Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-269

269. országos ülés 1898. niárczius 24-éii, csütörtökön. 261 társadalmi körben tartott előadásomból egy passzust kiszakítani és azt a t. ház előtt felolvasni. Székesfehérvárott az ottani katholikus körben a múlt évben felolvasást tartván a társadalmi kérdésekről, azt mondtam tényleg, a mit a t. miniszter úr czitált, hogy tudniillik (olvassa); »Félelmetes és rettegett e szó : »reakczió« — de ez nem jelent mást, mint visszahatást és egy káros, alapelveiben, lényegében elhibázott és pozitív erkölcsi tartalmat nélkülöző áramlat elleni visszahatás csakis — üdvös lehet.« T. ház ! Éu nem tartom szerencsés czáfolási módnak azt, ha valaki egy beszédből egy mondatot szakít ki és azt tálalja fel a t. háznak ; hanem ha a miniszterelnök úr igazságos lett volna, elolvasta volna az egész beszédet és a t. ház elé állította volna az erre vonatkozó egész gondolatot, úgy a mint azt e beszédben épen erre a tételre vonatkozólag elmondottam. Kötelességemnek tartom azért most épen szavaim értelmének helyreigazítása czímén az egész definieziót a t. képviselőháznak elolvasni. Ott ugyanis a miniszterelnök úr által felolvasottak kiegészítése gyanánt a következőket is mondottam (olvassa): »Valamint tehát a szoczialäzmus társadalmilag szervezkedik, úgy kell a vallási reakczió vezetőinek is társadalmilag szervezkedni. E szervezkedésnek azonban ne az legyen a czélja, hogy magát a liberalizmust enyésztesse el és helyébe egy minden haladástól elzárkozódó kiváltságos alapon álló osztályok érdekét előtérbe toló szellemet s irányzatot honosítson meg, hanem igenis feladata legyen a legfőbb tekintély elvének felállítása és ápolásán kivfíl megőrizni mindazt, a mi jót, fenköltet, nemeset honosított meg a liberális iskola és kiirtani belőle azt az egyéni és társadalmi egoizmust, mely a második fő öszszekötő láncz a liberalizmus és szoczializmus között.« Ezeket tartottam szükségesnek a reakcziót illetőleg elmondott szavaim értelmének helyreigazítására elmondani. (Helyeslés a baloldal hátsó padjain.) (Az elnöki széket Szilágyi Dezső foglalja el.) Horánszky Nándor; T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Eltekintek a t. előadó úr beszéde utolsó részének némely igazságaitól, a melyekben én is osztozom, de a melyek— figyelmeztetem őt — izgatási anyagot tartalmaznak, a melyek, hogy a nyugalom helyreállása érdekében onnan hirdetve tapintatosok-e, vagy nem, azt ítélje meg a közvélemény, ítélje meg a t. ház, mondom igaza van t. barátomnak a beszéde utolsó részében foglalt egynéhány általános és a mi specziális viszonyainkra is illő kérdések tekintetében. De miután Magyarországon semmisem sürgősebb, mint a nyugalom helyreállítása s azt tartom, hogy ezen nyugalom érdekében nem tapintatos a tü'zre olajat önteni azt gondolom továbbá, hogy abban a szellemben és abban a hangulatban szólani azon kérdésekről, a melyek részben tréfaszámba mennek, részben azonban nagyon is komolyak, nem vezet el bennünket oda, a hová mindnyájunknak törekednünk kell, arra az általános nyugalomra, és békére, a melyre sohasem volt ennek az országnak nagyobb szüksége, mint ma, ezen rettenés, zilált viszonyok között. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Ha a vita anyagát arra a komoly térre igyekszem visszavezetni, a mely egyedül méltó ahhoz a székhez is, a melyet a t. előadó úr elfoglal, belenyugszom abba a vitatkozási methodusba, a melyet t. barátom beszédének bevezető részében választott, tudniillik szétválasztotta az idegen részeket, attól az anyagtól, a melylyel meg kell birkóznunk. És miután t. barátomat igen jól ismerem — a mint ő maga is moudá — és miután bizonyos igazságokhoz is csak azokon a törmelékeken át lehet eljutni, a melyeket ő a vita elé szórni és felhalmozni igyekszik, magam is külön fogom választani ebben a vitában azon momentumokat, a melyek nem tartoznak tulajdonképeu a dolog lényegéhez és azokat abfertigolva — hogy így fejezzem ki magamat — reá fogok térni a vitának azon nagy| anyagára, melyet — megengedem — részben ő is felölelt. Elsősorban is kénytelen vagyok egy történeti faísumot helyreigazítani. (Halljuk! Halljuk!) Az én t. barátom, az előadó úr, ugyanis azt mondotta, hogy gróf Apponyi Albert a nagy egyházpolitikai viták idején azokat az alkotásokat, a melyek ma már törvénybe vannak iktatva, illiberálisoknak tartotta. Ez egyszerűen nem áll, nem igaz. (Igaz! Ügy van! Zajos helyeslés a baloldalon.) Az én t. barátom, gróf Apponyi Albert csak annyit mondott, hogy azok nem a liberalizmusnak föltétlen kérdései, vagyis a liberalizmustól nem különböznek ugyan, sőt azzal össze vannak forrva, de hogy azok az alkotások teljesen érettek-e, vagy sem, a nélkül, hogy magukkal a liberális ideákkal ezen alkotások szakítanának, az már egészen más kérdés. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Az én t. barátom, gróf Apponyi Albert csak nem ment túl a határon, a melyet neki meggyőződése sttgalt, mert azt látta, hogy bajok fognak bekövetkezni és ezen bajokat ő ki akarta kerülni, a nélkül, hogy ezen alkotásokat az illiberalizmus vádjával illette volna, vagy azokból ily konzequeneziákat vont volna le. (Igaz! Ügy van! a baloldalon.) Tehát méltóztassék a dolgokat akként jellemezni, a mint azok vannak