Képviselőházi napló, 1896. XIV. kötet • 1898. márczius 9–április 11.
Ülésnapok - 1896-262
r í4 262. országos ülés 1898. märczlns 16-án, szerdán. tartó keresztény elemeket az izraelita polgártársak bármi úton-módon elnyomják, szolgaságba hajtsák. (Igaz ! ügy van ! a halóidal hátsó padjain.) Mint mondám én nem vagyok újkeletű ember ezen a téren. De tán méltóztatnak néhány percznyi szünetet engedélyezni, mert beszédem eltart még 20— 25 perczig. Elnök: Öt perezre felfüggesztem az ülést. (Szünet után.) Elnöki Az ülést megnyitom. (Zaj.) Kérek figyelmet. Kérem a szónok urat, tessék beszédét folytatni, illetőleg befejezni. (Derültség.) Mócsy Antal: T. ház ! Az előtérjeszttem statisztikai adatok alapján bátran állíthatom, hogy már a közel jövőben, mondjuk egy újabbi liarmincz év alatt, izraelita polgártársaink az értelmiségi pályákon is ugyanazt a domináló állást fogják elfoglalni, melyet az eddigi liberális harmincz év alatt sikerült nekik a közgazdasági téren elfoglalni. Hogyha mi jól viseljük magunkat, akkor a mi gyermekünk izraelita polgártársaink szívességéből fognak még itt-ott alkalmazást találni, hanem a statisztikára tekintve, méltán aggódhatunk az iránt, vájjon unokáink fognak-e alkalmazást találni, tekintettel arra a roppant nagy összetartásra, mely mint általánosan tudva van, izraelita polgártársaink sorában feltalálható. Hogy én ezt a kényes és roppant fontosságú kérdést nem pillanatnyi behatások alatt hoztam szőnyegre, hanem már hossszú idő óta tanulmányozom, s hogy ezt az álláspontot, melyet ezen kérdésben elfoglalok, már ezelőtt évekkel Is elfoglaltam, ennek bizonyítására leszek bátor felolvasni néhány sort abból az, iratból, melyet kiadtam az antiszemitizmus idejében 1887-ben az akkori választások alkalmával, midőn az országban nagy antiszemita mozgalmak voltak. Előre kijelentem, hogy ez a czikk, szintén közreműködött arra, hogy abban a kerületben az antiszemita jelölt megbukjék, de azért abban mégis keresztény magyar hazafias szempontból semmiesetre sem kifogásolható dolgokat irtam. Csak épen az egésznek velejét magában foglaló néhány sort olvasok fel (olvassa): » Vannak, kik ellenségei a zsidó szellemnek, mások meg ellenségei a zsidók túlgazdagságának. Van-e igaz keresztény ember, ki ellene ne volna a zsidó szellemnek ? Bizonyára nincs; mert híven megóvni kivánja s ez kötelessége is, ősi keresztény hitét. Van-e magyar ember, ki ne óhajtaná, ki szent kötelességének vallaná odatörekedni, hogy Magyarországban túlnyomóan a magyarok legyenek a vagyon birtokában ? mert tudnivaló, hogy Magyarország csak addig leszen magyar, meddig a haza földe túlnyomóan a magyarok kezében lesz. Az antiszemitizmus tehát mindkét irányban nemesak jogosult, hanem a legszentebb kötelesség is, azonban nem a testvériség rovására. A kereszténységnek sarkalatos alapelve a testvériség, meg a főparancs szerint is felebarátunkat szeretnünk kell. Ezeket szem előtt tartva lehetnék antiszemita a nélkül, hogy a szeretet s a testvériség parancsa ellen vétenék, sőt a nélkül, hogy a parlamentáris elv ellen vétenék. Mi keresztények ugyanis annyian vagyunk Magyarországban, hogy egy zsidóra körülbelül huszonhárom —huszonnégy keresztény esik. A parlamentáris elv szerint a többség akarata, a többség érdeke veendő figyelembe. Nos tehát mi, a hazának óriási többséget képezők, keresztények lévén s azok is maradni óhajtván, nem szükséges-e, hogy törvényeink, intézményeink a keresztény szellemmel összhangzók legyenek? S ha a törvények, intézmények nem ellenkeznek a keresztény szellemmel, nem fognak azok ellenkezni a keresztény társadalom alapelveivel, a testvériség-, egyenlőség-, szabadsággal sem. Nem fogják azok a zsidót a tisztességes kenyérkeresetben akadályozni ; nem fogják vallását bántani, annak gyakortatában őt háborgatni. Egyben-másban fogják biz azok őket feszélyezni; de hát az az ő dolguk, hogy miként fognak keresztény társadalomban — melyben élnek — boldogulhatni ; nekik, mint kisebbségben ' lévőknek kell alkalmazkodniuk; mert azt jogosan és okosan nem kívánhatják, hogy a többség az 8 kedvökért megtagadja hitelveit, meggyőződését.« Ezen czikket akkor irtam, midőn az antiszemitizmus Magyarországon igen magas hullámokat vert, a midőn az illető kerületben volt egy antiszemita-jelölt, a kinek a programmja a következő általa használt pár szóban csúcsosodott ki: »A nyúlbőrt pedig ki kell porolni.* (Derültség.) Zmeskál Zoltán: Komlóssy mondta ezeket ? (Derültség balfelől. Zaj.) Mócsy Antal: Nem akarok nevet mondani, de miután méltóztattak előhozni, kijelentem, hogy nem Komlóssy volt. (Zaj.) Épen azért, mert mint akkor, most is azon az állásponton vagyok, hogy ne kelljen ebben az országban az ultima ratiohoz, a végső eszközhöz folyamodni, a mihez a világtörténelem tanúsága szerint a népek a túlságosan elhatalmasodott zsidósággal szemben már sokszor folyamodtak, hogy oda ne jusson Magyarországnak különböző vallású polgársága, . . . (Zaj.)
