Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.
Ülésnapok - 1896-244
84 2 **» országos Illés 1898. február lS-áu, pénteken. Valószínű, hogy ezzel az új bajjal, a szoezializmussal szemben a felekezeti és faji ellentétek lassanként el fognak simulni. Valósziníí az is, hogy a faji és felekezeti erők utoljára is igyekezni fognak a faji és felekezeti jellegen felépült állami és társadalmi rend védelmére erőiket a harczba belevinni. Lehet az is, hogy az egyesülés mihamarább meg fog történni. Kétségtelen azonban az, hogy ma mind a három eszme pusztít, hogy a mai kor emberének mind a három ellen vértezni kell magát, hogy három bástyával kell magát körülépítenie: egygyel a felekezeti türelmetlenség, egygyel a faji érvényesülés és egygyel, a leghatalmasabbal, a szoezializmus világfelforgató tanai ellenében. Ezeket azért bocsátottam előre, mert csak ezekre való utalással domborodik ki igazán a kultúra hivatása. Akár a felekezeti, akár a faji küzdelmeket veszszük, azt tapasztaljuk, hogy mindig a kultúra volt az, a mely ezeknek a küzdelmeknek az élét vette. Es ma, t. képviselőház, a mikor a fenyegetett államrend, a fenyegetett társadalmi rend, a fenyegetett vagyonés személybiztonság intézkedéseket kér tőlünk és a mikor mi, felfogásom szerint, a jóravaló intézkedéseknek hosszú sorát léptetjük életbe, tapasztalnunk kell, hogy ezen intézkedésekkel szemben a megnyugvás még mindig nincs meg, a társadalom még mindig sürgeti az igazi intézkedést, nekem erős a meggyőződésem, hogy ezt a megnyugvást csak akkor és csak úgy fogjuk megadni a felzaklatott, a megrémített társadalomnak, ha biztosítjuk neki a kultúra fegyvereinek jótékony hatását. T. ház! Ha már ezt a fontosságot tulajdonítottuk a közoktatásnak és a közoktatásban kétségtelenül alapvető terrénumnak: a népoktatásnak, lehetetlen, hogy meg ne emlékezzem egy körülményről, az igen tisztelt vallás- és közoktatásügyi miniszter úr egy tényeiből. (Halljuk! Halljuk!) A miniszter úr a néptanítók lapjában ennek az esztendőnek az első napján egy levelet tett közzé és ebben a levélben — a melyet én a közélet tényei közül egyik legszerencsésebbnek tartok — a szoczializmussal szemben a néptanítókra hivatkozik. Nem kis fontosságú dolog ez, appellálni egy 26 ezer emberből álló testületre, a mely az országban a legexponáltabb, a legfontosabb őrállásókat foglalja el. Nem kis dolog felserkenteni ennek a 26 ezer főből álló seregnek, egytől-egyig intelligens embereknek az ambiezióját és fokozni a munkakedvét. Ha valaki, iigy ez a tanítótestület, a melynek gondjaira yan bízva az új generáczió, szivének, kedélyvilágának, gondolkozásának formálása, ha valaki az, a tanítói kar az, a mely az iskola porát lerázva magáról, kilép az életbe és kinn érintkezik a hozzá hasonló, vele vagyonilag csaknem egy nívón álló néppel, a melyre hathat; ha valaki tehet a szoczializmus ellen valamit, úgy ez elsősorban a tanítói kar. (Helyeslés a jobboldalon.) Azonban akármilyen szép is az az eszme, a mely az igen tisztelt miniszter úrnak újévi üdvözlő leveléből elibénk tárul, nem hiszem, hogy ennek az eszmének nagyobb foganatja lenne, ha azt a tanítótestületet nem rakjuk körűd garancziákkal, a melyek biztosítják, hogy annak a tanítótestületnek működése sikeres és hatásos legyen. Tudom, t. ház, a miniszter úrnak egyik legnemesebb törekvése épen a tanítótestület helyzetének javítására van irányozva, de tudjuk azt is, hogy az államkormányzat egyetlen egy ágában sínes annyi tennivaló, annyi pótlandó hiány, mint épen a népoktatás terén. Épen most óhajtom, hogy a miniszter úr eszméje testet ölthessen és hathasson. Legyen szabad nekem, t. ház, épen e» eszme érdekében néhány legsürgősebb teendőre felhívnom a figyelmet. (Halljuk! Halljuk !) Az első, a mit ritkán tesznek szóvá, daczára annak, hogy a legfontosabb rendeltetésű dolgok egyike : a tanítói képesítés. Azt várjuk attól a tanítótól, hogy helyes irányban formálja az új generácziót, azt várjuk, hogy hasson a népre is, hogy becsülettel feleljen meg a hozzáfűzött igényeknek és akkor ugyanezen tanítói állással szemben, eltekintünk attól a feltételtől, a mely különben érvényesül minden állami funkcziónál; eltekintünk attól, hogy az a fontos missziót betöltő tanitó, kivétel nélkül minden egyes tagja állami minősítést kapjon. Nemcsak nemzeti szempontból szükséges ez, de szükséges azért is, mert e rigorózusabb állami minősítés mellett várhatjuk meg a tanítótól, hogy a rábízott munkakörben sikerrel működjék. (Helyeslés jobbfelöl.) Ezzel párhuzamosan szükséges a tanítói hiány pótlása. A t. miniszter úr jelentése szerint 500—600 ezer tanköteles nem jár iskolába, s valami 600 tanítói pályázat meddő maradt. Azonkívül mintegy 2000 tanítónak nincs meg a szükséges qualifikáeziója. Tekintve, hogy 500—600 ezer iskolába nem járó tankötelesnek mintegy 3000 tanító volna szükséges, ma a tanícóhiány tényleg 6000—7000 között mozog. Ily hiányok mellett és ily viszonyok közt a népoktatástól azt várni, hogy megfeleljen feladatának, igazságtalanság. Jól tudom, hogy ezen változtatni nehéz a pénzügyi helyzet miatt, ám olyan fontos érvekről van szó, hogy kötelességünk erőink megfeszítésézel is e szembeötlő hiányokat pótolni. (Élénk helyeslés jöbbfelöl.) Nagy szerepet játszik e téren az államosítás is. Daczára annak, hogy nemzetiségi vidékről való vagyok, helyeslem, hogy a miniszter úr
