Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-239

396 239, országos ülés 1898. február 12-én, szombaton. Thaly Kálmán : T. ház ! Hozzájárulok a bizottság javaslatához, de igazságügyi szem­pontból szomorúnak tartom, hogy a fővárosi bíróságok is ilyen formahiányokban szenvedő kérvényekkel járulnak a képviselőház elé. Czél­szeríí lenne tehát az igazságügyminiszter úr figyelmet felhívni arra, hogy utasítsa a bíró­ságokat, hogy legalább azokban az esetekben, a midőn a képviselőház elé járulnak, a törvény és szabály szerint járjanak el, mert különben más esetekben, hogy bizzanak meg az emberek a bíróságokban, hogy a törvény szerint járnak el, a mikor azok még a törvényhozást sem respektálják, és ide ilyen tökéletlen beadványo­kat intéznek maguk a fővárosi járásbíróságok is. Elnök: T. ház! Maga a javaslat nem tá­madtatván meg, azt hiszem, kimondhatom, hogy a képviselőház elfogadja a mentelmi bizottság ja­vaslatát, a mely oda irányúi, hogy Nagy Sándor képviselő úr mentelmi joga fel ne filggesztes­sck. (Helyeslés ) Ezzel, t. ház, befejeztük a mai ülés napi­rendjére kitűzött mentelmi ügyek tárgyalását. Következnek a kérvények, még pedig a mint méltóztatnak tudni, a kérvények legutóbbi tárgyalása alkalmával tárgyaltattak a hetedik sorjegyzékben az 54—67. folyószámíg terjedő kérvények. Ezekre a tárgyalás befejeztetett, a vita bezáratott, és csakis a szavazás maradt hátra, mert a szavazás előtt egy képviselő úr a ház tagjainak megszámláltatását kérte, és a ház nem volt határozatképes. A mint méltóztatik tudni, ezen kérvények az ország önállóságának a perszonálunió alapján létesítése tárgyában adattak be. Ezekre nézve a bizottság azt java­solta, hogy azok az irattárba tétessenek. Ezzel szemben Kossuth Ferencz képviselő úr indítványt adott be, a mely — mint a mai napirendről is látható, — oda irányúi, hogy ezen kérvények a miniszterelnök útján adassanak ki a kormány­nak. Minthogy a két indítvány egymással egyenes ellentétben áll, azt hiszem, elég lesz, ha fel­teszem a kérdést, hogy elfogadja-e a ház a bi­zottság javaslatát, igen vagy nem; ha a t. ház a bizottság javaslatát elfogadja, Kossuth Ferencz képviselő úr indítványa magától elesik. Kérem tehát a t. házat, elfogadja-e bizott­ság javaslatát? (Igen! JSem!) Kérem azon kép­viselő urakat, a kik elfogadják, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik.) A ház elfogadja a kér­vényi bizottság javaslatát. Gr. Esterházy Kálmán jegyző (olvassa): Bars vármegye a záloglevelek adómentességéről szóló 1889 : XXX, törvényczikk módosítása iránti kérvénye. Capdebó Ferencz, a kérvény! bizott­ság előadója: T. ház! Bars vármegye tör­vényhatósági bizottsága, tekintettel arra, hogy az 1889 : XXX. törvényczikk 10. §-a értelmében adómentes zálogleveleket csak oly pénzintézetek vannak jogosítva kibocsátani, melyek legalább egyfél millió forint tartalékalappal bírnak és így az olcsó kölcsön csak néhány fővárosi pénz­intézetnél szerezhető meg, minek következtében a fővárostól távolabb lakó kisebb birtokosnak az ide-oda utazgatás annyi költséget okoz, hogy a vidéki drága kölcsönt kénytelenek igénybe venni, melyet birtokuk meg nem bír: azt kérik, hogy adómentes zálogleveleket 200.000 forint tartalékalappal bíró pénzintézetek is kibocsát­hassanak. Kérem a t. házat, méltóztassék a kér­vényt a pénzügyminiszter úrnak kiadni. Elnökí Elfogadja a ház a kérvényi bizott­ság javaslatát ? (Igen!) Akkor kimondhatom, hogy a kérvény kiadatik a pénzügyminiszternek. Kö­vetkezik a 69. szám. Gr. Esterházy Kálmán jegyző (olvassa) -. Temesmegye délvidéki jegyzői egylete az örö­kösödési 1894: XVI törvényczikk 20. §-áriak módosítását kén". Capdebó Ferencz előadó: T. ház! Az örökösödési eljárásról szóló 1894 : XVI, tör­vényczikk 20. §-a következőkép szól. (Olvassa): »A halálesetet felvevő hivatalos közeg köteles a felvételi ívet az elhatározást tudató hallott­kémi jelentés vételétől,— holtnak nyilvánítás vagy a halálozás tényének bírói ítélettel való meg­állapítása esetén pedig a Nagyatéki bíróság ren­deletének vételétől — számítandó nyolcz nap alatt annak a járásbiróságnak beküldeni, a mely­hez a község tartozik. Ha kiskorú és gondnokság alatt álló sze­mély is van érdekelve: a halálesetfelvétel egy másik példánya a fentebb megszabott határidő alatt megküldendő a gyámhatóságnak. (71. §.) Az átvett végrendelet a járásbíróságnak szóló példányhoz csatolandó. A fentebbi kötelességek elmulasztása esetről­esetre 20 koronáig terjedhető rendbírsággal bün­tetendő. A rendbírságot a községre nézve illeté­kes járásbíróság szabja ki, s az erre vonatkozó határozat ellen a marasztalt csak előterjesztést tehet. A járásbiróságnak az előterjesztés követ­keztében hozott határozata ellen fel folyamod ás­nák helye nincs. A kiszabott rendbírság 15 nap alatt fizetendő, ellenesetben közigazgatási úton hajtatik be.« Ezt a kérvényező egylet sérel­mesnek tartja, mert minden előleges vizsgálat nélkül sújtatnak a rendbirsággal és az első sorban eljárt bíró intézkedik másodfokban is. Kérik, hogy vagy mellőztessék az egész rendel­kezés, vagy az igazságnak megfelelően módosít­tassák a szakasz. Kezem a. t. házat, méltóztas­sék ezt a kérvényt az igazságügyi miniszter úrnak kiadni.

Next

/
Thumbnails
Contents