Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-261

2G1. országos illés 1898. márczius 14-én, hétfőn. 67 B. Bánffy Dezső miniszterelnök: T. ház! Nagyon rövid leszek, mert a kérdésre vonatkozó nézeteimet már elmondani szerencsém volt az ált dános vita rendjén. (Halljuk ! Halljuk ') Akkor elmondtam azt is — idézve Barabás képviselő úrnak szavait — hogy egyáltalában nem áll érdekünkben ezen kérdésben vitát idézni elő. Most is ragaszkodom ahhoz, és azéit csak igen röviden egynehány megjegyzést téve Eötvös Károly képviselő úr módosításaira, kérem a t. házat, méltóztassék a törvényjavaslat 1. §-át a bízottsági javaslat szerint fogadni el. (Helyeslés jobbfelől.) Azt mondja Eötvös Károly képviselő úr, hogy Magyarország önállóságát és függetlenségét a 48-iki törvények alapították meg. Kétségtelen, hogy azt a formát, melyben ma Magyarország önálló kormányzata jelentkezik, a 48-iki törvények hozták létre; de azt gondolom, hogy a magyar állam teljes függetlensége nem 1848-ban kezdődik, hanem ősi idők óta tart. (Igaz! Ügy van! a jobboldalon.) s különösen ha a közelebbi időkre kívánunk tekintettel lenni, biztosította ezt az 1790/91-iki törvénynek X, artikultisa, tehát az már az előbbi időbea megvolt, és így kétségbe vonom a nélkül, hogy a 48-iki alkotások értékét leszállítani kívánnám, hogy ez a 48-iki törvények folytán éretett volna el. (Úgy van! jobbfelöl) Különben nem látom szükségét védelmezni a törvényjavaslat szövegezésében azt a részletet, a mely a 48-iki alkotások felsorolásával foglalkozik, mert egy nagy tekintély védi ezt. Védi Deák Ferencz tekintélye, (Élénk helyeslés jobbfelől.) kinek egy beszédéből szószerint van kivéve, szószerint van átvéve, csak a törvényjavaslatban nem láttam szükségesnek idézőjel közé helyezni azt, a mit ő neki egy igen jelentékeny beszédéből vettem ki. (Helyeslés jobbfelöl.) Igen sajnálom, hogy Eötvös Károly képviselő úr, a kit kétségtelenül szép emlékek kötnek Deák Ferenczhez, például a földbirtok felszabadítására vonatkozó részt is kritizálja épen abból a törvényjavaslatból, a melyet szövegeztem Deák Ferencz beszéde után. A márczius 15. és április 11. közötti ellentét vitatásába nem bocsátkozom, hisz erre nézve nézetemet nyilvánítottam és feutartom most is, mert én nem tartok más napot alkalmasnak arra, hogy király és nemzet együttesen ünnepelje az 1848-iki törvények létrejöttét, (Helyeslés a jobbóldalon.) mint azt a napot, melyen a szentesítés történt. Erre való tekintettel ezen második módosítás szükségét sem látom. A kozzátoldásra vonatkozólag pedig az a megjegyzésem, hogy a törvényjavaslatnak második szakasza utasítja a kormányt a végrehajtással, feleslegesnek tartom részletezni az utasítás mikéntjét, feleslegesnek látom megállapítani az egyházak és többi hatóságokkal szemben az eljárás mikéntjét; a kormány kétségtelenül kötelességének fogja tartani és tudni fogja is ezt a kötelességét érvényesíteni, hogy

r ezen ünnep nemzeti ünneppé állapíttassák meg. Erre való tekintettel kérem változatlanul, a bizottság beterjesztett szövegezése szerint a törvényjavaslat első szakaszát elfogadni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Szivák Imre: T. ház! Szabad legyen Eötvös Kárároly t. képviselőtársam megjegyzéseire néhány észrevételt tennem. Beáin hivatkozva, most sem derítette fel azt az ellentétet, a melyre én, mint egy történeti tényre utaltam, indokolásképen a végett, hogy márczius 15-ike nincs szerencsésen megválasztva, ha annak keretébe kegyeletünk tárgyául Kossuth Lajos működésének emlékét is be akarjuk foglalni. Hogy ebben a tekintetben is az április lí-ike sokkal szerencsésebben megválasztott dátum: utaltam arra az ellentétre, melyet Kossuth Lajos maga emelt ki beszédében azért, mert ő sohasem azonosította magát a pesti márczius 15-iki emlékekkel. Kossuth Lajos vindikálta magának azon eszmék atyaságát és prioritását, melyeket márczius 15-ikén itt egy társadalmi mozgalom a maga zászlajára irt. Itt tehát a fődolog az, hogy azokat ő igenis sokkal előbb proklamálta már a márczius 3-iki híres beszédében, és hogy azokat ő márczius 15-én az országgyűlési bizottság élén vitte Bécsbe. (Úgy van! jobb felöl.) Azt hiszem tehát, hogy a mi álláspontunk egészen jogos. Sajnos, nem hivatkozhatom a legklasszikusabb tanura, a ki maga Kossuth Lajos volna, ha élne. De épen azért működésé-" bői s azon kijelentéseiből, melyeket szószerint felolvastam, joggal vontam le azt a következtetést, hogy ha ma Kossuth Lajos megkérdezhető lenne az iránt, vájjon márczius 15-ikéhez kivánja-e az akkori nagy alkotások emlékét kötni, erre bizonyosan tagadólag válaszolna; mert tagadólag kellene válaszolnia azon beszédje után, melyet a pesti küldöttséghez iotózett. (Helyeslés a jobboldalon.) Másodszor vádolta az igen tisztelt képviselő úr az igazságügyi bizottságot azzal, hogy megrontotta a törvényjavaslatot akkor, mikor abból ezt a két szót: »minden időkre* kihagyatni indítványozta. Ismétlem azt, a mire felszólalásomkor bátor voltam utalni, hogy a javaslatnak szerzője nem vagyok és hogy a javaslatnak szerkesztésénél vád egyénileg nem ér, mert elmondottam a javaslat keletkezésének történetét; elmondottam azt, hogy az egy bizottságnak egyértelmű munkája, — oly munkája, a melynek nem egy kifejezését a bizottság ellenzéki tagjainak indítványára módosítottuk és fogadtuk el. Ismétlem tehát, nem pro domo beszélek, de minket elejétől fogva a bizottság igen tisztelt