Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-259

lg 259. országOB ülés 1898. márczius 11-én, pénteken. baloldalon.) Ha mi e törvényjavaslatban kimondjuk, hogy a nemzet az 1848-iki alkotások emlékezetét nemzeti ünneppé teszi, arra egy napot szabunk, s azon a napon kötelesek az ünnepet az ország összes egyházi, polgári és katonai hatóságaimegtartani; haaz ünnep megtartásának módja szabályozva van ; ha akkor az egyházak is a maguk önkéntes hozzájárulásával egyházi ünnepet szerveznek, ha továbbá a polgári és katonai hatóságok mindent megtesznek arra nézve, hogy minta koronás király születése napján, vagy családi örömének vagy gyászának napján ünnepélyes aktusokat végeznek, ép ügy — legalább is úgy — végezzenek ezen a napon; ha ezen a napon a nemzet összes közintézetei a könönség előtt megnyittatnak; ha ezen a napon az iskolák bezáratnak és az előadások me^szüntettetnek s az iskolák ifjúsága a nagy nemzeti ünnep jelentőségéről külön is megoktattatik; ha ezen a napon a társadalom szegényebb osztályai figyelembe!!, kedvezményben és szintén megfelelő oktatásban részesíttetnek ; szóval, ha e napon megteszi az ország királya, kormánya s megteszik hatóságai mindazt, a mi e nagy emlékezet jelentőségének kidomborítására múlhatlanúl szükséges: akkor igenis egy nagy nemzeti vívmányra teszünk szert, mely tanulságul szolgál a múltra nézve

f de intésül,- buzdításul, erőül és erélyül a jövendőre nézve. (Igaz! Úgy van! Tetszés a szélső baloldalon) De ehhez mindenekelőtt szükséges, hogy ez az ünnep állandó legyen és szükséges, hogy az igazságügyi bizottság által törölt e két szó: »nsinden időkre« legalább helyesebb fogalmazásban, maga a fogalom, újra bevétessék e törvényjavaslatba. És szükséges, hogy ez a törvényjavaslat kiegészíttessék egy olyan rendelkezéssel, a melyre nézve a részleteknél lesz szerencsém javaslatot tenni, hogy a nemzeti ünnepet az állam összes egyházi, polgári és katonai hatóságai kötelesek megtartani; kiegészíttessék még azzal, hogy — mivel az egyházakra rnnepet ráoktrojálni még a törvényhozásnak sem szabad az^k hozzájárulása és megegyezés^ nélkül — az egyházakra nézve az ünneplés módja az ország kormánya az összes egyházak hazai legfőbb hatóságaival egyetértőleg állapítsa meg. Ily módon, ily értelemben, ily horderővel, ily tartalommal ebben igenis nagy nemzeti vívmányt, üdvös és bölcs alkotást látnék. Mi történik akkor, hogyha minden úgy marad, a hogy most az igazságügyi bizottság a kormány hozzájárulásával javasolja ? E kérdésnél egy nem minden fontosság nélküli részletre nézve nem értek egyet gróf Apponyi Albert t. képviselőtársammal sem, a ki abból a nemes föltevésből indul ki, hogy április ll-ét megtartják az ország hatóságai hivatalosan, márczius 15-ét pedig meg fogja tartani a társadalom a maga tiszta, nemes buzgalmából. Én azt hiszem, hogy ha e kettéválasztás meglenne, — pedig a javaslat intézkedése szerint ez bekövetkeznék — e kettéválasztás ártana az egyik ünnepnek, ártana a másiknak is. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Az április 11- iki ünnep hivatalos, kényszerű, statisztikai számszerű ünnep lenne; a márczius 15-iki ünnep (Halljuk!Ralijuk!) a nemzet nagy rétegében, az összes hazafias tiszta magyar lakosság rétegeiben megünnepeltetnék ugyan, de talán félni lehetne és alaposan lehetne félni, hogy az ország hivatalos hatóságainak közönye, mellőzése, talán ellentörekvése mellett ünnepeltetnék meg. Legalább a t. kormányhoz közel álló sajtónak fejtegetéseiből azt látom, mintha már a hivatalos Magyarország márczius 15-ének jelentőségét eldisputálni törekednék, annak fontosságát redukálni akarná és a márczius 15-ki napban nem látna egyebet, mint néhány ifjoncz irónak és néhány prókátornak Pesten történt felbuzdulását. Pedig márczius 15-ike nem az volt, a minek a t. kormányhoz közel álló sajtó ittott törekszik föltüntetni. Márczius 15-én az országnak nemcsak ifjoncz irói, hanem legjelesebb írói, költői, történetírói, prófétái, a kikből — fájdalom — kevesen élnek, a kiknek nagy része a nemzet önvédelmi harczának erőfeszítései közt vesztette életét és a bekövetkező szomorú esztendőkben a legtöbb szabadságát, sokan, fájdalom, elméjük épségét — ezek állottak össze és az akkori hazafias hatóságok hazafias vezéreivel együtt nyilvánították ki azt, a mire a nemzet egy negjed század óta törekedett, vezéreinek minden áldozatkészségeivel egyetemben nyilvání tották ki azt. a mi instituálva van az-1848-ki törvényekben, nyerték meg azon nagy eszméknek a főváros társadalmát, hajtották végre ezen nagy eszmék egyik legnagyobbját, a sajtószabadságot, még pedig végrehajtották akként, hogy nyomban érvényesítették részint a czenzura nélkül való közzétételével a gonclotatnak és a hazafiúi érzelemnek, részint azzal, hogy a szabadságtalan sajtó és az eltiprott sajtószabadság miatt börtönt szenvedő egyik tisztes magyar irót rögtön kiszabadították. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Épen a márczius 15-iki események, különösen pedig azok, a melyek itt a fővárosban zajlottak le, azok működtek közre a leghatalmasabban arra, hogy a buzgón, de csendesen és lassacskán tanácskozó pozsonyi rendek siettessék munkájukat addig, a míg a helyzet alkalmas, míg az elmék fogékonyak úgy lenn, mint fent a korona körül, hogy addig azok az üdvös elvek törvényekké alakíttassanak és alakuljanak át. Én, t. ház, abban is osztozom, mind a több • ség férfiéival, mind gróf Apponyi Albert t. képviselőtársammal, hogy én igenis nagy és fontos dolgot látok általában a törvények szentesítésé-