Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.
Ülésnapok - 1896-225
225. országos ülés 1898. január 26-án, szerdán. 79 felvéve, adósság törlesztésére pedig tíz millió forint, úgy, hogy 1.200.000 forint bevétellel szendén, mely ingatlan vagyon eladásából származik, 45 millió forint áll, mint oly összeg, mely részint beruházásokra, részint adósságok törlesztésére forűíttatik. Azt hiszem, ez teljesen paralizálja azt a kifogást, a melyet a t. képviselő úr a realitás szempontjából tett. Azt kérdi a t. képviselő úr, vájjon póthitelek nem fognak-e felmerülni a költségvetésen kivtíl, a melyek azután az államháztartás egyensúlyát veszélyeztethetnék. Erre, t. ház, annyit válaszolhatok, hogy miután a költségvetés a múlt év közepe táján készült el, nagyon természetes, hogy előfordulhatnak esetek, hogy kisebb-nagyobb összegek az év folyamán szükségesek lesznek, a melyekről a költségvetésben gondoskodás nem történt. Az iránt azonban garancziát vállalhatok, hogy olyan összegű póthitelek, mint az utóbbi években előfordultak, 26—28 millió forintos póthitel 1898. évben előfordulni nem fog. Egyébként, t. ház, csak ismétlésbe kellene bocsátkoznom, ha ismét bizonyítani akarnám a költségvetés realitását; ezt megtettem akkor, midőn expozémat előterjesztettem, midőn volt, szerencsém utalni arra, hogy ha összehasonlítjuk az 1898. évre preliminált állami bevételeket az 1896-ban tényleg befolyt összegekkel, azt találjuk, hogy 1898-ra 36 x /2 millió forinttal kevesebbet prelimináltunk, mint a mennyi két évvel azelőtt tényleg befolyt az állampénztárba, úgy, hogy ennél nagyobb bizonyítéka a realitásnak alig képzelhető. A t. képviselő úr beszéde végén azt mondja, hogy mindannak daczára, hogy annyira emelkednek a kiadások, az ország reform-igényei nincsenek kielégítve, a mi alatt, kétségkívül azt értette, hogy az iparra nem költöttünk eleget, a mezőgazdasági érdekekre és a kultúrára nagyobb összegeket fordíthattunk volna. Elismerem, hogy ez így van, csakhogy ha egyrészről azt mondjuk, hogy a reformokra nem költünk eleget, másrészről pedig, ha a kormány a reformok fokozatos megvalósítása czéljából évről évre mérsékelt összegekkel emeli a kiadást, akkor meg pazarlással vádoljuk: ez a két dolog össze nem egyeztethető, (Ügy van! Ügy van! jobbfelöl.) vagy az egyik, vagy a másik álláspontra kell helyezkedni, de mind a kettőt egyszerre elfoglalni nem lehet Azt hiszem, hogy e tekintetben az az eljárás helyes, a melyet a kormány követ, hogy nem zárkózik el a reformok elől, ezeket azonban csak oly mérvben s oly pénzeszközökkel valósíthatja meg, hogy ezeknek megvalósítása az államháztartás egyensúlyának veszélyeztetését nem vonja maga után. (Helyeslés jobbfelől.) A t. képviselő úr összehasonlítja 'az 1892. évnek kiadásait az 1898. évi praelimináréval s így azt találja, hogy mig 1892-ben 392 2 /2 milliót tett ki az állami költségvetés, addig 1898ban már közel fél milliárdnyi s így közel 108 milliónyi emelkedés mutatkozik hat év alatt. De az a kérdés, hogy mikép volt lehetséges ez az emelkedés és miből fedeztük ezeket az emelkedéseket, mert tényleg ezeket valamiből fedezni kellett, ezeket az összegeket ki kellett fizetni. Emeltük-e 1892 óta az adókat? Hoztunk-e be új adókat? Változtattuk-e az adórendszert és a végrehajtási eljárást? Nem tettük sem egyiket, sem másikat, semmiféle új terheket 1892 óta az állampolgárok vállaira nem raktunk. (Helyeslés. Ügy van! jobbfelöl) És Jiogyha ennek daczára azt látjuk, hogy teljesen az eddigi rendszernek megfelelőleg eljárva az állam bevételei fokozatosan, természetesen növekednek és emelkednek, a nélkül, hogy mesterségesen ahhoz hozzájárultunk volna, azt hiazem, hogy ebből semmiesetre sem lehet arra a következtetésre jutni, hogy az állam fizetési képességének véghatáráig jutottunk vagy hogy a kormány könynyelműen járt el akkor, midőn felhasználja azokat az összegeket, a melyek az állam természetszerű növekedéséből folynak. (Úgy van! jobbfelöl.) De nézzük meg, t. képviselőház, hova és mire költöttük mi ezeket a növekedő összegeket, vájjon az improduktív kiadások növekedtek-e vagy a produktivok. E tekintetben összehasonlítva az 1892-ik évi eredményeket, az 1898-iki költségvetéssel, — a mint a képviselő úr tette — arra az eredményre jutunk, hogy abból a 100 millió forintból az állami adósságoknál az emelkedés 1892-től 1898-ig csak 900.000 forint, a belügyminisztériumnál 5 millió forint, a pénzügyminisztériumnál főleg üzemi természetű kiadások emelkedtek 5 millió forinttal, a mit azonban megfelelő nagyobb bevétel ellensúlyoz; a kereskedelmi minisztériumnál különösen a vasúti, postai, távirdai kiadások rendkívüli mértékben emelkedtek; tényleg a szükséglet 48 millió forintnyi emelkedést mutat. A földmívelési minisztériumnál 6 millió, az igazságügyinél 3 800.000 forint, a kultuszminisztériumnál 2 millió forint, a honvédségnél és a közösügyi költségeknél, tehát a haderő kiadásainál 3,900.000 forint. A beruházásoknál pedig szintén mi emelkedett? Emelkedtek a kereskedelmi tárcza beruházásai 15 millió forinttal, a földművelésügyi és a vallás- és közoktatásügyi minisztériumok beruházásai 2,500 000 forinttal, úgy, hogy azt mondhatjuk, hogy abból a nem egészen száz millió forintnyi emelkedésből, a mely 1892 és 1898 közt mutatkozik, gazdasági, tehát produktív természetű kiadásókra mutatkozik 62 millió forintnyi emelkedés, az ugyancsak produktív
