Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-269

264 269. országos ülés 1898. m&rczius 2á-én, csjRtoYtft'kon. azon tételeket, a melyek a szállítási adóból a vasúti hálózat nagymérvű megnövekedése következtében önként állanak elő; szakítsa ki végííl azon tételeket, a melyek az adómentesség; lejárta következtében a házadónál előállnak ; (Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) kalkulálja ki azután a rezuítátumot, és látni fogja, hogy óriási tévedésben van, (Úgy tan! ahol- és szélső baloldalon) ha erre akarja felépíteni Magyarország teherviselési képességének fejlődését. (Úgy van! balfelöl. Mozgás a bal- és szélső baloldalon.) Keresztül siklott tehát t. barátom e kérdésen, de mégis kijelentett egy princzipitimot csak azért, hogy csodálkozzék mindenki, a ki nem foglalkozik a kérdéssel, és a konzequenrziát csak az vonhassa le, a ki a dolgokat speczialiter ismeri. Ivánka Oszkár: Ez az igazi humbug! (Úgy van! balfelöl.) Horánszky Nándor: Beszélt ezzel kapcsolatosan az előadó úr, bár megszakítva és más ideákat is bevéve, az ingó vagyonból származó jövedelem megadóztatásáról. Bocsásson meg t. képviselőtársam, de az előadói székbői az ingó vagyon megadóztatásának kérdését oly hangon és oly tendencziával hirdetni, a mint ez ma is történt, sem nem helyes, sem az adózás egyenletessége szempontjából nem igazságos. (Úgy van! balfelől.) Nincs ebben a házban senki, a ki az ingó vagyonból származó jövedelmet jobban akarja megadóztatni, mint más jövedelmet. Itt csak az igazságot keresi mindenki, (Úgy van! Úgy van! a baloldalon.) az egyenlő adóztatás eszméjét keresi mindenki (Úgy van! Úgy van! a bal- és szélső baloldalon.) s a reformban erre törekszik mindenki. Ha már most ezzel szemben valaki azt hirdeti, hogy ezen országban mindenki az ingó vagyonból származó jövedelemre utazik : ez nagyon egyoldalú ráfogás és hirdetése semmi má?. mint féltése bizonyos osztályérdekeknek, (Hosszantartó élénk helyeslés és taps a bal- és szélső baloldalon.) már pedig ezt az osztályharczot e házban minden oldalon, de leginkább az előadói székben kellene kerülni. (Élénk helyeslés a bal- és szélső baloldalon.) Szólott t. képviselőtársam a fogyasztási adóknak fejlesztéséről is és ez nagyon markáns arra a vitatkozási modorra, a melyet mi t. barátom részéről évek óta látunk és tapasztalunk. Konstatálta azt a nagy financzialis és budget szerű fejlődést, a mely a fogyasztási adók terén mutatkozik és legelőször is keresztűlsiklik az italmérési adón, mondván, hogy erről pedig nem szól. (Derültség a bal és szélső baloldalon. Egy hang a szélső baloldalon: Érről jobb is nem beszélni!) Kn itt nem az italmérési adóból befolyó jövedelem szükségét perhorreskálom, hanem ezeknek azt a kezelési módját, (Ügy van! a bal- és szélső baloldalon.) a melyhez hasonlót még a régi francziaországi súlyos viszonyok között sem találunk. (Halljuk! Halljuk!) Bérlet, és a magán exisztencziának a perzekucziója bérlet alakjában, ez nyilatkozik meg a mai adórendszerben és ennek legmarkánsabb kifejezése az italmérési adó. Természetes fejlődés ez: mondja meg t. barátom ? Ezt tehát kiszakította ijren ügyesen, mert úgy-e bár ezen keresztül kell csúszni, hogy észre ne vegye senki? (Derültség balfelől.) Megemlékezett a fogyasztási adók egyéb ingrediencziáiról is, de itt csak úgy futólag. (Halljuk! Halljuk!) Itt van a szeszadó. Mielőtt 1888-ban a szeszadót reformáltuk, körülbelül a megelőző szesztermelési törvényeknek megfelelőieg, mintegy 5—6 millió forint volt e czímen az országnak jövedelme. Azt gondolom, ezt helyesen konstatáltam — nem az adótételek szerint, hanem a megelőző szesztermelési törvényekben rejlő hibáknak kizsákmányolása következtében. Ma ez az adó 23 millióval, sőt még ezenfelül is kontribnál az államháztartás egyensúlyában. Természetes fejlődés ez? Nem! Egyszerűen az adótételeknek fokozása. Megfeledkezett azután az én t. barátom a fogyasztási adók emelésének azon alkatelemeiről is, a melyeket — hajói tartom — az 1887-iki törvény fokozott és a melyek ezelőtt évekkel a pénzügyi bizottság általános jelentésében mintegy hét millióval konstatáltattak, mint egyenes adóemelések, nem pedig természetes fejlődés. Ha most már ő ezekben állítja össze azt az erőt, a melyre utal akkor, midőn az ország anyagi erejének duzzadó természetével kivan foglalkozni és ezt kívánja bemutatni, mint a javulásnak tényezőjét: ez egyszerű ignorálááa, egyszerű eltagadása azoknak a tényeknek, a melyek minden vizsgáló szeme előtt állanak, a ki ezeket a dolgokat ismeri. (Igaz! Úgy van ! a baloldalon.) Hogy helyes-e az ország anyagi dolgaival foglalkozni, különösen a mai viszonyok között, az egészen más kérdés, erre talán beszédem további folyamán — némely reflexiókat téve t. képviselőtársam, gróf Tisza István beszédére — még észrevételt fogok tenni. Itt csak egyet emelek ki, s ez az, (Halljuk! Halljuk!) hogy az igazságot keresni és felfedezni n;;m árthat sem kifelé, se n befelé. (Helyeslés a baloldalon.) Kifelé nem árthat azért, mert ezen az alapon meg kell állni, még ha több teher jönne is az országra. Ez az én hitvallásom ; mert én senkit lefőzni, sem senkit törvényes igényeiben megrövidíteni nem akarok. (Helyeslés a baloldalon.) De itt azután viszont nem is megyek túl azon a határon sem, a melyet elembe az igazság felderítése szab. Befelé az igazságot keresni és felmutatni igenis kötelességünk, mert az ország viszonyait nem ismerni, azokkal nem foglalkozni, annyit tesz, mint odajuttatni az országot, a hol ma vagyunk