Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-270

290 270. országos ülés 1898. márczius 2ö-án, szombaton.' is azt, hogy az állami kiadások fokozása czélszerű és szükséges tételekre történt, kevés kivétellel; ha látom is azt, hogy például a földmívelés- és közoktatásügyi tärczáuak nagyfoka többdotácziója semmi esetre sem tekinthető kárbaveszett kiadásnak; ha látom is másfelől, hogy az állami tisztviselők fizetésének rendezésére fordított milliók és a megyei dotácziók felemelésére fordított összegek már a küszöbön álló közigazgatási reform szempontjából sem tekinthetők kidobott pénznek, azért mégis nagyban és egészben igen komoly jelenséget látok abban, hogy évek során át megszoktuk a rendes kiadásoknak egy olyan évi emelését, a melyet megtehettünk baj nélkül a közgazdasági emelkedés ezen szakában, de nagyon félek, hogy most, az 1897., 1898-iki tényleges eredmények meg foguak győzni arról, hogy ezen a téren meg kell állni, ha csak nagyobb bajokat nem akarunk felidézni. (Helyeslés jobbfelöl.) Utaltam múltkori beszédemben az állami gépezet önsúlyának, vagy holt súlyának emelkedésére. Nincs most alkalom és idő e kérdéssel behatóan foglalkozni; nagyon óhajtandó volna, ha egyszer behatóan foglalkoznáak közigazgatási egész rendszerünk ezen bajaival is, mert annyira túlnyomó minálunk pártkülönbség nélkül a reformot, a haladást, a közigazgatás javítását, a nyilvántartásoknak, a sablonszerű kontrollnak, a kimutatásoknak túltengésében látni, (Igaz! Úgy van! Élénk helyeslés.) olyan ijesztően szaporodik a meddő, bürokratikus munka, (Úgy van! Úgy van/) hogy én nagyon félek tőle, hogy a magyar állam közigazgatási apparátusa mindjobban és jobban a számtisztek és díjnokok tömegében fog érvényesülni, (Úgy van! Úgy van! Helyeslés.) és hogy mind több és több erőt fogunk elvonni ilyen formalisztikus, ilyen utóvégre is másodrendű feladatok teljesítésével a valódi, érdemleges munkától, (Igaz! Úgy van!) De másodszor ott áll előttünk két nagy feladat. Az egyik a közigazgatás reformja, a melynél, azt hiszem, a teljes reform 8—10 millió forint évi rendes kiadási többletet fog előidézni, és pedig igénytelen nézetem szerint azért, mert feltétlenül szükségesnek tartom, hogy a községi reform összeköttessék a községi terheknek leszállításával, (Úgy van ! Úgy van ! Élénk helyeslés a jobboldalon.) elsősorban azáltal, hogy a jegyzői kiadások terheitől legalább a kisebb községek egészen vagy túlnyomó nagyrészben megszabadíttassanak. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) Itt tehát egy súlyos pénzügyi feladattal állunk szemben, a melyre a rezervát, az anyagi lehetőséget meg kell költségvetésünkben tartanunk. Másodszor, t. ház, ott állunk az adóreform kérdésével szemben. Azt hiszem, hogy azon megrögzött kalamitásokkal szemben, melyeket nálunk különösen a kereseti adóknál, de minden adónál, a mi a szemmel nem látható adótárgyat érinti, a túlmagas adótételek vonnak maguk után, egészségesebb új éra csak az adótételek radikális leszállításával képzelhető. Igen ám, de ha hiszem is azt, hogyha kellő módon végreb aj tátik a reform, pénzügyi eredménye évek sora múlva pótolni fogja azt a hiányt, a mi kezdetben mutatkozik, arra készen kell lennünk, hogy a reform első esztendejében tetemes bevételi csökkenés, tetemes hiány fog beállhatni. Radikális adóreformot e nélkííl a rizikó nélkül sohasem fogunk keresztülvinni. Ebből a szempontból is tehát föltétlenül szükséges, hogy megmaradjunk azon előirányzati mód mellett, mely a bevételeknek a tényleg befolyó összegnél lényegesen kisebb előirányzatában, erre a czélra egy latens rezervát bocsát rendelkezésünkre. (Úgy van! jobbfelöl.) S csak még egy szót. Az adóreformnál! T. képviselőtársaim ismét és ismét hangsúlyozták, hogy a kisember adóterhen kell könnyíteni. Teljes mértékben osztom ezt a felfogást, de méltóztassék nekem megengedni, ha igazán a kisember, a fertálytelkesnél kisebb ember adóterhére gondolunk elsősorban, akkor ott nagyon kis szerepet fog játszani a földadónak még jelentékeny perezenttel való leszállítása is. Azokra az exiszteneziákra nézve a házadó két fontos tételének, a 11-od osztályú kereseti adónak és a családtag adójának, a hadmentességi díjnak és az általános jövedelmi pótadónak sokkal nagyobb jelentősége van, mint a földadónak. Különösen ki kell emelnem az általános jövedelmi pótadót, mely a dolog természeténél fogva nem igazságos a kisbirtokossal szemben. Az eladósodott nagybirtokos kimutatja betáblázott adósságát és megmenekszik az általános jövedelmi pótadótól. Melyik paraszt ember az, a ki képes, a ki elég törvénytudással, elég intelligeneziával rendelkezik kimutatni azt, hogy az ő földecskéjén 160, vagy 200 forint teher van s ennek folytán a jövedelmi pótadót fizetni nem tartozik ? Mondom, a kisember adózási bajaínak súlypontja ezeken az adónemeken fekszik, és ha mi a földadó leszállítására akarjuk fordítani nagyrészét azon összegnek, mely az adóreform czéljaira rendelkezésünkre áll, akkor méltóztassék nekem megengedni, kikapartatjuk a kisgazdával a gesztenyét a nagybirtokos számára. T. ház! Mielőtt befejezném beszédemet, (Halljuk! Halljuk! jobbfélől.) elhagyva most már a pénzügyi tért, egyetlenegy megjegyzésével kell gróf Apponyi Albert t. képviselőtársamnak foglalkoznom. (Halljuk! Halljuk!) T. képviselőtársam nem mondhatnám, hogy védelmébe veszi gróf Zichy János t. képviselőtársamat és a néppártot az én támadásaimmal szemben, de mégis