Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-226

226. országos ülés 1898, Január 27-én, cstitftrtBkon. gg ha az állam oltalmazza, védi, sőt fejleszti és erősíti az államalkotó és államfentartó faj nyelv­határait. (Helyeslés a jobboldalon.) A nemzeti politika e részéről szólva, önként felvetődik az a gondolat, hogy nem a dualizmus oka-e, hogy ezt a rést eddigelé betömni nem sikerült? Én azonban, t. ház, sietek kijelenteni, hogy nem a dualizmus volt az oka, ellenkezőleg, a dualizmus ellen három évtized óta folytatott közjogi háború. (Igaz! Úgy van! jobbfelől.) Mert a míg egy állam közjogi berendezkedése éles viták tárgyát képezi, addig az a párt, a mely védi, az a párt is, a mely támadja, annak a foczéljának, hogy a közjogi alapot megvédje, vagy, hogy azt megdöntse, alárendel minden egyebet. (Mozgás a báloldalon.) Nem szemre­hányáskép mondom, tehát, t. ház, mert hisz nem hibásak benne a pártok, csak fátuma az a nem zetnek, hogy míg a közjogi alap körül dúl szenvedélyesen a háború, addig az ország egy­ségének és nemzeti voltának nagy kérdései alszanak. (Tetszés jobbfelől.) A miniszterelnökök közül főleg Tisza Kálmán volt mestere ezen kérdésnek. (Zaj és közbeszólás a szélső baloldalon: Nagymester ! Derültség. Halljuk! Halljuk ! a jobboldalon.) Legszebb szónoki diadalait az ország belső ellenségeinek megtámadásában és törekvéseiknek leálczázásában aratta; sőt mint azt törvények és intézkedések egész sora, köztük különösen a középiskolai törvény megalkotása, és a közigazgatásnak 1886 ban történt gyökeres átalakítása bizonyítja : intézményekkel is védel­mére sietett nemzeti államunk törekvéseinek. Utána azonban ebben a kérdésben szomoíú fordulat állott be. Az erdélyrészi és felsővidéki magyarság örökös panaszait kezdték unni az emberek. Még komoly politikai körökben is fel­merült a gondolat, hogy talán a nemzetiségi vidékek magyar politikusait politikai rémlátások üldözik. Sőt nagyfokú tájékozatlanság folytán, a magyarság büszke zárkózottságában, a nemzeti­ségi társadalomra gyakorolt csekély vonzó erejé­ben, sőt egyenesen önzésében és kapzsiságában kezdték keresni e bajok forrását. A t. túloldalról pedig nagyon sokszor hallottuk azt az elméletet, hogy a nemzetiségek­nek és az ellenzéki polgároknak elégedetlensége ugyanazon forrásból táplálkozik; hogy nemzeti­ségi kérdés tulajdonképen nincs is, de van nyomasztó adók terhe, de van rossz közigaz­gatás, van anyagi és kultúrai érdekek elhanya­golása és egy rideg pálturalomnak az egész országra ránehezedő lidércznyomása. Ez a gon­dolat vonult át a t. túloldal nagyon sok felirati javaslatán és szónokaik nem egy beszédén. De eljött, mert el kellett jönnie a tisztánlá­tás drámai pillanatának. (Halljuk! Halljuk!) Az erdélyrészi közművelődési egylet egyik köz­gyűlésén történt, hogy a mindenfelől szorongatott magyarság az ellenzéki pártok legkiválóbb ve­zéréhez így szólt az Üdvözítő szavaival: ANéz* 1 , kezemen a szegek helyeit, bocsásd ujjadat olda­lomba és ne légy hitetlen, hanem hivő!« Es a nemzeti párt e kitűnősége bevallotta, hogy neki fogalma sem volt a szorongásnak azon állapo­táról, a melyben a magyarország önhibáján kivííl jutott és védelmííl nem hozott fel mást mint: peccavimus intra muros et extra. Hát, igen tisztelt ház, peccavimus intra muros et extra. Ezúttal azonban nem arról van szó, csak annak bebizonyításáról, hogy vájjon — a mint ott állíttatott — az adóterhek leszál­lítása, a választási jog kiterjesztése, s egy másik pártnak uralomra jutása és más palliativ, eszköz alkalmasak-e a bajok gyökerei és tökéletes meg­szüntetésére? Mert, hogy a bajok enyhitésére alkalmas, azt én is elismerem. Közel van a példa, t. ház: itt van Ausztria példája. Ausztriát közigazgatásilag jól kor­mányozzák, adóterhét jól megbírja a népe, a választási törvénynek áldásai ki vannak ott ter­jesztve a legszegényebb néposztályokra is, sőt az ott lefolyt választásokat mint a nemzeti akarat és a tiszta választások ragyogó minta­képeit dicsőítették a túloldalon. Azt kérdezem, t. ház, hogy ezek daczára van-e még egy más ország Európában, a hol oly magasra csaptak, volna a nemzetiségi elégületleuségnek lángjai? (Igaz! Úgy van! jobbfelől.) Hiszen, ha tetszik, a mi nemzetiségi moz­galmainkat is elnevezhetjük a belső kormányzat kérdésének. Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy e mozgalom külső okokkal, külső behatásokkal is összeköttetésben áll, hogy eszmék gyakorolnak-e a mozgalomra hatást; hogy tótokra csehek, hogy szerbekre a Balkán­félsziget szláv államai, hogy románokra az ön­álló román királyság, akarva nem akarva, pusztán létezésükkel, hatalmas vonzó erőt gya­korolnak. Elmélet és idealizmus e kérdésben czélhoz nem vezet. Hiszen idealizmus hevülése alkotta meg a nemzetiségi törvényt, a mely egyrészt a mi erőnket, másrészt a nemzetiségeknek szív­beli megelégedettségét kívánta biztosítani, és mégis mit ért el? Készünkről az erőtlenségnek, a nemzetiségek részéről pedig az elégedetlen­ségnek lett kiapadhatlan forrásává. (Igaz! Úgy van! jobbfelől.) Ép oly ideális az a felfogás is, a melyet a t. túloldalról nem egyszer hal­lottunk, hogy az adóterhek lesaállítása, hogy úgy mondjam, a kormányrendszer megváltozta­tása, egy más pártnak kormányra kerülése ezeket a bajokat gyökeresen megorvosolhatja. Ebben a fontos kérdésben a miniszterelnök úr bemutatkozása napján a következőképen nyi-

Next

/
Thumbnails
Contents