Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-268

238 268. országos ülés 1898. inárczius 28-án, szerdán. mely nagy kötelezettségekkel járt, kérdezem t. képviselőtársaimtól, — szemrehányás nélkül a magas klérussal szemben, — hogy most, midőn az inség nevében szoczialisztikus eszméknek áramlata dúlja fel a társadalmi élet közrendjét, hol van a prédikáczión kivűí az a jótékonyság a püspökök részéről, a mely odaáll az éhező és a nyomorgó mellé, és a mely a maga segítő karját felemeli az elesett társadalom támogatására ? Valamelyik képviselőtársam felhozta, — feljegyeztem magamnak, mert a ki az emberszeretetnek törvényét hirdeti itt a parlamentben, a ki a keresztény nagy elveknek nevében beszél, az jól cselekszik, mert az Isten nevében hirdeti a szeretetet, de azt nemcsak hirdetni, hanem cselekedni is kel], — mondom, felhozta, hogy Hirsch báró milliókat áldoz az elesett zsidó nyomorultaknak enyhítésére és támogatására. Hát hol vannak a mi főpapjaink óriási vagyonukkal? Mezei Mór: Nem csupán a zsidókat támogatta ! Sima Ferencz: Annál szebb. Nem ismerem működését, csak itt hallottam róla; nem foglalkozom Hirsch báró jótékonyságával. De hogyha már az is bííne Hirsch bárónak, hogy ő például jótékonyságot gyakorolt, akkor ideczitálom az emberiség törvényei elé azokat, a kiknek a nemzet nagy vagyoni jólétet adott és felruházta ezzel a nagy vagyoni jóléttel nagy kötelességek teljesítése fejében, a mely kötelességeket ma már nem kell úgy teljesíteniük, a mint eredetileg teljesítették. Ám álljanak ők is elő és legyen valamennyi egy-egy Hirsch báró, és ha valamelyikük megyéjében a szegénység és a nyomor felüti fejét, akkor ő is álljon elő a nagy vagyon által nyújtott előnyökkel és nyújtson támogatást szenvedő embertársainak. Azután ha igazán liberálisak vagyunk itt a parlamentben, akkor jól mondta Asbóth János t. képviselőtársam, a kit tegnapi, magas színvonalon álló parlamenti beszéde után is a vele szemben álló lapok kritikája a reakezió lovagjaként tüntet fel, jól mondta azt, hogy itt, a parlamentben, de a parlamenten kivül is, ha egyszer az emberi szeretet törvényei nevében beszélünk, akkor antiszemitizmust űzni nem lehet. Legyen antiszemita nyíltan, a ki az; ez egyéni és faji érzületnek kifolyása és én azt megítélem úgy, a mint akarom és tudom. De azt az egyet, hogy a kereszténységnek nagy elve és a krisztusi tanok nevében állítsunk fel különös mértéket embertársainkkal szemben, ebben a parlamentben azért nem tartom helyesnek, mert hogy azt a versenyt, a melyet ebben a kérdésben a nemzet egyéneinek meg kell futni egymással szemben, úgysem itt a parlamentben futjuk meg, azt kint a nagy társadalmi küzdelmekben kell folytatni, az individuális erőknek ott kell érvényesülni és a harczban egymást legyőzni; de bent a parlamentben ennek jogosultságát el nem ismerem. Elismerek egyet és megtámadom a zsidóságot, — felhozom ezt, mert többször volt róla szó, — ha az állam konszolidáezióját veszélyezteti, a magyar nemzet létét, mint ilyent, koczkáztatja; de addig, mig azt látom, hogy a nemzet köztörekvéseiben az állami konszolidáczió szempontjából és a nemzetnek erőtörekvései tekintetében ez a népfaj nem képez külön nemzeti társadalmat a magyar állam testében, hanem együtt érez, együtt harczol és együtt van vele, — mert nem volt rá példa, mint a szerb, román vagy szász nemzetiségnél, hogy ők szembeálljanak a magyar nemzeti törekvésekkel, — addig itt a parlamentben én semmiféle fajjal, semmiféle néprészszel szemben törvényhozási akcziót kifejteni sem jogosultnak, sem helyesnek, de pláne a keresztény elvek hirdetése alapján megengedhetőnek nem tartom. Hanem természetes dolog, t. ház, hogy odajutottunk és odajut a magyar társadalom, a hol van; mert igaza van Darányi Ignácz t. miniszter úrnak, midőn azzal vigasztal bennünket, hogy nehéz időben oly minisztérium kell az országnak, mint a minő a mai. De hát ez vájjon azt jelentené-e, hogy legyen a nemzet nyugodtan, nincs itt semmi komoly veszedelem, van erőskezű kormány, van bölcs minisztérium, a mely biztos öntudattal és azzal kapcsolatos erélylyel vezeti ennek, az országnak hajóját? Tehát aggodalom ne szálljon meg senkit, a hazafiúi aggályokat tegyük félre, mert bölcs, erős és hatalmas kormány kezében van az ország sorsa. Igazán megvallom, bárkitől, még ebben a minisztériumban is, szivesebben hallanám ezt az arrogáns és szerénytelen kijelentést, mint Darányi Iguácz miniszter úrtól. Nem pályázom babérjainak megtépésére, de mikor valaki azt mondja, hogy midőn oly férfiú foglalja el a miniszteri széket, mint ő, nem kell aggságoskodni, akkor provokálja a kritikát. Énnekem vele szemben könnyebb helyzetem van, mint bármely más miniszterrel szemben. Én itt a ház előtt kérdem ő tőle, mi jogosítja fel, hogy szemébe vágja a magyar közvéleménynek: nyugodtan lehettek, egy erős karú minisztériumunk áll az ország élén. Tudom, hogy ő azért veszi ki magának ezt a just, mert mint a földmívelési ügyek élén álló miniszter egyik-másik tényével az óriási többségében mezőgtizdákból álló parlamentnek némi szolgálatot vélt tenni. De csak vélt. És sajnálom, hogy a parlament a miniszter úr pillanatnyi operáczíója révén bizonyos pillanatnyi színvakság alatt áll és nem veszi az ő kormányzatát kritika alá. Mert ha úgy állana is a dolog,