Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-262

g4 2G2. orsüágos ülés 1898. márezins 16-án, szerdán. nélküliekké váljanak, hogy ezáltal megszakítva minden közösséget egyházuk vagy felekezetük irányában, könnyebben belevihetők legyenek a közrend elleni harczba. (Mozgás jobbfelől.) Ugyancsak az említett pártülésnek jegyzőkönyvében olvashatja bárki is, hogy a szoczialisták azon nézetüknek adtak akkor kifejezést, hogy a gyermekeket meg kell akadályozni abban, hogy templomba járjanak; hogy az iskolákban hitoktatásban részesüljenek, és épen azért követői ők azon felfogásnak, hogy a felekezetnélküli iskolák Számát lehetőleg szaporítani kell, úgy, a hogy — fájdalom — azt a liberalizmus nálunk is kivánja. Végre magának a házassági köteléknek lazítása, a házasságnak az egyház köréből való kivonása, a házasság felbonthatatlanságának törvényben való tagadásbavétele, az én felfogásom szerint szinte azonos a szoczialisták felfogásával, a kiknek röpirataiban nem egy helyen olvassuk, hogy »az elválás az erkölcsi rothadás orvosszere*, hogy Stein szerint példának okáért kényszerről a házasságban szó sem lehet és végre azt kérdik, hogy ki adta a vallásnak azt a jogot, hogy egész életre rabbá tehessen egy embert ? Mennyire hasonlítanak ezek a kitételek és megjegyzések azokhoz, a melyeket mi itt az egyházpolitikai vitatkozások alatt az országban hallottunk, hiszen azt hihetnök, ha az ellenkezőjéről nem volnánk meggyőződve, hogy a szoczialistáknak keze működött láthatatlanul és észrevétlenül közre az egyházpolitikai törvények megalkotásában, mindenesetre a kormány tudta és beleegyezése nélkül. (Tetszés a haloldal hátsó padjain.) De én most nem egyházpolitikát akarok csinálni, hanem ezeket csak azért hoztam fel, hogy kimutassam az elméletek közt a rokonságot és kapcsolatot ezen a téren, de most tovább megyek. A liberalizmus és szoczializmus között, t. ház, nemcsak az elméletben, de bizonyos mértékben az eszközökben is van rokonság, így például a szabadelvűség czentralizáló törekvését átvette a szoczializmus, épen azért lett mind a kettő zsarnokká a szabadság nevében és kérlelhetetlen a szabadelvűség és felvilágosodás nevében. Bonczoltam a kérdést és ezáltal azon meggyőződésre jutottam, hogy a szabadelvűség tehetetlen a szoezializinus kinövéseivel szemben. (Úgy van! a baloldal Mtsó padjain.) Ezt, t. ház, nem bizonyítja jobban semmi, mint azon körülmény, hogy ma a liberális kormány, a szabadelvűség nagy alkotásai, úgymint a sajtószabadság, gyülekezési jog nevében hirdeti a czeuzurát és a gyülekezési jog korlátozását az egész vonalon: ugyanakkor, mikor az 1848-íki események megünneplése czéljából törvényjavaslatot terjesztett be a t. ház elé, a melyben ezen szavak olvashatók: »Á nemzet kegyelettel és hálás érzelemmel emlékszik meg az ország történetében korszakot képező 1848. évi törvényhozási alkotásokról.« A liberalizmus tehát gyógyítani akarván a szoczializmus kinövéseit, a sajtószabadság nevében hirdeti a czeuzurát az egész vonalon az 1848. évi események iránti kegyelet szempontjából. (Mozgás jobbfelöl.) Mennyi czinizmus és mily nagy gyengeség kell ennyi következetlenséghez! (Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Rakovszky István: Képmutatás! Gróf Zichy János : Akkor, midőn a költségvetés általános tárgyalása alkalmával én itt azon meggyőződésemnek adtam kifejezést, hogy a kormánynak gondoskodnia kell arról és intézkedéseket keli tennie arra nézve, hogy az államellenes izgatások csirái ne szórassanak el az egész országban. A czenzura kifejezést csakis ebben az értelemben használtam akkor, mikor kifejtettem szükségét annak, hogy a kormány intézkedjék aziránt, hogy a gyülekezési szabadság és a szólásszabadság nevében ne mondassanak el oly beszédek az országban, a melyek a közrend ellen vannak irányítva. Távol voltam akkor attól, hogy azt higyjem, hogy a kormány ezt, az 1848-iki sajtószabadságról szóló törvény értelmének félremagyarázása által fogja megtenni. Ellenkezőleg meg voltam győződve arról, hogy épen az 1848-iki törvények változatlan, szeplőtlen és kifejezett fentartásával — mert hisz ez képezi alkotmányunk alapját és sarkkövét — fog a kormány a rendkívüli eseményekkel szemben épúgy, mint Apponyi Albert gróf t. képviselőtársam kifejtette, ha nem is liberális, de tényleg törvényjavaslattal jönni a nemzet színe elé. (Igen! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) Úgy látszik azonban, hogy a kormány elérkezettnek látja az időt, hogy ezzel a szegény apatikus és anemikus nemzettel mindent meglehessen. Megteszi tehát azt is, hogy egyik kezében a szabadelvűség zászlójával, másik kezében a zsarnokság jelvényével proklamálja — nézetem szerint — a legnagyobb ellenmondást: a liberalizmus diktatúráját. (Igaz! Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) T. ház! Az én meggyőződésem az, hogy kell jönni egy reakeziónak, mert ha ez a reakezió nem jön, nemcsak itt e hazában, hanem az egész világon a szoczializmus fogja elfoglalni a liberalizmus helyét. (Mozgás jobbfelöl.) Ne méltóztassék ettől a szótól: reakezió, félni, mert hisz annak az értelme attól függ, hogy mire vonatkozik. Hogyha a reakezió egy bomlasztó áramlattal száll szembe : akkor csak üdvös, csak üdítő hatású lehet. Kimondom tehát azt, a mit érzek, hogyha az a reakezió mely az