Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-269

268 269. országos Ülés 1898. márerius 24-én, csÜtSrtSkSn. kiadni? De arra, hogy az exisztencziákat megmentsük az elpusztulástól, nem hozhatunk semmi áldozatot, holott ez exisztencziák izzadása járult hozzá — mint a t. miniszter úr legjobban tudja — elsősorban az államháztartás egyensúlyának helyreállításához a szeszben és a regáléban. íme ez a kormány körültekintése, ez az a politika, melynek önök dicshimnuszokat zengenek az előadói és a kormánypárti székekből. Ez az a konczepczió hiánya, az ország igazi érdekeitől való — nem mondom tendencziózus, de tényleges — elfordulás, a mely azt mutatja, hogy azok, a kik az ország ügyeit ez idő szerint vezetik, nem állanak azon a magaslaton, a melyen állaniok kellene akkor, midőn nagy bajok orvoslásáról van szó. (Élénk helyeslés balról.) A földmívelésügyi miniszter úr a földmívelés érdekei mellett jónak látta, helyesen is tette, kötelességében is állott, kardot rántani az én felszólalásommal szemben. És vájjon miért? Azért, hogy a földmívelés érdekeit megvédje és bajait orvosolni igyekezzék ? Nem, t. ház! Azért, hogy azokat eltakarja. Midőn fölemlítettem azt, hogy az ország nagyon súlyosan el van adósodva, a t. miniszter úrnak válasza, mint óvatos államférfiúé, az volt, hogy csitt! erről ne beszéljünk, mert a záloglevél értéke kifelé könnyen meginoghat a külföldön. Hidje meg a miniszter úr, hogy a záloglevelek hitelét nem az ő felfogása és szavai ntán itélik meg hanem azon szoliditás alapján, melyen az intézetek eljárnak és melyek alapján a kölcsön megszavaztatik és a záloglevelek kibocsáttatnak, megbírálják továbbá azon külön tartalék alapján, mely ezen záloglevelek kibocsátásául szolgál. — Azután tovább megy a t: miniszter úr és azt mondja, hogy az eladósodásról a sötét színeket festeni nem czélszeríi, mert még ha megczáfolni tudná is, óvatosságból nem rtflektál rá. Ez az a bizonyos hetvenhét lakattal elzárt üresség, (Derültség a baloldalon.) a melyben abszolúte semmi tartalom nincs. Ámde a t. miniszter úr erre nyomban mégis kalkulál és oly kalkulust állít fel, mely sokkal komorabb képet nyújt, mint a minőt én festettem. Azt mondja ugyanis, hogy gondolom, 1896-ban az állam mezőgazdasági terményeinek összes értéke 940 és néhány millió forintot tett ki, a melyből ha rezsire 75°/o rezsit levonunk, a mi nagyon mágus — én is azt hiszem, hogy nagyon magas — körülbelül 236 millió az, a mi a mezőgazdaság tulajdonosának saját czéljaira megmarad, mint tőkejövedelem és mint kereseti eredmény. A rezsiben beun vannak bizonyára maguk az illető mezőgazdaságnak tulajdonosai is, de nincsenek benne az eltartottak, kik nem keresnek. Már pedig tizenegy millió körül megy Magyarországon az őstermeléssel foglalkozók Száma. Vegyük ki most már ezekből azokat, kik nem eltartottak, hanem maguk is munkások és nem dolgoznak és kijön, hogy az eltartottak száma hat-hét millió. Nézze meg tehát a miniszter úr, hogy ezekre a saját kalkulusa szerint fejenkint mi jut és akkor látja meg, kivált ha még a földbirtok terheinek kamatját is levonja, mi az, a mi marad ezen exisztencziákra; és hogy vájjon nem épen ezen nyomorúságos állapotban fekszik-e? — legalább részben, — alapja azon bajoknak, melyek az országban megnyilatkoznak. Ne óvatoskodjék tehát a t. miniszter úr, mert ajánlom, hogy olvassa el a múlt héten Bécsben megjelent egy közgazdasági lap leírását magyarország mezőgazgaságának viszonyairól, jövedelmezőségéről és arról a képről, melyet Magyarország ez idő szerint nyújt és megláthatja, hogy nem én festem a bajokat sötéteknek, hanem mások, a kik nagyon jól ismerik az ország helyzetét és így hiába takargatjuk azokat, mert azok tudva vannak, vagyis tehát ha takargatjuk, takargatjuk csakis pártpolitikai szempontból. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Beválthatlan Ígéretekről is szólott a t. miniszter úr, mint a melyek a szoczializmust elősegítik. Mennyire beválthatlanok azok az ígéretek, melyeket tettem, — mert csak egy konczepcziót említettem fel, — erről már szólottam De ajánlom a t. földmívelésügyi miniszter úrnak, hogy ne is az ígéretekkel foglalkozzék, hanem a tényekkel és bajokkal magukkal, mert csakis akkor fogja látni, hogy az a kézösszetevés, az a semmittevés, melyet az ország közéletében tapasztalunk, olyan, melyekkel a bajokat orvosolni sohasem fogjuk. Szólott a t. miniszter úr a kataszter bajairól is, és pedig oly értelemben, a mint azt senki, ebben a házban megérteni nem képes, azt mondván, fordulnak ugyan elő a kataszternél itt-ott egyenlőtlenségek, de ezeket az időközi birtokváltozások kiegyenlítik. Hát mit egyenlítenek ki? A kataszteri tiszta jövedelmet? Az változatlan akármilyen a birtokváltozás. A miniszter úr tehát vagy a kataszter természetét nem ismeri, a mi természetesen lehetetlen, vagy pedig ezt is fel akarta használni arra, hogy ebből is röppentyűt bocsásson ki parlamenti tárgyalásaink folyamán, a melylyel sikereket érhessen el. T. ház! Hosszúra nyújtani beszédemet nem akarom, (Halljuk! Sálijuk!) és csak némely megjegyzésekre kívánok még szorítkozni. Megvallom őszintén, vártam az igen tisztelt pénzügyminiszter úrtól azt, hogy velem szemben nagy konczepcziókban és lesújtólag fogja az ország ez idő szerinti pénzügyi és gazdasági viszonyait feltárni. A t. miniszter úr elzárkózott azonban ez elöl egy kétes formula alatt, a melyet velem szemben, mint alternatívát felállított, azt mond-