Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-259

25fi. országos ülés 1898, ki, mert hasonló eljárásra preczedenssel nem rendelkezünk. Azok a feliratok, melyek országgyűlések megnyílta után, válaszúi a trónbeszédre, a koronához intéztettek, itt igenis tárgyaltattak, de a gyakorlat mindig az volt, hogy e feliratokat a pártok külön szerkesztették és a felirati bizottságokban mindig csak a többség képviseltette magát. Azon kivtíl hasonló esetekben a képviselőház és a főrendiház külön felirattal járulnak a trón elé. De most úgy van indítványozva, hogy e felirat a két ház együttes üléséből nyújtassák át a Felségnek; tehát a két háznak együttesen kell elhatároznia egy feliratot és így e feliratot a főrendiháznak is kell tárgyalnia. A gyakorlatnak tehát az felel meg leginkább, ha a feliratot az a bizottság tárgyalja, a mely a törvényjavaslatot tárgyalta, az aztán a szokásos formák között átküldetik a főrendiházhoz, mely azt a törvényjavaslattal együtt tárgyalja. ahhoz hozzájárul vagy módosítja és ezt a képviselőház ezek alapján esetleg újra fogja tárgyalni. Ily körülmények között tehát, ha hozzá is járulok ahhoz, hogy a felirat megszerkesztés szempontjából újra felülbírálat alá vétessék, bár ezt szükségesnek nem látom: azt hiszem, ez csak úgy eszközölhető, ha a felirat újra az igazságügyi bizottsághoz küldetik vissza. Ez felel meg azon gyakorlatnak, melyet hasonló esetekben a főrendiházzal szemben eddig is követui szoktunk. Ezeket elmondva, kérem, méltóztassék a törvényjavaslatot általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadni. (Élénk helyeslés jobbfelöl, zaj a bal- és szélső baloldalon.) Lakatos Miklós jegyző S Asbóth János! Asbóth János: T. ház! Bár az 1848-iki események még mindig vibrálnak a pártéletben, mi mégis úgy tekintjük 50 esztendő, egy félszázad leforgása után ezen eseményeket, mint a melyek felülemelkedve a pártszempontokon, a nemzeti történelemnek egy nagy epocháját képezik. Ezért ezen események egész komplexumát, azok összességét, a melyhez az örömnek mámora és a fájdalomnak keserűsége, egy hervadhatatlan dicsőség koszorújában van odafűzve, kegyelettel tekintjük, a melylyel a nemzeti történelemnek és minden nagy epoehájámik mind nyájan tartozunk. (Helyeslés balfelöl.) Azt pedig, a mi azon időknek törvényalkotásából intézményesen ment át nemzeti alkotmányunkba és annak mintegy újabb alapját képezi, oly alapnak tekintjük, a melyen mi is állunk és nemcsak állunk rajta, hanem alkotmányos kötelességünknek is ismerjük, hogy azt az alapot minden törvénytelen érintéssel szemben is megvédelmezzük. (Helyeslés balfelöl.) Ebben a részben készek vagyunk kezet adui mindenkinek, kinek ugyanaz a törvényes czélja, abban a tudatban, hogy az Istennek tanúul hivása mellett lett megerősítve azon pakmárczius 11-én, pénteken, g j tum által, melyet a koronázás aktusában a nemzet a királylyal kötött. A mi a márcziusi, nevezetesen a márczius 15-iki eseményeket illeti, azokban oly monumentumokat látunk, melyek iránt mi is a legélénkebb és a legmelegebb rokonszenvvel viseltetünk. Ilyen például a czenzara eltörlése, a sajtószabadság megalapítása, mert a nyilatkozás! szabadságot minden szabadság alapjául tekintjük, a mely ha elvész, a többi szabadság nem élhet meg. Mindazonáltal, hogyha az a kérdés merül fel, hogy maga a törvényhozás a 48-iki napok közííl mely napot válaszsza ünneplésre, akkor azt hiszem, hogy mi — és itt nem egy pártról beszélek, hanem azt hiszem, beszélhetek mindnyájunk nevében — szívünk minden dobbanásával érezzük azt, hogy a nemzetet a szent koronától, a mely szent és nagy királyok hosszú során át szállott mai viselőjének fejére, sem búban, sem örömben, sem veszteségben, sem dicsőségben nekünk egymástól elválasztani nem lehet, és ezért mi csak azon nap mellett foglalhatunk állást, a melyen ez az összhang a nemzet és a korona közt a legzavartalanabb harmóniában nyilvánul. De ha mindez nem is volna így, van egy konzideráczió, a melynek súlya elől elzárkózni, a melj^et mellőzni nem lehet. Messze vissza kell mennünk a századok homályába, míg újra találunk e

gy °ly királyt, ki úgy, mint a mi öreg királyunk, szívét megnyitotta a nemzeti érzületnek. Ez egy oly fejlődés, (Mozgás a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk! a baloldalon.) a melyért, három századnak fohásza szállt az égbe, a melyet gondosan őrizni és ápolni mindnyájunk kötelessége, hogy hozzá ne férjen a dér, hanem hogy erősödjék és emelkedjék, hogy mint hagyomány szálljon át a nemzeti királyok hosszú során. De, ismétlem, t. ház, hogy ha mindez nem is volna igy — pedig így van — még egy döntő konzideráczió van és ezt én látom az országnak aktuális helyzetében. (Halljuk! Halljuk!) Mert, t. ház, ha keresni, ha tisztán akarjuk látni az ország helyzetét, miben áll az ? Az az aktuális helyzet, hogy a könnyelmű inkompetenczia és az elvakult hatalmi önzés politikája a paezifikáczió és konszolidáczió helyett az erkölcsi és anyagi romlás, a desztrakczió politikája megingatott és megtámadott mindent, a mi erkölcsi tényezője a nemzeti egységnek. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Annyi éles politikai ellentét és viszály és régi közjogi harczaiuk közt ez a politika volt az, a mely új erőre ébresztette a nemzetiségi viszályt. Belelökte a nemzetet egy immár közel tíz esztendeig tartó felekezeti gyűlölségbe és vallásháborúba. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) A reklámnak minden trombitájával kürtölte ez a politika egy példátlan gazdagság, fellendülés korát, a mi