Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.
Ülésnapok - 1896-225
225. országos Ölés 1898. január 26-án, szerdán. A 7 daczára a beszédem elején jelzett gazdasági csapásoknak, a jelen költségvetési előirányzat oly kedvezőnek jelentkezik, ezt — ismétlem — azon gazdaságpolitikái iránynak köszönhetjük, melyet állam és törvényhozás mostanig is követett, de melynek akczentuáltabb, rendszeresebb és erélyesebb kidomborítása érdekében szót emelni bátorkodom. Az államnak és társadalomnak ilyen gazdasági iránya mellett még meszszebb, kedvezőbb pénzügyi helyzet fog előállni idővel, a minthogy az ilyen gazdasági alapon felépült állampolitika a virulásnak és jólétnek fényes perspektíváját tárja fel, a melyben Magyarországot valóban gazdagnak és szabadnak, az európai népcsaládok között előkelőbb helyet elfoglaló, elismert nemzetnek látjuk. Ezeket a t. háznak megszívlelésre ajánlva és teljes bizalommal ahhoz, hogy a t. kormány az általam fejtegetett közgazdasági politika magaslatán továbbra is meg fog maradni, a költségvetést általánosságban a részletes tárgyalás alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés johbfelöl. A szónokot számosan üdvözlik.) Hock János jegyző: Sima Ferencz! Sima Ferencz: T. képviselőház! (Nagy zaj. Elnök csenget.) Mindenekelőtt előttem szóló Lánczy Leo t. képviselőtársam beszédével kívánok foglalkozni. (Halljuk! a szélső báloldalon) Tegnap Horánszky Nándor t. képviselőtársam rideg és megdönthetetlen számadatokkal mutatott rá, hogy államháztartásunk egyensúlya már a közeljövőben a deficzit felé közeledik. Evvel szemben ma Lánczy Leo t. képviselőtársunk, a kinek különben nagy szakértelemről, széles látkörről tanúskodó beszéde általános jó hatást keltett, egy meg nem érthető, de semmiesetre sem indokolható felfogásba kapaszkodik, azt, mondván, hogy államháztartásunk realitását semmisem igazolja jobban, mint az, . . . (Zaj.) Elnök (csenget); Kérek csendet itt a jobboldalon! Sima Ferencz: . • • hogy daczára a mezőgazdasági válságnak, a mely az utóbbi időkben az országot fenyegette, és a melyben ina is benne van a nemzet, az államháztartás egyensúlyát semmi nem zavarta meg. Ez csak természetes d*log, t. ház, mert daczára annak, hogy a gabonaárak alacsonyak voltak, daczára annak, hoffy ínséges évet ínséges év váltott fel, a t. pénzügyminiszter úr által előterjesztett állami költségvetést ez a képviselőház, illetve a parlament többsége megszavazta, az adókat beexequálták, s így csak természetes, hogy ha az előirányzatok behajtattak, akkor az államháztartás egyensúlyát egyáltalában az utóbbi évek gazdasági válsága nem zavarhatta meg. De ha ezt meg nem zavarta, megzavarta az egész államélet terén az egyes polgároknak az exiszteneziáját, s az egyes polgárok állanak gazdaságilag a csőd előtt, a mely csőd elé fogja vezetni a jelenlegi pénzügyi politikai rendszer magát az államot is. Tehát ily körülmények közt Lánczy Leó t. képviselőtársunk egy pillanatra se vigasztalgasson bennünket avval, hogy az államnak a pénzügyi helyzete rendkivííl kedvező, mert hiszen az államháztartás egyensúlyát az utóbbi mezőgazdasági válságok egy pillanatra sem zavarhatták meg. Azt mondja t. képviselőtársam, hogy az ország eladósodása nem jelenti az ország elszegényedését; azt mondja, hogy ezt semmi sem illusztrálja fényesebben, mint az, hogy a fogyasztási adó nő és e tekintetben az állam bevételei is növekednek. Nagyon természetes dolog, hogy a fogyasztási adók évről-évre emelkednek, mert a pénzügyminiszter úrnak politikai rendszere e tekintetben ezt a helyzetet tartja fenn szemben a fogyasztó közönséggel, — értem a községeket, a melyek az italmérési adót bérlik — hogy ha például a múlt esztendőben valamely község az italmérési adót 70.000 forintért bérelte, akkor a pénzügyminiszter urnak helyi finánczai kiszámítják a következő esztendőre, hogy az nem 70.000 forintot ér, hanem 90.000 forintot, és hasztalan tiltakozik ellene a község, hiába nem veazi ki a zsidó 70.000 forintért, ha a t. pénzügyminiszter úr ráutalja annyiért az illető községre az italmérési adó kezelését, a mennyiben a helyi pénzügyigazgatóság, tehát az ő pénzügyi közege azt megállapította. Ha a pénzügyminiszternek magának uz egyes adótételek kezelésénél s megállapításánál ilyeu korlátlan, s 7 abad rendelkezési joga van, s azt teljes szigorral alkalmazza, akkor kérdem, mikép apadhatna a fogyasztási adó? De még ha úgy volna is, hogy nem a pénzügyminisztériumban uralkodó rendszer következtében emelkedik a fogyasztási adó, hanem a nép fogyasztása folytán, ez akkor sem azt jelentené, hogy a nép gazdagodik; mert egy nép szegényedését semmi inkább nem igazolja, mint a szesznek nagyobb mérvű fogyasztása. Ez a míg egyrészről agyagi romlást, másrészről az állami életben erkölcsi nagy veszedelmet és pusztulást jelent. Azt mondja t. képviselőtársam — és ez megszívlelendő dolog, de egyszersmind megfigyelendő is úgy a t, túloldal részéről, mint az egész ház részéről, — hogy Európa nagyhatalmai versenyeznek a világ terített asztala körűi: az egyik Ázsiában, a másik Afrikában foglal el államot, hogy terjeszthesse iparát, de ebben a versenyben a mi államunk részt nem vesz. Hát kérdem, mire való tulajduiképen az 9*
