Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-278

14 278. országos ülés 189$. április 15-én, pénteken. támogatás útján, nem pedig annak az elvnek keresztülviteleképen, hogy minden szükségletüket az állam fedezze. És itt van az 1883; XXX. törvényczikk, a mely a középiskolákról szól; ez is a segély, a támogatás rendszerét fogadja el, a m-nnyiben a vallásfelekezetek által fentartott középiskoláknak segítséget nyújt bizonyos fentartásokkal. Itt van az 1893 : XXVI. törvényczikk, a mely ismét a népiskolai tanítók fizetéséről szól 8 a felekezeti iskolai tanítókat segélye/J, kiegészítvén fizetésüket bizonyos minimumra. Egyszóval itt sem arra a térre lép a törvényhozás, hogy az állam fedezze az összes iskolai szükségleteket, hanem a segítő, a támogató, a pótló rendszer az, a mely 1868-tól kezdve ilevágó törvényeinkben kifejezésre jut. Ennek a segítő, támogató rendszernek szoros következése és továbbfejlesztése az a törvényjavaslat, a melyet volt szerencsém a t. háznak benyújtani. Nem a lelkészi állások szervezése és ellátásának rendezése itt a ezé!. Nem arról van szó, hogy az összes lelkészi állásokon végig meuve, a fizetéseket bizonyos kategóriák szerint megállapítsuk. Itt kizárólag a létminimum megállapítása a czél. A létminimum határát megállapítja s a hol a javadalmazás a létminimum határáig nem terjed, az egyes vallásfelekezeteknél az állam kiegészíti a jövedelmet. Sem nem több, sem nem kevesebb a czélja ennek a törvényjavaslatnak. Épen azért nagyon helytelen nyomó on járnak azok, a kik ebből azt a következtetést vonják le, hogy az egyik felekezet többet kap, mint a másik és így bizonyos aránytalanság mutatkozik az államtól nyert összegben. Mert itt a magyar állam abból a szempontból indul ki, hogy a létminimumot biztosítani akarja minden bevett vallásfelekezet lelkészei számára. Segító'leg, támogatólag lép közbe a létminimum határáig a lelkészek fizetésének kiegészítése czéljából. És ha abból, hogy egyik felekezet jobban rendezte az állapotokat e tekintetben, tudniillik kiegészítette a lelkészek fizetését a saját erejéből és így aránylag lényegesen csekélyebb összeghez jut ezen törvényjavaslat folytán ; ha ebből visszásságok keletkeznek: nincs kormány, a mely ezek orvoslása elől kitérne. Ha látja a a törvényhozás, hogy a létminimum rendezése alkalmából aránytalanul kevesebb jutott az egyik felekezetnek, mint a másiknak, van módja rá, ha a pénzügyi helyzet megengedi, hogy az addig adott dotácziókak az aránytalanság kiegyenlítésével felemelje s így az aránytalanságot megszüntesse. Nem arról van és lehet itt méltányosan szó, hogy egyszer s mindenkorra minden igény kielégítést találjon, hanem—ismétlem — csak arról van szó, hogy a létminimum biztosíttassék. És ez állami szempontból fontos és nem kicsinyelhető jelentékeny czél. (Helyeslés jcbbfelöl.) Eddig sem zárkózott el a törvényhozás az elől, hogy a csekélyebb javadalmazással ellátott lelkészek fizetésének kiegészítéséről gondoskodjék; tudniillik négy esztendő óta, mint méltóztatnak tudni t. képviselőtársaim, a budgetbe fel van véve bizonyos összeg — kezdtük 100.000 forinttal s ma már 300.000 forint vétetett föl, — a mely összeg, a csekély javadalmazással ellátott lelkészek fizetésének kiegészítésére szolgál. Már most maguk a felekezetek gyűléseiken hangoztatták, hozzám érkezett számos felirataikban kívánták, hogy nem helyes az, ha évenként az állami költségvetésbe vétetik fel ez az öszszeg és így a változó kormányok jóakaratától függ az, hogy mit vegyenek fel a csekélyebb javadalmazással ellátott lelkészek fizetésének kiegészítésére s ennek folytán azon óhajuknak adtak kifejezést, hogy legalább a létminimum törvényileg biztosíttassák és intézményes biztosítékkép törvény gondoskodjék arról, a mi különben az egyes váltakozó kormányok jóakaratától, tetszésétől függött volna. Hát ezen óhajnak kivan megfelelni ez a törvényjavaslat akkor, midőn intézményes biztosítékát adja annak, hogy a lelkészi jövedelem a minimumra kiegészíttessék. És én nagyon kérem a t. házat, méltóztassanak ezen keretnek szempontjából megbírálni a törvényjavaslatot és ne méltóztassanak kívánni, hogy minden bajt, — anyagi bajokat értek — a melyek a vallásfelekezeteknél előfordulnak, ezen törvényjavaslat keretében orvosolunk. É-Í méltóztassanak azt is tekintetbe venni, hogy az állam, pénzügyi erejéhez képest, elment a méltányosság legszélső határáig, a meddig elmehetett. (Úgy van! Úgy van! jobb felől. Egy hang balfelöl: Tovább ment!) Tudom, t. ház, tudja a kormány, és tudja a pártnak minden tagja is, hogy a teherviselés szempontjából a bevett vallásfelekezeteknél — és itt egyetlen egy vallásfelekezetet sem veszek ki, a katholikusoknál ép úgy vannak bajok, mint a protestánsoknál és más vallásfelekezeteknél — az egyházi adózás rendszere, mai állapotában, erős reformra szorul; de ez a kérdés minden körülmények között elsősorban az autonómiáknak a feladata, ebbe az állam nem avatkozhatik, sőt ha beleavatkoznék, ha —-mint némely brosúrában olvasom — megfelelt volna az állam annak a kívánalomnak, hogy állapítsuk meg, az államra nézve az egyházi adó kulcsában a jus advocatitiae hatását: ez igazán erő's beavatkozás lett volna az autonómiába; pedig most az autonómiát védő legszélsőbb körökből is halljuk hangoztatni ezt a kívánságot. Hát, t. ház, a törvényjavaslat, ismétlem, csak a létminimum biztosítását czélozza. Az a