Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-230

182 230. országos ülés 1898. február 1-én, kedden. is kijelentem, hogy mellőzöm mindazon dolgokat, a melyeket a sajtó liárom hét óta szellőztet, mert tudom, hogy ezen tényekre nézve teljes czáfoló apparátus áll a belügyminiszter úr rendelkezésére. Erre nézve csak azt mondom, hogy azok az adatok és tudósítások, a melyeket neki beküldtek s a melyeknek nagy része közismeretű, nálam hitelre egyáltalán nem találnak, mert a kiktől beszerezték érdekelt egyének, de én alkalmat és módot fogok szolgáltatni az igen tisztelt miniszter úrnak azzal, hogy a legnagyobb tárgyilagossággal eseteket sorolok fel s a belügyminiszter úr informácziókat szerezhet be és ha talán valótlanságot vagy elferdített tényeket soroltam volna fel, engem megczáfolhat. De mielőtt ezt teszem, t. ház, méltóztassék megengedni, hogy tekintettel arra, hogy az államrendőrség mégis okvetlenül szükséges intézmény, ez alkalommal, bár czélom volt a mostani belügyi vitánál hozzájárulni és elősegíteni a törvényhozás munkálatait legjobb tudomásom és tanulmányaim alapján csekély tehetségem szerint, minthogy a rendőrség viszonyai néhány hónap óta olyan változáson ment keresztül, e tekintetben részletekbe bocsátkozni nem akarok, hanem csak egyszerűen utalok arra, hogy a jelenlegi személyzet száma szerint hivatásának egyáltalán meg sem felelhetnek, annál inkább, mert az elintézendő ügyek évről-évre szaporodnak. Nem akarok számokat felsorolni, azokat mindenki megtalálja az államrendőrség 1896. évi működéséről szóló hasznos kimutatásban, csak utalni akarok ebben a kérdésben arra, hogy tekintettel arra, ha azt a tapasztalatot fogja meríteni ebből a jelentésből a belügyminiszter úr, hogy az ügyek napról-napra szaporodnak, az egyének napról-napra jobban igénybe vannak véve és nehogy restancziájuk legyen, a legnagyobb felületességgel járnak el az ügyekben, arra kérem, kegyeskedjék megmagyarázni azt, hogy miért nem méltóztatott betartani azt a szíves igéretét, a mit méltóztatott tenni a múlt évi költségvetés tárgyalása alkalmával, melyszerint kétségtelenül foglalkozni kell azzal a kérdéssel, hogy úgy az államrendőrség tiszti személyzete, valamint különösen az államrendőrségnél alkalmazott detektívek száma szaporíttassék, mert a helyzet indokolttá teszi, hogy a szaporítás okvetlenül bekövetkezzek. Az nem lehet mérvadó, hogy a csendőrség szaporítása nagyon megterhelte a belügyi tárcza költségvetését; én csak azt tudom, hogy szóba került az államrendőrség személyzetének szaporítása, mert ez époly szükséges, mint a csendőrség szaporítása. Körülbelül ez a tartalma a válaszának, a melyet egész nyiltan adott a hozzám intézett kérdésre a belügyminiszter úr. Mielőtt áttérnék felszólalásom tulajdonképeni tárgyára, engedje meg a t. ház, hogy felhívjam figyelmét egy nagyon fontos ügyre, mely egyenesen alapját képezi a főváros közbiztonságának, mert a főváros és minden nagyobb város közbiztonságának első alap feltételele az, hogy annak tolonezügye teljesen rendezve legyen, hogy a csavargás és koldulás túlkapásra ne jusson, mert ebből származnak a legnagyobb büntettek. A tolonezügyre vonatkozólag érdekes a jelentése a magyar királyi államrendőrségnek, mely a tolonczügyről a következőket mondja (olvassa): »Tolonezür

y. Az eljárás és kezelés változatlan marad, vagyis a bajok az elmúlt évben is ugyanazok. A tolonezügy országos rendezésének szüksége, a tolonezozásnak modern alapra helyezése komoly, elengedhetetlen szükség, de különösen Budapesten, hol a tolonezolás teljesen illuzorius. A rendőrség elkíséri a tolonezokat a legközelebbi toloncz-állomásra, és sokszor megesik, hogy a toloncz előbb visszatér Budapestre, mint a toloncz-kiséret.« Szórói-szóra felemlítettem ezeket a dolgokat múlt évi beszédemben a belügyminiszter úrnak, megjegyzem, hogy nem vindikálom magamnak, hogy ebből a beszédemből vette az adatokat az államrendőrség, mert tavalyi jelentésében is jóformán benne voltak ezen panaszok és azóta is abszolúte semmit sem tesznek, A tolonezokat egyszerűen eltolonczolják a határig, ott azután eleresztik és visszajön közülök ki akar. Ajánlom figyelmébe a t. be'ügyminiszter úrnak, hogy talán méltóztatnék a tolonezügyet a svájezi rendszer szerint rendesni. A kereskedelmi miniszter úrnak, tudtommal, van is e tekintetben előterjesztés téve. A svájezi rendgzer tudniillik olyan mint a mostam rendszer, azaz továbbá adják állomásonként atolonczokat. Hetenként 4 — 5 főirányba megy a tolonczszállítás és egy-egy állomásnál a csendőrök vagy rendőrök beadják a tolonezokat, a honnan azután tovább szállítják és így ezzel eleje vétetik annak, hogy a tolonezok a határról azonnal visszatérjenek a fővárosba. Magam is láttam, hogy például Rákospalotán a tolonezokat átadják a kisbírónak, a ki valami elcsapott czigányprimásra bízza őket, ez pedig egy darabig kísérgeti, azután szélnek ereszti őket, és a tolonezok szépen visszajönnek megint a fővárosba. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Méltóztassék meggyőződve lenni, hogy ez úgy van. (Úgy van! a szélső haloldalon.) Még egyre hívom fel a t. belügyminiszter úr figyelmét, és ez a cselédügy rendezése, (Halljuk.) a melyre vonatkozólag, hogy milyen állapotok uralkodnak e tekintetben, megint csak