Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.
Ülésnapok - 1896-270
278 270. országos ülés 1898- márczius 26-án, szombaton. bői, az mégis tény, hogy midőn az országnak tíz évre szóló anyagi állapota megállapításáról van szó, a közszellemnek ez iránt érdeklődni kellene, ha a közszellem nem aludnék; de alszik, s a kormány altatta el. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Mutassa ki tehát a t. miniszterelnök úr, hogy hol van az országban az a nagy érdeklődés a quóta aránya iránt. Talán a t. miniszterelnök úr Bem fogja tagadni, hogy a quótának egy százaléka körülbelül egy és fél millió forintot tesz ki. Bár mindenki tudja, hogy a quótának nagymérvű emelését követelik az osztrákok és hogy Magyarországon nagyon nehezen bírnánk el a quóta emeléséből eredő terhet, azért mégis mély közömbösséggel tekinti a közszellem a quóta-kérdést; vagy ha nem, kérdem a t. miniszterelnök urat, hol van az országban az a nagy izgatottság, a melylyel kisérné a közvélemény, ha ébren lenne, azon kérdést, hogy mennyi quótát fogunk fizetni? Úgy-e seholsem látunk izgatottságot; tehát áll az, hogy a közszellem alszik. Kérdem továbbá a t. miniszterelnök urat, hol lát felháborodást az országban azért, hogy a választói jog adás ve vési tárgygyá lett alacso nyitva? Szeretném látni, hogy vállalkozik-e a miniszterelnök úr annak kihirdetésére, hogy szép dolog az, ha a választók jogukat eladják ? Ezt bajosan merné állítani a miniszterelnök ur, pedig hát az ő kormányzata alatt a szavazatok adásvevése oly óriási mérveket öltött, minők azelőtt ismeretlenek voltak. (Úgy van! a szélsőbalon.) Álljon hát elő a miniszterelnök úr és bizonyítsa, hogy e csúnya elfajulás miatt az országban nagy felháborodás van! Ugy-e, hogy nincs felháborodás, és ez is mutatja, hogy a közszellem alszik. A miniszterelnök úr is bevallotta, hogy igen sok pénz lett elköltve a választásokra; pedig van egy törvény, mely szerint a2, a ki szavazatokat pénzen vásárol, pénzbirsággal és bizonyos esetekben börtönbüntetéssel sújtandó. Malmost hol van az országban felháborodás a miatt, hogy a törvény e világos rendelkezését nem alkalmazzák a kormányra? De tovább megyek és kérdem, hol van felháborodás azon kétségtelen tény miatt, hogy az igazságügyminiszter belemagyarázta a 48-iki sajtótörvénybe a ezenzurát? Ezt is tííri a közszellem! De nem akarom a t. házat fárasztani mindazon jelenségek felsorolásával, melyek bizonyítják, hogy a közszellem igenis alszik, a közérzület alszik, pedig ez képezné egyedüli erőnket azon jövő események közt, melyek lehet, hogy ismét sötét felhőket fognak hozni Magyarország egére, (ügy van! a szélsőbalon.) Vagy talán van önálló magyar hadseregünk, mely megvédené hazánkat az esetleg külerőre támaszkodó erőszakoskodás ellen, a mely csak úgy előállhat, mint 350 évig szakadatlanul elő is állott; ezzel szemben nem lehet más erőnk, mint a közszellem, a melynek elaltatásához a t. kormány óriási mérvben hozzájárult. (Igaz! Ügy van! a szélső baloldalon.) De a t. miniszterelnök úr nem válaszolt más érveimre sem, a melyek mind azt mutatják, hogy nem lehet bizalmunk oly kormány iránt, mely az alkotmányosság lárvája alatt megtámadja a közszabadságot és a pereznyi kényelem kedvéért az erő zakhoz nyúl. Nem lehet bizalmunk oly kormány iránt, a mely az 1867 :XII. törvényezikkben felállított védbástyákat is lerombolja, mint a hogy téayleg lerombolta; nem lehet bizalmunk oly kormány iránt, a mely ez év elején egész nyugalommal 15 napig alkotmány kívüli állapotban volt, mert a vám- és kereskedelmi ügyben törvénykivííli állapotot teremtett; (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) szóval nem lehet bizalmunk oly kormány iránt, a mely a helyett, hogy a közszabadságot fejlesztené s biztosítaná és a magyar állameszmét előrevinné, folyton visszafelé halad és az 1867-iki alapon mindig lejebb és lejebb siklik. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Most rátérek arra az egyetlen érvelőre, kit sajnálom, hogy nem látok ma az előadói székben, mert szeretem volna, ha méltóztatott volna az én ellenérveimet figyelembe venni. Mindenekelőtt nagy csodálkozásomat kell kinyilatkoztatnom azon érvelési modor felett, melyet Hegedüs Sándor t. barátom használt s a melyen annál inkább van jogom csodálkozni, mert elismerem, hogy ő kiváló tehetségű férfiú és nagy jártassággal bír a pénzügyi és közgazdászati dolgokban, tehát telyességgel nem lett volna neki szüksége, ha az igazsägérzet vezeti, olyan vitatkozási modorhoz folyamodni, mint a milyenhez folyamodót de igyekeznie kellett volna komolyan ezáíblni komoly adataimat. Az én alapthémám az volt, hogy az ország költségei az utolsó 30 évben óriásilag szaporodtak, (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) és hogy az ország közvagyonosodása nem tartott lépést ezen költség-szaporodással, sőt ellenkezőleg, attól mgyon messze hátramaradt. (Igaz! Úgy van ! a szélső baloldalon.) Szerettem volna hallani, hogy a t. előadó úr ezen állításomat hogyan fogja megezáfolni; de ő a helyett, hogy komoly czáfolatba bocsátkozott volna, víg kedélyének adta tanújelét. Én örvendek azon, hogy t. Hegedüs Sándor barátom víg kedélyű, még akkor, is midőn igen szomorú dolgokról van szó; de hát t. Hegedüs Sándor barátom is magyar ember és mindnyájan tudjuk, hogy : sirva vigad a magyar (Derültség.) és mi mindig csak sirva vigadunk még akkor is, ha vigat és nem szomorúat hegedűlnek. (Derültség a szélső baloldalon.)
