Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-261

70 261. országos ülés 1898. márezius 14-én, liétffin, állni annak, hogy a nemzet közérzülete íojalitási nyilatkozatban is érvényt nyerjen. Ha akarnék is útjába állni, hiába tenném. De méltóztassék a törvényadta formák szerint, a házszabályokhoz alkalmazkodva intézkedni. Méltóztassék a törvényjavaslatot általánosságban és részleteiben letárgyalni ; méltóztassék a ház által egy határozati javaslatot elfogadtatni, a mely elrendeli a felirati javaslat szerkesztését; a határozati javaslat elfogadtatása folytán méltóztassék kiadni egy ad hoc bizottságnak a megbízást, hogy javaslatot szerkeszszen; a javaslatot azuián méltóztassék annak módja szerint a főrendiházzal közölni hozzájárulás végett: azután lehet csak a feliratot együttes ülésből felterjeszteni. De az az abrakadabra, a melyet ilt látunk és tapasztalunk, ellenkezik a házszabályokkal, sőt nemcsak ezekkel, hanem a j^ózan ész törvényeivel is. Ne méltóztassék kívánni, hogy az ily ünnepályes aktusnál történjék ilyen eljárás. Egyébként ismétlem, nem az én feladatom a kormányelnök urat, legalább ez idő szerint, helyettesíteni, de a t. miniszterelnök úr dolga, hogy tájékoztassa a képviselőházat az iránt, hogy miként szándékozik ezt a kérdést elintézni. A házszabályok értelmében azonban megjegyzem, hogy a felirati javaslatra vonatkozólag ez a tárgyalási mód nonsens. A mi magát a törvényjavaslatot illeti, t. képviselőház, csak néhány igen rövid észrevételem van. És pedig mindenekelőtt egész tisztelettel jelentein ki, hogy mint örömmel üdvözlöm a függetlenségi és 48-as párt részéről benyújtott módosításokat, különösen márezius 15-ikére vonatkozólag, úgy röviden kijelentem, hogy a »minden időkre« jelző tekintetében — szinte sajnálnom kell — Szivák Imre t. barátommal vagyok egy véleményen, mert hiszen a képviselőház ülésében már tegnapelőtt elmondottam példára való utalással, hogy dicső őseink az aranybullával megpróbáltak örökéletű törvényt alkotni, és hogy hova vezetett ez, arra nem szükséges bővebben utalnom. De az alkotmányos fogalmakkal alapelvileg is ellenkezik a minden időkre szóló törvényalkotás természete. Hiszen a törvényhozásnak joga van máról-holnapra, évrőlévre stb. az általa alkotott törvényeket tetszése szerint megváltoztatni. (Úgy van! jobbfelöl.) Ha mi egy ilyen, minden időkre szóló alkotást arro gálnánk magunknak, legfelebb annak emlékét hagynék hátra, hogy mi a jövő nemzedékek törvényalkotási jogát nem részesítettük abban a tiszteletben, a mely a dicső elődöknek talán kötelessége is lett volna. Azért minden bővebb részletezés mellőzésé • vei a »minden időkre« szóló jelzést nem foga dom el azért, mert az, a mit Szivák Imre t. képviselőtársam mondott, hogy a nemzeti közérzület tudja majd kegyelettel ápolni ezen törvénynek erejét és bizotn is abban, hogy a nemzeti közérzület ereje által örökös lesz az a törvényalkotás, mert nem képzelem, hogy az idők bármely viszontagsága elmoshassa a kedélyekből a drága idők azon. emlékét, a mely a magyar nemzetet márezius 15-ikéhez fűzi. A módosításokra vonatkozólag még azt a megjegyzést is koczkáztatnom kell, hogy nem tartom szerencsésnek, bár fájdalom, Magyarországon opportunus, hogy mikor én hatóságokról beszélek, külön emlékezzem meg a katonai hatóságokról; mert szerencsétlen gondolatnak tartanám azt, a kontradisztinkeziót, hogy akko-, ha mint törvényhozó módosítványt nyújtok be és abban a »hatóságok« gyűjtő kifejezését használom, ezen a gyűjtő kifejezésen kivííl a katonai hatóságokról külön rendelkezzem, mert ez törvényhozási elismerése lenne annak, a mi pedig nem szándékunk, hogy a katonai hatóság valami eksztravurst a polgári hatóságokhoz képest. Már pedig ez nekünk nem intenczióuk és az én igen tisztelt honvédelmi miniszter uram is tudja, hogy az az eksztravurst nem létezik, legalább a törvényhozás előtt uem. (Derültség.) Még egyet, t. ház. Azon módosításra vonatkozólag, melyet Eötvös Károly t. képviselőtársam benyújtott, miután azt nagyban és egészben megszavazom, — nehogy szavazatom félreértessék, — még csak azt kell megjegyeznem, hogy olyan módosításhoz sem vagyok hajlandó hozzájárulni, a mely szerint törvényben jelentsük ki, hogy a törvény meghozatala után az ünnepély módozatainak megállapítása tekintetében a kormány az egyházi és katonai hatóságokká] való érintkezésre utasíttassák és így ez azoktól tétessék függővé. Nem járulok pedig ehhez azért, mert ez nem törvényhozási, hanem végrehajtási kérdés. Nekem elég egy nemzeti ünnepet megrendelnem, elég azt mondanom, hogy ezt minden hatóság, tehát katonai és egyházi hatóság is megünnepelni tartozik, de az ünnepély módozatainak megállapítása a kormány ekzekutivája körébe tartozik, és nem a törvényhozás elé. Nehogy adandó szavazatom félreértésekre szolgáljon okul, ezen megjegyzéseket kötelességem volt megtenni. Már most csak egyetlenegy érdemleges megjegyzésem van, mielőtt szavaim befejezésére térnék, és ez a következő. Érzem, hogy azon emlékek hatása alatt, melyekkel én a negyveunyolczadiki korszak nagy eseményeit megvilágítva látom, lett volna egy kötelességem: hogy legalább az első, független felelős magyar minisztérium emlékének törvénybe igtatását indítványozzam. Felteszi rólam bizonyára a t. ház minden tagja, hogy ezt meg is tudnám indokolni. De tartózkodom tőle, mert tartozom azon nagy férfiak