Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.
Ülésnapok - 1896-229
229. országos ülés 1898, t. január 31-én, hétfőn. 155 Molnár Antal jegyző (olvassa)-. A kolozsvári nemzeti szinház állami segélyezésére 20.000 forint. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): A budapesti nemzeti színházi alapok jövedelméből a szinház segélyezésére 27.000 forint. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): A magyar ezinész-egyesület segélyezésére 5000 forint. Elnök: Megszavaztatik, Molnár Antal jegyző (olvassa).- A vidéki magyar színészet segélyezésére 26.000 forint. Elnök: Megszavaztatik. Molnár Antal jegyző (olvassa): Bevétel a nemzeti színházi alapok jövedelméből 27.300 forint. Elnök : Megszavaztatik. Perczel Béni jegyző (olvassa): Közegészségügyi kiadások és bevételek. Rendes kiadások XVI. fejezet 7. czím. Rendes bevételek III. fejezet 3. czím. Országos közegészségügyi tanács 8000 forint. Pap Samu! Pap Samui T. ház! A belügyminiszter úr utolsó jelentéséből, a mely a közegészségügy 1896. évi állapotáról szól, jót és rosszat egyaránt ki lehet olvasni, a szerint, hogy miként csoportosítjuk a benne felhozott adatokat. Ha valaki például csak azt említené fel, hogy az 1896-ban elhaltak több mint fele, azaz 240.958, hét éven alóli gyermek volt, a miből a gyermekhalandóság még mindig ijesztően nagy mértékére kell joggal következtetni; ha valaki csak azt hozná tel, hogy 178 egészségügyi kör nem volt betöltve, az ország lakosságának bizonyos része tehát teljesen nélkülözte az orvosi segélyt; ha valaki csak azt említené fel, hogy 198 községben a halottvizsgálatot egyáltalában senkisem teljesítette, vagy hogy 9428 községben mintegy hat millió 13.300 lakossal nem volt okleveles bába, ha mondom, valaki csak ezeket és ezekhez hasonló adatokat említi, ebből az ország közegészségügyi állapotának siralmas voltára joggal vonhatna következtetést. (Felkiáltások oalfdol: Vonhat is!) Ha azonban ezzel szemben, t. ház, én csak arra hivatkoznám, hogy az ország lakossága 1896-ban mintegy 191.000 lélekkel szaporodott, hogy az orvosok száma 213-mai növekedett; hogy 1896-ban hat nagyobb szabású kórház nyittatott meg és adatott át a forgalomnak, melyekkel együtt az országban a kórházak és gyógyintézetek száma 349-re emelkedett; ha csak azt hoznám fel, hogy 1896-ban 765 elmebeteggel több nyert intézetekben elhelyezést és részesült szakszerű gyógykezelésben; ha végűi esak azt hoznám fel, hogy 17 törvényhatósági város és 250 község látta el magát egészséges vízzel, részint vízvezetékek berendezése, részint artézi kutak fúrása által, ha csak ezeket a kedvező adatokat hoznám fel, akkor ebből az ország közegézségügyének haladásáról a legkedvezőbb képet festhetném. Én azonban sem az egyik, sem a másik irányt követni nem akarom, mert úgy az egyik, mint a másik kétségtelenül egyoldalú megítélése volna a helyzetnek. Mindent összevéve csak annyit konstatálhatunk, hogy a közegézségügy terén még nagyon sok a teendő, de egy bizonyos örvendetes haladást elvitatni nem lehet. Ebben a haladásban része van mindazoknak a tényezőknek, a melyek az ország közegészségügynek intézésében közreműködnek, tehát első sorban, magának a t. belügyminiszter úrnak. Nem szabad azonban megfeledkeznünk azokról sem, a kiket az érdem oroszlánrésze illet, s ezek maguk az orvosok. A közegészségügy terén tapasztalható haladás nemcsak nálunk, hanem az egész világon első sorban azon tudományos munkálkodásnak a következménye, a melyet az orvosok a közegészségügy terén kifejtettek, a mely munkásságnak eredményei igen nevezetes, korszakot alkotó felfedezések. A közegézségügy iránti érdeklődés felköltése a nagy közönségben és a helyes nézetek és felfogások terjesztése szintén az orvosok érdeme. Részint népszerű előadásokkal, részint hírlapi ezikkekkel, részint a magán életben a család körében terjesztették az orvosok a helyes egészségügyi nézeteket és ezáltal oly humános működést fejtettek ki, a melyhez hasonlót semmiféle más hivatás terén nem tapasztalunk. És mit látunk, t. ház, hogyha ezzel szemben az orvosok társadalmi helyzetét vizsgáljuk ? Azt látjuk, hogy a közegészségügy haladása és az orvosok társadalmi helyzetének alakulása megfordított viszonyban áll egymáshoz. A mily mértékben haladt a közegészségügy, épen olyan mértékben sülyedt az orvosok társadalmi helyzete, tekintélye és épen olyan mértékben súlyosbodnak megélhetésük feltételei. Bátran állítom, t. képviselőház, hogy a mai állapot szerint egyetlen egy szellemi foglalkozási téren sem tatjuk ezt a rikító ellentétet a végzett munka sokasága, nehézsége, a tanulásra fordított idő és költség s a gyakorlatban elérhető eredmény között. Bátor leszek t. képviselőház, ezen állítást néhány adattal támogatni. Valamennyi egyetemi fakultás tanulmányainak bevégzése négy évet vesz igénybe, csak az orvosi fakultáson tart a kurzus öt évig. A többi fakultásoknál a szigorlatok letételéhez elég a magánszorgalom, az orvosi fakultásnál a legszorgalmasabb tanuló is kénytelen a tanárok előadásain kivííl bizonyos gyakorlati, költséges 20*
