Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.

Ülésnapok - 1896-268

230 268. országos ülés 1898. márczins 23-án, srerüán. indítvány egyhangúlag elfogadtatván s a kiküldött bizottság működését megkezdte: ő rögtön mindenféle képzelhető adatot a bizottság rendelkezésére bocsátott, s akkor kiderült, hogy ő oly ártatlan ezen vádakkal szemben, mint a ma született gyermek. Sajnos azonban, t. ház, hogy mind ez csak egy szép álomlátomány volt, a melyet itt előadtam, a melyet a legutóbbi napokban, midőn egy este a Bánffy-kormänyról az officziózusoknak dicshymnuszait végigolvastam, álmodék, de a mely, a mint felébredek, sajnos, mint egy ködfátyol foszlott szét azon rideg valóság előtt, a mely mindannak, a mit elmondtam, homlokegyenest, még pedig a legmagasabb szuper!ativuszokban homlokegyenest az ellenkezőjét tárja az ország elé. Ennek kijelentésével talán teljesen indokolva van az a nagyfokú bizalmatlanság, a melylyel én ezen kormány irányában viseltetem, és a melynek következtében ennek a kormánynak, az ország ügyeinek továbbvitelére én semmiféle meghatalmazást megadni hajlandó nem vagyok. T. ház! Ezzel talán be is fejezhetném felszólalásomat, ha a t. belügyminiszter úrnak tegnapelőtt elmondott felszólalása ki nem hivna legalább egy-két rövid megjegyzés megtételére. Ezek egyike a jászberényi központi választmánynak esete. (Halljuk! Halljuk!) Nem akarok én most ennek az ügynek a részleteivel foglalkozni, talán máskor arra jobb alkalom is lehet, de annyit mégis meg akarok jegyezni, hogy eddig csak azt szoktuk meg még ettől a kormánytól is, hogy a kormánypártiak bűneit legyezgetni, elpalástolni, eltusolni szokta, ellenben az ellenzékiek legkisebb vétségeit is a legszigorúbban megtorolja, de azt még eddig nem láttuk, hogy a kormánypártiak bűneit az ellenzékiek nyakába varrják és a kormánypártiak bűneiért az ellenzékiek lakoljanak. Az igazságosságnak, a jogérzületnek ezt a legmagasabb karrikaturáját csak ez a kormány találta és találhatta fel a legnagyobb hipokrizis és a legnagyobb czinizmussal. A t. belügyminiszter úr előtt voltak azok a központi választmányi jegyzőkönyvek, a melyekre hivatkozott, és a melyekből kiderül, hogy az egyik választmányi ülésen az elnök meg sem jelent, azért az elnök távollétében nem is lehetett az ülést megtartani, tehát tisztán az elnök idézte elő, hogy kellő időben nem határozhatott a központi választmány az összeírás felett és azért panaszszal is fordult a belügyminiszter úrhoz. Továbbá a t. belügyminiszter úr tudhatja, hogy nemcsak azt szabja elő a törvény parancsolólag, a mit a belügyminiszter úr mondott, hanem azt is, hogy kézbesíteni kell a határozatokat, mert megvan adva a fellebbezési jog és ennek gyakorolhätása a kézbesítési határidőtől számíttatik, a miből természetszerűleg következik a kötelezettség a kézbesítés teljesítésére is. Ennek daczára a választmány ismételt felszólítására az elnök, az akkori jászberényi polgármester, makacsul megtagadta a kézbesítések megtörténtének tanúsítását. Mint ezt a t. beiminiszter úr a szintén hozzá felküldött második jegyzőkönyvből és ezen mindkét renitenczia miatt a választmány részéről emelt panaszból igen jól tudta, s mégis az elnök önkénykedő eljárása ellen panaszló választmány egyszerre csak arra ébredt fel, hogy nem az elnök, a ki a hibát elkövette, a ki ellen a választmány panaszt emelt, hanem a választmány, s annak teljesen ártatlan tagjai részesülnek megrovásban. Ez a legnagyobb hipokrizis és czinizmus az igazság kiszolgáltatásában, ez az igazságszolgáltatásnak leghorribilisebb kezelése. A második kérdés, a melyre bátor vagyok egy pár szóval kiterjeszkedni: a t. belügyminiszter úr által olyan nagyon féltett liberalizmus életfájának a védelmezése. A t. belügyminiszter úr igazán hősi odaadással védelmezte a liberalizmus életfáját olyan fejszecsapásokkaí szemben, a melyek ha ellene támadnak is, egy igazi liberalizmus életfáján valami nagy sebet alig fognak ejteni. A mi azonban annak a liberalizmusnak életfájában nagy károkat tehet, az az a meghamisított liberalizmus, az a mai kormányrendszer, mely a liberalizmus örve és álarcza alatt a legreakczionáriusabb intézkedéseket csempészi be közéletünkbe és közkormáuyzatunkba, az a rendszer, a mely élősdiként terjeszkedik szét mindjobban a liberalizmus terebélyes életfájának lombjain, de nemcsak ezen, hansm félek, hogy e nemzet életfájának lombjain is, mely lassanként végre, mint veszélyes féreg lemenve gyökeréig annak gyökerét átvágva, a kidőlés dísztelen veszélyének teszi ki. Mivel pedig én nemcsak a liberalizmusnak, de a nemzeti lét élőfájának ezen veszélyeit elhárítani óhajtom, s azt az ily vészes férgektől megtisztítani kívánom, azért nem szavazom meg a költségvetési törvényjavaslatot. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Lakatos Miklós jegyző: Pichler Győző! Pichler Győző: T. ház! Fényképezés, egyesülési jog, a kormány diskreczionális jogának átcsempészve, az 1848. törvényczik XVIII. §. elferdítése, a czenzura behozatala az előzetes vizsgálat által, szólásszabadság átutalása a hatósági közegek önkényébe, a független gondolkozást a pártéletben teljesen kiölni, az egyházpolitikai szabadelvű irányzatokon élősködni s a mellett paktálni az egyházpolitika legnagyobb ellenségeivel és a revízió legnagyobb híveivel: lásd gróf Batthyány és társait, lásd gróf Szapáry László, fiumei kormányzót, ki utolsó lehelletéig, — mint monda — küzdeni fog és irt a revizió ellen. Ez az az álliberalizmus, melylyel előáll