Képviselőházi napló, 1896. XIII. kötet • 1898. február 15–márczius 8.

Ülésnapok - 1896-246

136 246. országos illés 1898. február 23-án, szerdán. egyet mást válaszolnom azokra is, a miket a t. miniszter úr a tanítók fizetésével kapcsolatban mondott. Örömmel veszem azt is tudomásul, hogy ő ezélúl tűzte ki magának a tanítók fizetését lassanként úgy emelni, hogy utóvégre azok a rangsorozat XI. osztályába jussanak. Egyelőre azonban ő U, meg a t. túloldalról felszólalt t. képviselőtársaim is csak azzal biztatnak: majd ha a pénzügyi helyzet megengedi! Bátorkodom, t. ház, konstatálni, hogy itt ellenmondás van. Én a pénzügyi helyzetet a t. túloldalról a költségvetési vita általános részében hallottak alapján igen rózsásnak, igen fényesnek tartom. Nem én tartom, hanem a t. túloldalról a t. pénzügyminiszter úr meg mások, a kik felszólaltak, itt az ellenzékkel szemben, a honnan többen aggodalmukat fejezték ki aziránt, hogy az ország költségvetése olyan jó lenne, mint a milyennek az mutatkozik, azt mondták : meg lehetünk nyugodva, hiszen 30—40 millió forinttal is több les? a bevétel, mint a mennyi elő van irányozva, En ugyan ellenkező véleményben vagyok, de ha a kormány és a t. túloldal padjairól hangzik az el, azt kell hinnem, hogy ez valóban így van, mert ők jobban tudhatják, mint mi. De ha ez csakugyan így van, akkor elenyésző csekély az az összeg, a melylyel a t. kormány rövid idő alatt a tanítóknak a fizetését, — még pedig az iskolák jellegére való tekintet nélkül, — felemelhetné a kellő magasságra. (Helyeslés balfelöl.) Tűrhetetlen állapot az, hogy a tnnúók, azok, a kiktől a t. miniszter úr is — újévi levele szerint — várja a szoczializmus bajainak a gyógyítását és várja az egész ország a jövő reményeinek a kellő képzését, a kik oly fontos misszió teljesítésére hivatvák, a lehető legsilányabban legyenek díjazva, silányabban, mint bármely más alkalmazottak, a tőlük követelt képzettséggel, qualifikáczióval szemben. Ez idő szerint négy középiskolai osztályt kell annak a képezdei növendéknek végeznie, mielőtt a tanítóképezdébe mehetne; azután még négy esztendeig tanúi, tehát tanúi annyit, mint a nyolez gimnáziumi osztályt végzett és eltekintve attól, hogy oklevele nem ér annyit sok tekintetben, mint az érettségi bizonyítvány, korántsem kap annyi fizetést, mint az irnok, irodaigazgató, telekkönyvvezető, segédhivatalnok, a ki pedig csak négy középtanodai osztályt végez. Az a tanító tehát négy osztálylyal többet végez és fizetése mégis átlag 300 forint, és — mint Szabó Pál képviselőtársam nmltkor hangoztatta, — sok helyen még annyi sem, az Írnoknak pedig, a kitől csak négy középiskolai osztályt követelnek, a fizetése 600 forint s felmegy 900 forintig. No már most attól a tanítói azt várni, hogy úgy élhessen hivatásának, a mint kell, a mellett a csekély díjazás mellett: ez igen-igen sok. Én csodálom, hogy a tanítói kar a mostani mozgalmas szoezialisztikus irányzatban képes volt megőrizni hazafiságát, hazája és nemzete iránti higgadtságát és kötelességtudását. Ezt csak annak tulajdoníthatom, hogy a tanítóknak a zöme még mindig vallásos, erkölcsös alapon való kiképzésben részesülvén, ezen elvekhez tartja magát. Épen azért, ha azt akarjuk, hogy a tanítóság az ő végtelenül fontos hivatásának megfelelhessen, különös súlyt kell fektetnünk arra, hogy annak a kiképzése vallásos, erkölcsös alapon történjék, különös súlyt kell fektetnünk arra, hogy maga az elemi népiskolai oktatás is kiválóan vallásos alapon nyugodjék. Erre azt mondja a t. miniszter úr, hogy hiszen a liberális állam nemcsak nem ellensége a vallásnak, hanem a népoktatás terén is mindenütt iparkodik támogatni a vallásosságot; felhozta példakép, hogy az állami iskolákban a kormány gondoskodása következtében a növendékeknek hitfelekezeti alapon való hiterkölcsi oktatása, sokkal jobban történik, mint a felekezeti iskolákban, hol igen gyakran kántorok teljesítik a hitfelekezeti oktatást. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter: Több helyütt! Mócsy Antal: Magam is azt mondtam, hogy úgy méltóztatott mondani, hogy sok helyen. Én ismerek oly egyházmegyéket, hol a papság e tekintetben kötelességét kivétel nélkül példaszerűen teljesíti, de azt is tudom, hogy némely egyházmegyében bizony nem teljesíti úgy, a mint kellene és a mint azt kétségtelenül maga is óhajtaná. Néhány ezer esetben az a létező állapot, hogy annak a plébánosnak, lelkipásztornak — nemcsak a katholikusokat értem, hanem más felekezetüeket is — van 6—8—10—15 községe is, úgy hogy lelkipásztori temdői mellett, sokszor az időjárás és az utak járhatlansága következtében, a legjobb akarat mellett sem végezheti mindenütt ő maga a vallásoktatást és ilyenkor nem ugyan a kántor, hanem a tanító teljesíti azt papjának utasítása folytán, a ki időszakonként ellenőrzi és a gyermekeket kikérdezi. Azonban ebből ne méltóztassék azt képzelni, hogy az ily hitfelekezeti iskolában a növendékek hiterkölcsi képzése nem áll oly jó lábon, mint például az indifferens állami iskolában, hol az illető lelkész az állam kasszájából némi díjazást is kap azért, hogy hetenként két órában a vallásoktatást eszközli. Mert tulajdonképen azon fordul meg a növendékek valláserkölcsi alapon való nevelése, hogy az egész iskolai oktatást mily szellem hatja át. Például a katholikus, vagy protestáns iskolában