Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.
Ülésnapok - 1896-264
134 264. országos ülés 1898, márczius 18-án, pénteken. egy példát hozok fel. Nemrég a főváros pályázatot hirdetett 40 alárendelt szolgai, kézbesítői állásra, melyek igen rosszal vannak díjazva: 300 — 350 — 400 forinttal. Az ember azt hinné, hogy ilyen nyomorult állásokra pályázó sem akad. Pedig hát akadt 4500 jelentkező! S ezek nem a főváros lakosságából kerültek ki, hanem legnagyobbrészt vidéki kisbirtokosok, köztük oly emberek, kik azelőtt jómódú kis gazdák voltak. Mióta ezeket a pályázatokat kiírták, nem volt nap, hogy kerületemből — pedig az én kerületem a jobban szituált kerületek közé tartozik — öt-tíz ember ne jött volna hozzám azzal, hogy igyekezzem neki a városnál állást szerezni. Csodálkoztam azokon az embereken, mert közülök sokat ismertem, a kik azelőtt jómódú gazdaemberek voltak. Csodálkozva kérdeztem tőlük, mi indította őket arra, hogy ily nyomorult állásokra pályáznak, hiszen vagyonukból otthon megélhetnek. Azt felelték nekem: Uram! vagyonúnkból meg nem élhetünk, abból nem tarthatjuk fenn sem magunkat, sem családunkat. Kénytelenek vagyunk még erre a nyomorult állásra is pályázni, hogy magunkat a végromlástól, az éhhaláltól megmentsük. Ez is mutatja a mai helyzetet. Sokan abban a reményben ringatják magukat, hogy mert most az ország némely vidékén erélyesebben léptek fel a szocziálisták ellen, mert megfékezték a szocziálista sajtót, ezzel elfojtották a szocziálista mozgalmat is! A kik ezt hiszik, t. ház, a legnagyobb tévedésbeni vannak. A szocziálista mozgalmat ily eszközökkel elfojtani nem lehet. Én a napokban a kerületemben jártam és teljesen megbízható egyénektől azt hallottam, hogy a munkáskönyvek közül még egyetlenegyet sem vettek ki a munkások, egyetlen egy aratási szerződést sem kötöttek meg. Ebből lehet látni, hogy a szoczializmus még elfojtva nincs. Nagyon nehéz ezen kérdésekben segíteni, de nem lehetetlen. A legnagyobb oka Magyarországon a szoczializmus terjedésének abban a körülményben rejlik, hogy Magyarországnak nincsen gyáripara. Ha Magyarországnak gyáripara volna, akkora földmívelés mellett Magyarországon nem volna szoczializmus, vagy legalább nem volna jogosultsága. Nézzük meg egy kicsit nálunk a munkásviszonyokat. (Halljuk!) Magyarországon a munkásnak aratás idején, ha jó a termés, igen jó keresete van, de ha a termés rossz, nincs annyi keresete, hogy abból az egész éven át családját fentarthassa. Ezenkívül nálunk specziális viszonyok vannak. Nálunk a legszorgalmasabb munkás télen munkát nem kaphat s kénytelen az aratásból keresni kenyerét; ha gyáriparunk volna, egy rossz esztendőnek súlyát a nép nem érezné meg annyira, mert a munkás és gyermekei és családja munkát kapnának a gyárakban a nyári és őszi munka elvégzése után és akkor aztán könnyebben megélhetnének. Tekintve szomorú viszonyainkat, tekintve azt, hogy Ausztriával vámközösségben állunk és valószínűleg állani fogunk, ilyen gyárak Magyarországon nem keletkezhetnek, mert különösen az újonnan felállítandó gyárik az osztrák régi hatalmas gyárakkal a versenyt ki nem állhatják. Arra kell tehát törekedni, hogy Magyarországnak önálló vámterülete legyen és akkor ezen bajokon radikálisan lehetne segíteni. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Itt vannak nyomorúságos pénzviszonyaink. Ha nálunk olcsó pénz van, népünk nem merül annyira az adósságokba, és a szoczializmus nem fejlődik nagy mérvben, mint a jelen viszonyok közt. Nem szabad elfelejtenünk, hogy a külföldön óriási pénzösszeg uralkodik. (Igás ! Úgy van ! a szélső baloldalon.) A külföldön a pénz évrőlévre szaporodván, a külföldi tőke Európában elhelyezést nem talál, hanem messze világrészekben keres elhelyezést. A külföldön a kamatláb SS 1 /^—3 l, /o; ha 3°/o, akkor már nagyon zajongnak a pénz drágasága ellen. Nem valódi szégyen-e Magyarországra nézve, hogy mikor külföldön oly óriási pénzbőség van, mikor a külföldi tőke más világrészeken keres elhelyezést, Magyarországon a pénznek kamatlába a vidéken 8_lO-12°/o? (Ügy van! a szélső baloldalon.) Mi ennek az oka? Ennek oka, az, hogy nekünk nincs nemzeti bankunk, a mely Magyarország hiteligényeit kielégítené. Ott van az úgynevezett osztrák-magyar nemzeti bank. Ez nyújt ugyan jelzálog kölcsönöket nagyobb birtokosoknak, nyújt váltókra is kölcsönöket a budapesti nagy pénzintézeteknek elég olcsó kamatláb mellett, néha 4, rendkívüli esetekben 5°/o mellett, ámde nem nyújt a vidéki pénzintézeteknek kellő mérvben. Es mi következik ebből? A vidéki takarékpénztárak, ba kölcsönre van szükségük, a budapesti nagy pénzintézetekhez fordulnak, ezek pedig megdézsmálják a nemzeti banktól nekik nyújtott hitelt és drágábban adják tovább, A nagyobb vidéki pénzintézek megint adják a kisebbeknek, szintén kivéve belőle a dézsmát; a vidéki pénzintézetek, takarékpénztárak, a hová a szegény kisgazda kénytelen fordulni, természetesen drágán adják a kölesönt, mert az a pénz már kéthárom helyen megvan dézsmálva, s innen az, hogy a szegény kisbirtokos 8—10—12°/o-ot fizet. (Úgy van! a szélső baloldalon.) A t. kormány pedig segíthetne ezen a bajon, ha komolyan megfontolná és komolyan akarna rajta segíteni. Hiszen itt van a hitelszövetkezet, — én csak ezt hozom fel — a melyet gróf Károlyi Sándor igen tisztelt képviselőtársunk alapított. Ez — a mit senkisem vonhatja kétségbe — már kiállotta a tíízpróbát,
