Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.
Ülésnapok - 1896-262
m 2(52. országos ülés 1898. márczius 16-án, szerdán. likus papokat nem akadályozta abban, hogy az általa életbeléptetett mezőgazdasági segélypénztárak legbuzgóbb terjesztői legyenek. Németországban számos úgynevezett földmíves egylet is van, mely szintén azt czélozza, hogy a földmíves népség az uzsorások körmei közííl kiszabadíttassék, mert Németországban is az volt a helyzet és részben még most is az, hogy a földmíves nép, a kézműiparos nép is az uzsorások körmei közt vonaglott, úgy, mint Magyarországon. Azonban a lelkes hithű világiak által támogatott papság nem csupán a földrm'yesek, kisgazdák anyagi ügyének javítására terjesztette ki figyelmét, hanem az iparos osztályra is. Tudjuk, hogy a Kolping-féle legényegyletek épen Németországba!! vannak leginkább elterjedve. Nem akarom a t. házat ezen egyletek felsorolásával fárasztani, csak röviden mondom, hogy mesterinasok, mesterek, kézmüiparosok számára számos egylet áll fönn papok vezetése alatt. De a gyári munkások anyagi érdekeinek gondozására is kiterjesztik figyelmüket. Gyári munkások, légé nyék, mesterek, munkásnők részére különféle segély és továbbképző egyletek állanak fenn; a a munkásnők számára úgynevezett aziliumok, menedékhelyek, továbbá háziasszonyokat képző egyletek. (Mozgás a jobboldalon.) Igen, igen, mert azoknak a gyárban dolgozó szegény munkásnőknek nincs alkalmuk magukat a házvezetésben kiképezni. Ilyenek számára is állanak fenn egyletek, hogy derék és szakmájukban jártas házi asszonyokká legyenek. Szóval a hithű világiak által támogatott papság iparkodik figyelmét nemcsak a rájuk bízott hívek erkölcsére, hitére, hanem anyagi jólétének előmozdítására is kiterjeszteni, úgy, hogy az a nép gyermekkorától kezdve egészen a sirig állandóan mindig érzi az evangéliumi szeretetnek, melyet az ő papsága közvetít, jótékony hatását. Ebben a körülményben rejlik annak magyarázata, hogy a ezentrum kerületeiben a nép bizalma rendületlen kezdettől fogva a hithű czentrumpárti képviselők iránt; ebben a körülményben keresendő, hogy ott a szoczializmus mérge nem képes a népet megrontani és nem képes ott hódítani. Sok mindenféle tárgynál szoktunk a külföldre hivatkozni; azért voltam bátor ebben a kérdésben is egy külföldi példára mutatni. Elvitathatlan tények azok, a melyeket felemlítettem. A mi bevált Németországban, az minálunk is beválik. Térjünk vissza őszintén a kereszténységhez, necsak vignetta, czéger legyen rajtunk a kereszténység. Ne olyan keresztények legyünk, a minők — fájdalom —- igen-igen sokan, hogy épen csak azért keresztények, mert keresztényeknek születtek, de épen olyan jó buddhisták is lennének, mint a milyen jó keresztények. De fájdalom, olyan irányban, hogy térjünk vissza igazán a kereszténységhez, e házban nem igen találunk a t. túloldalról megfelelő támogatást. Egyetlenegy olyan hang emelkedett a költségvetési vita alatt, a mely arra látszik mutatni, hogy a t. túloldalon is vannak kivételesen férfiak, a kik a szocziális bajokkal szemben a vallás erejét elismerik és abban igenis a szocziális bajok orvosszerét felismerik. Emmer Kornél t. képviselőtársam volt az, a ki utalt a szószékre. Csakhogy hogyan állunk e tekintetben? A mi liberális törvényhozásunk évtizedeken át mindent elkövetett arra nézve, hogy a népet a templomból, a paptól, a szószéktől minél inkább elidegenítse. (Úgy van! balfelől) Hiszen ha azok, kiket a szocziaiizmus máris a körmei közé kaparított, vagy pedig közel állana ahhoz, hogy a szocziálista tanok mérgét magukba felvegyék, elmennének a szószék kőié, hogy ott meghallgassák lelkészeik oktatását, akkor nem lenne oly nagy a baj, de, fájdalom, épen azok nem mennek a szószék köré hallgatni, a kiknek elkelne a lelkész oktatása a szoczializmus fenyegető veszedelme ellen. Mi következik ebből'? Hogyha a vallás jótékony hatását a szoczializmussal szemben igénybe akarjuk venni — a mint elfogulatlan ember lehetetlen, hogy be ne lássa azt, hogy igenis ez, ha nem is egyedüli, de mindenesetre a legfőbb eszköz, tehát igénybe kell venni, — akkor nem marad más hátra, mint őszintén igazán visszatérni a keresztényalapra, a mel} 7 et törvényhozásunk évtizedeken át, de különösen a legutóbbi években elhagyott. Erre azt lehet mondani, — a minthogy a költségvetési vita alatt akárhányszor felhangzott ilyenféle nyilatkozat— hogy hát a pap tanítsa a híveket, gondozza a lelkeket. Hiszen az igaz, hogy a jó pásztor — az evangélium szerint — elhagyja a 99 igazat, megy a századik, eltévedett bárány után, keresi, míg fel nem találja; d* j én úgy vagyok meggyőződve, hogy hazánk mostani válságos helyzetében nem érünk ám arra rá, várni addig, mig a pásztorok hosszas keresgélés után megtalálják az eltévedt bárányokat. Meg kell könnyíteni, hogy azokat minél könnyebben megtalálhassák és visszavezessék a szoczializmus táborából, a keresztényeknek, jó polgároknak, jó családapáknak táborába, mi nem várhatunk, a mint mondám, t. képviselőház és nem is kísérletezhetünk úgy, mint más nagy nemzetek holmi doktriner elvekkel. Még Németország is, pedig az nagy, hatalmas nemzet hozzánk képest, megadhatja a liberalizmussal való kísérletezésnek az árát. Én hiszem azonban, hogy végre is győzni fog a szoczializmussal szemben, de csak roppant erős harczok árán. Ilyen kísérletekbe mi, csekély számú magyarok e hazában, a hol a polgárokat annyiféle nyelv és vallás tagolja szét, nem bocsátkozhatunk még
