Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-248

248. országos ülés 1898. február 25-én, pénteken. 187 az igazságügyminiszteri széket, de miután a t, képviselő úr szavainak mindenben az ellenkezője áll, úgy vélem, hogy mégis van az országnak valami haszna abból, hogy én a miniszteri székben ülök. (Helyeslés jobbfelől. Ellenmondások a szélső baloldalon. Elnök csenget.) A t. képviselő beszédének azon részével, a mely tárczám keretébe nem tartozik, a melyet csak hajánál fogva húzott ide az igazságügyi táreza keretébe, nem foglalkozom, mert napirenden nincs. De van benne olyan is, a mi az igazságügyi táreza keretébe tartozik. A királyi kúriát támadja meg egy ítélete miatt, . . . Olay Lajos: Nem egy, de több! Erdély Sándor igazságügyminiszter: . . . a melyről nekem tudomásom nincsen. Olay Lajos: Bánffy Dezső miniszterelnök testvéréről volt szó! Erdély Sándor igazságiigyminiszter: De ha a királyi kúria ítéleteire befolyást gyakorolnék, szeretném tudni, mit mondana a t. képviselő úr akkor? Szememre veti, hogy én, nehogy egy-két ellenzéki képviselő obstrnáljon, feláldoztam a büntető perrendtartás sarkalatos elveit, a melyet, elődömtől örököltem, és a mely olyan nagyszerű elveken nyugodott. Mint a múltkor már megjegyeztem, a t. képviselő úr ebben a dologban nincs tájékozva és nem is tudja, hogy mi van abban a büntető perrendtartásban. Igaz, hogy anrak tervezetét t. elődömtől vettem át, több hónapi tanulmányozás és a szükségesnek talált módosítások után bemutattam a t. háznak, tárgyaltuk az igazságügyi bizottságban és végre 1896. év nyarán tárgyalásra kitűzetett a házban. Azonban méltóztatnak emlékezni, hogy a kúriai bíráskodásról szóló javaslat tárgyalása oly hosszú ideig tartott, hogy azt az őszre kellett halasztani. Az ősz pedig meghozta az országgyűlési eziklus berekesztését, ha csak a kormány a közönséget nem akarta a tél közepén a választásba belevinni. Ennek folytán mindössze 4—5 hét állott volna rendelkezésre annak a 600 szakasznak letárgyalására. És már a bizottságban nemcsak az összes ellenzéki képviselő urak, hanem a szabadelvű párt tagjai közül is többen megtámadták azt a rendelkezést, mely megállapította, hogy a királyi ügyész a nyomozást elrendelheti és foganatosíthatja. Hivatkozom azokra a t. ellenzéki képviselő urakra, a kik azt mondták, hogy ha e tekintetben paktumot nem kötünk, akk#r ők ezt a törvényt obstruálni fogják. Egy 600 szakaszos törvény obstruál.ása annyi, mint annak a törvénynek teljes eltemetése. Méltóztassék már most számolni azzal a körtílménynyel, hogy a büntető perrendtartásra ennek I az országnak milyen nagy szüksége volt, hogy annak megalkotását az ország közvéleménye száz esztendő óta sürgette, és most egyszerre, midőn már ott vagyunk a küszöbén, hogy megvalósíttassák, azt az egész perrendtartást oda dobjuk a megsemmisítésnek, úgy hiszem, hoiry ez még Olay Lajos t. képviselő úr bölesesége szerint sem lett volna jó, annál kevésbbé, mert hiszen valami lényeges változást nem okozott ez a módosítás. Az eredeti javaslatban az volt; az ügyész rendeli el és fogana.osítja a nyomozást, most pedig az ügyész indítványozza, vezeti és irányozza az egész nyomozást. Tehát mihelyt egyszer a perrendtartás életbe fog lépni, a perrendtartás alapján is az ügyész kezében lesz az egész nyomozás s a t. képviselő úrnak aggályai be nem következnek. Most azt kérdezem a t. képviselő úrtól ezen körülmények felsorolása után, hogy ha valakinek egy kincsekkel terhelt hajórakománya, a mely a vízen úszik és azt a habok el akarják temetni, s ha a kincsek egy kis részének feláldozásával meg lehet menteni és révbe vinni a hajót, mit tesz? Azt-e, hogy a hajót elengedi sülyedni, vagy pedig hogy egy kis áldozattal megmenti? Ez a kérdés nem olyan nehéz, könnyű rá megfelelni. Mikor engem vádol ezen a téren, tulajdonképen maga alatt vágja a fát, mert úgy emlékszem, 1896. szeptember havában a képviselő úr tagja volt a háznak . . . Olay Lajos*. Akkor még nem voltam megválasztva, utólagosan lettem megválasztva. Erdély Sándor igazságiigyminiszter: . . . lehet, de 1896. szeptemberében mégis tagja volt a régi képviselőháznak és a t. képviselő úr egy szót nem szólott e mellett az intézmény mellett, a melyért most úgy rajong s a melylyel az egész perrendtartást megmenthetni véli. Egyetlenegy betűt fel nem hozott, pedig az ő ékesszólásának és nagy tudományának (Derültség jobbfelől.) talán sikerűit volna a saját pártját jobb meggyőződésre birtri, hogy bennmaradhasson az az intézmény is a javaslatban. Hogy ilyen mulasztást követett el, magának tegyen szemrehányást, hogy képviselői kötelességének eleget nem tett. Én azt hiszem, hogy a kérdés eldöntése igen könnyű a tekintetben, hogy így jártam-e el helyesebben, vagy Olay Lajos képviselő úr politikáját kellett volna-e követnem ? Megtámadja a képviselő iir az én kinevezési rendszeremet is. Szerencsémre azonban olyan példákat hoz fel, a melyekkel engem az én kinevezési politikám helyességéről teljesen meggyőz, mert hiszen abból, hogy én nem onnan veszem az arravaló embert, a hol találom, hanem hogy holmi anciennitási elvet követnék, I abból egy szó sem igaz. 24*