Képviselőházi napló, 1896. XV. kötet • 1898. április 13–május 3.

Ülésnapok - 1896-282

282. országos ifíés 1898. április 20-&n, szerdáit. 127 minden fórum, mert a szegény Gebaner, mint az indokolás mondotta, járatlan volt a választási törvényben. Most tessék megnézni az érem másik oldalát. Néhány nap előtt olvastam a lapokban. Erdély valamelyik városában történt, hogy nem is egy országos képviselő, hanem csak egy megyei vagy városi képviselőnek, — a ki azonban véletlenül kormánypárti, szabadelvű volt, mig dr. Csernoch János néppárti, — megválasztását törvénytelen eszközökkel meggátolta valami Orbán, vagy nem tudom mi nevű ember és még egy; mit tett a bíróság ? Az egyiket két évi börtönre és három évi hivatalvesztésre, a másikat, azt hiszem, egy évi börtönre és nem tudom hány évi hivatalvesztésre ítélte. Lám, itt érdemök szerint bántak el a bűnössel, igaz, hogy a bíróságok ítéltek, mig a másik esetben a központi választmány a miniszterig. Ha tehát az a központi választmány annyira birt degenerálni idővel, mert azt hiszem, eleintén ez sem volt olyan, hogy egy oly bűnténynél, a melyet másutt két, három, négy évi börtönnel büntetnek, csak egyszerű megdorgálással sújtotta: bekövetkezhetik oly idő is, midőn a közigazgatási bíróságnál is mindig a miniszter úrnak lesz igaza. (Mozgás jobb felől.) A »felszámítandó jövedelmek« sorában is igen érdekes pontot találtam. Azt mondja, hogy az esketési stóladíjak felszámítás tárgyát nem képezheti, nehogy — szóról szóra idézem az indokolásból — »ezen követelések bárkit is az egyházi házasság kötésétől távol tartsanak.« Hát mi ez? Az egyik törvényben kimondani, hogy semmi az egybázi, a vallási házasság ; a másikban pedig még a stólát sem venni be a jövedelembe, hogy vissza ne riadjanak a vallási házasságok kötésétől? Ez, t. ház, vagy dezavuálása a polgári házasságnak, vagy porhintés, szemfényvesztés. A levonandó kiadások közt is van ... de maradjunk még csak ennél a pontnál. Kiadott a miniszter úr egy utasítást, a mely szerint a katholikus lelkészeknek jövedelmét kell összeírni és abban egy szó sincs arról, hogy az esketési, vagy más stólát nem szabad felvenni. Hát, t. miniszter úr, a katholikusoknál nem kell arról gondoskodni, hogy ne legyenek elriasztva — a stóla-követelés folytán — a felek egyházi kötésektől? Ugyanazon miniszteri utasítás értelmében a katholikus lelkészek egy káplán tartásáért többet, mint 200 forintot, fel nem számíthatnak. Itt fel van számítva 250 forint. A katholikus lelkésznek fuvartartás czímén egy lótól csak 63 forint van felszámítva, tehát kettőtol 126 forint; itt pedig 200 forint. Hát t. kultuszminiszter úr, ez az a sokszor hangoztatott paritás? Vagy talán a katholikus lelkésznek a lova kevesebbet eszik? Vagy talán a katholikus lelkész olyan állatkán járjon, mint a milyenen az üdvözítő vonult be Jeruzsálembe? Madarász József: Úgy illenék! Molnár János: A 15. §. ismét csak az állami omnipoteneziának és szupremácziának a kifejezése; mert abban a miniszter úr püspöki hatalmat nyer, tudniillik a lelkészségeknek nem ugyan elligálására, de azoknak megszüntetésére. Önkénytelenül eszembe jutott ennél a paragrafusnál II. József császár kora és rendelete, a ki még azt is megszabta, hogy hány gyertyának szabad a templomban égnie. Az általam említett állami omnipoteneziának kulminácziója azonban ezen javaslat 17. §-ábau foglaltatik, és pedig abban, hofjy a »kultuszminiszter az egyes felekezetek illetékes hatóságaival állapítja meg azou feltételeket, a melyek mellett a kiutalványozott összeget további eljárás czéljából a felekezeti hatóság rendelkezésére bocsájtja.« Melyek t. miniszter úr azok a feltételek? Továbbá hogyha megállapodás nem jött létre, a kiutalványozott összegek azontúl különkülön és közvetlenül a lelkészeknek fizettetnek ki. E szakasz két dolgot foglal magában. Először jis [alárendeli újra a vallási hatóságokat a miniszteri joghatóságnak ; mert hogy már előbb is megteszi ezt a javaslat, tudniillik a 9. §-ban, azt bizonyítja gróf Csáky Albin t. képviselőtársam is, a ki azt mondja, hogy (olvassa): »Egyetlen egy eset van kontemplálva ezen törvényjavaslatban, a melyben a miniszter úr önmaga fog határozni az iránt, hogy ezen szubvenczió folyóvá tétele lehető-e vagy nem. Ez az eset az, mikor a miniszternek egyenes felhívására az illető felekezeti hatóságok a fegyelmi eljárást meg nem indítják, az ügyet fegyelmileg el nem intézik. No már bocsánatot kérek, t. ház, hogyha az illető felekezeti hatóság részéről ilyen eljárás tanusíttatik, ez mindenesetre a renitencziának olyan neme és foka, hogy azzal szemben a miniszternek szabad rendelkezési joga teljesen indokolva van.« Gróf Csáky Albin t. képviselő úr szerint tehát »renitencziát« gyakorolhatnak esetleg az egyházi fenhatóságok a miniszterrel szemben. Már pedig renitencziát csak felsőbb hatósággal szemben lehet gyakorolni, tehát szerinte is alá vannak rendelve az egyházi hatóságok a miniszternek. De nemcsak ezt rejti magában ez a szakasz, hanem a vallási anarchia csiráit is. A liberalizmus ugyanis a felekezetlenség kimondásával felbátorította engedetlenségre a népet lelkészeivel szemben, most meg felbátorítja engedetlenségre a lelkészt felsőbb hatóságával szemben. Mert ha a fensőbb hatóságok jónak látják visszautasítani azt a segélyt, hogyan fogadhatja el azt