak megfelelően legyen a különböző felekezetek közt reparcziálható. Innen van aztán egyrészt az államnak aránytalan rnegterheltetése, másrészt az az igazságtalanság, a melyre tegnapi beszédében gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam is utalt, hogy ez adózási viszo nyok az egyes egyházak keretén belül a a legeltérőbbek; hogy mig például Baranyában és Tolnamegyében a termények negyed, vagy ötödrészét kell egyházi adóban leszolgáltatni, és a gazdák egy része 40—50 forintot, sőt egyes napszámosok is 20—25 forintig menő egyházi adót fizetnek, addig Erdélyben a görög-keleti egyház hivei alig fizetnek egy-két korona értékű egyházi adót, s az állami dotáczió mégis ezen most létező adóztatási arányhoz képest szabatik ki. Ez visz aztán arra az igazságtalanságra, hogy épen azon egyházak, a melyeknek hivei közt a legtöbb, államellens tendencziát követő egyén található, a hazafias egyházak rovására jutnak nagy segélyhez. (Úgy van! a bál- és szélső baloldalon.) Nem akarok statisztikai hivatkozásokra kitérni, miután gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam már kimutatta,, mily nagy az aránytalanság e tekintetben egyrészről az evangélikus ágostai és református egyház s másrészt a görögkeleti román nemzetiségű egyház közt, amazoknak hátrányára, emezeknek előnyére. Azt is mondják, és épen a közoktatásügyi bizottságban hallottam, hogy itt a lelkészek létminimumának megállapításáról lévén szó: ez nem a hazafiságért járó jutalom, tehát nem is szabad ezt oly szempontból felfogni, mint én fejtegetem. Hát jól van, nem jutalom ! Kubik Béla: Dehogy van jól! Nincsen jól! (Mozgás a szélső baloldalon.) Sághy Gyulai Mindjárt megmondom, miért van jól. (Derültség.) Jól van, ha nem jutalom, de ha nem jutalom, akkor büntetés sem lehet azon nagyobb áldozatokért, a melyeket a hazafias egyházak hivei [hoztak egyházuknak. Most mikor állami dotáczióról van szó, büntetésszáraba megy az hogyha a hazafias egyházak eddig hozott nagyáldozataik megrögzítésével aránytalanul kisebb dotaczióban részesülnek szemben azokkal, a kik az államot sohasem támogatták, sőt nem egyszer ellenséges indulatot tanúsítottak. Segítmi kell tehát a szükséghez képest, de egységes és egyenletes alapon, mert csak ez felel meg az osztó igazság elvének. Hogyha mi a létező szükséghez mérjük az állami segélyt és ha másrészt azon alapelvet is szem előtt tartjuk, a mehet különben gróf Apponyi Albert is hangsúlyozott, valamint egy más alkalommal tett nyilatkozatában a miniszter úr is, hogy minden - egyház szükségleteit első sorban lehetőleg saját erejéből fedezze, a mint ez általában helyes is : akkor ezt nemcsak a katholiktis egyházzal szemben kell alkalmazni — a minek különben örvendek, hogy az ily helyzetben van -— hanem a többi egyházakra is, a melyek egyik-másikánál szintén lehetnek esetleg egyes nagyobb benefieziumok, melyek hozzájárulása a lelkészi illetmények kiegészítésére a jogegyenlőség alapján ép úgy igénybe vehető, mint a katholikusoknál. Olt van például a görögkeleti szerb egyház, a hol a pátriárka és a szerzetek, szintén n; gy beneficziumokka] vannak ellátva. Ez is csak azt mutatja, hogy különböző felekezeteknek egy törvényjavaslatba összefoglalása nem a legszerencsésebb gondolat. Beszédem vége felé jutottam, most már csak a konzequeneziát kell levonnom. A ki fejtegetéseim fonalát figyelemmel kisérte, azon konklúzióra fog jutni, hogy az előre bocsátott fejtegetésekből azt a végkonzequeneziát kellene levonnom, hogy egyelőre csak a protestáns egyházak — beleértve a» unitáriusokat is — vétessenek be a jelen törvényjavaslat keretébe; minthogy itt mutatkozik leginkább az égető