Képviselőházi napló, 1896. XII. kötet • 1898. január 18–február 14.

Ülésnapok - 1896-228

Í46 228. országos ilWs 1998. január 29-én, seombaton. inon. De e szerződések a múltban köttetvén, gondoskodás történt arról, hogy jövőre a szerződések preezize és oly jogi formák között köttessenek, hogy azokban a művészek és az állam jogai is tüzetesen körül legyenek írva. A mi Major Ferencz t. képviselő úrnak a mai irányra vonatkozó megjegyzéseit illeti, nem tagadható, hogy van azokban bizonyos igazság; nevezetesen abban, a mit a manapság mutatkozó Ízlésről, a színmüvek látogatottságáról mondott. De azt gondolom, tiogy ezen a téren a fővárosban levő két intézetre kevésbé vonatkozhattak kifogásai, Mert hiszen ezeknél a niűintézeteknél két dolgot kell szem előtt tartani. Először is azt, hogy oly darabokat adjanak, a melyek a közönséget vonzzák, nem mert kasszadarabok, hanem mert a közönség kívánja. (Közbekiáltások a szélső baloldalon: Gésákf) Másodszor pedig a nemzeti színház múltja és tradicziói, állása az európai színházak közt szintén megkivánják, hogy ezeket a darabokat előadják. Nem hanyagoltatnak el a régi klasszikusok sem, sem a hazai színműirodalom régibb és modern darabjai. A mi azt illeti, hogy a vidéki színházak gyakrabban adnak selejtes operetteket, és hogy a belügyminiszter erre nézve valahogyan rendelkezzék: minthogy eddig a felügyelet nem volt közvetlen, a szubvenezió pedig kismérvű és inkább segélyezés volt, a belügyminiszter e dologra nem gyakorolhatott nagyobb befolyást. De elvégre is a. színigazgatóknak számoluiok kell a közönség igényeível és óhajaival, és ezekhez képest kell az irányt megválasztaniuk. Abszolút irányt nem lehet megállapítani; helytől, közönségtől, időtől függ. Kérem a t. házat, hogy e kijelentésem után, méltóztassék a tételt elfogadni. (Helyeslés a jobboldalon.) Elnök: Következik a szavazás. Minthogy a tétel nincs megtámadva, kimondhatom, hogy a ház a magyar királyi operaház állami javadalmazása ezímén felvett 215,000 forintos tételt megszavazza, (felkiáltások a szélső baloldalon: Interpdlácziók vannak!) Egy-két perez türelmet kérek, mindjárt a végére jutunk, (Zaj á ssélső baloldalon.) Én megkívánhatom, hogy némi türelemmel méltóztassanak meghallgatni. (Helyeslés jobbfélől.) Ha a t. ház azt kívánja, hogy menjünk át az interpelláeziókra, semmi kifogásom ellene, de azt kérem, méltóztassanak meghallgatni az indokot, a mely eljárásomat vezette, és ez az, hogy miután 5—6 tétel van, a melyekre semmiféle kifogás nincs, azt hiszem, hogy azokat elvégezhetjök ma. (Felkiáltások a szélső baloldalon: Van kifogás!) Nincs kifogás. Azt hiszem, hogy azokat a tételeket, a melyekre nincs felírva senki, ma intézzük el. (Helyeslés jobbfelöl. Ellenmondás a szélső baloldalon.) Méltóztassék elhinni, hogy ha az idő ökonómiáját tekintjük, ezen eljárás lett volna a helyes. Én azonban nem kívánok ennél immorálni ós ha a t. ház azt kívánja, hát halaszszuk a költségvetés tárgyalásának folytatását a holnapi ülésre és menjünk át az interpelláeziókra. (Helyeslés.) Perczel Béni jegyző: Meltzl Oszkár! Meltzl Oszkár: T. ház! Azt hiszem, hogy hazafias kötelességet teljesítek, midőn oly tárgyat hozok szőnyegre, a mely soknyelvű hazánk igen széles rétegeiben a legnagyobb aggodalmakat, sőt ennél többet, a legnagyobb felháborodást keltett. Teszem ezt tisztán és kizárólagosan abból a czélból, hogy lehetőség szerint hozzájáruljak a kedélyek lecsillapuíásához és az annyira kívánatos bel béke fentartásához. A tárgy, a melyről szólok, a névmagyarosítás kérdése. Nem lehet ezélom kiterjeszkedni vagy bírálat tárgyává tenni azokat az eseteket, midőn valaki minden kényszer nélkül, a saját szabad elhatározásából őseitől öröklött nevét megváltoztatja. Ez privát dolog, a melyhez senkinek semmi köze vagy beleszólása nincs. De másként áll a dolog, midőn függő állásban levő emberre, például állami szolgálatban lévő tisztviselőre hivatali előjárója részéről presszió gyakoroltatik oly irányban, hogy nevét változtassa meg. Bárminő alakban — mondom, mert felfogásom szerint pressziónak nevezendő — már az is, hogy ha a főnök alárendeltjével szemben még a legenyhébb és a legkíméletesebb módon is kívánatosnak jelzi a névmagyarosítást, nem is szólva azokról az esetekről, midőn a főnök hol ígéretekkel, hol fenyegetésekkel kíván hatni az illetőkre. Thaly Kálmán: Szégyelje magát, hogy ilyen vad szász! Meltzl Oszkár: Mit tetszett mondani? Thaly Kálmán: Azt mondtam, szégyelje magát, hogy ilyen szász és nem magyar! Meltzl Oszkár: Nekem nincs semmi okom arra, hogy szégyeljem magamat, hogy szász vagyok, ellenkezőleg époly büszke vagyok arra, hogy szász vagyok, mint a milyen büszke Thaly Kálmán képviselő úr arra, hogy magyar. Ebben a tekintetben nines különbség közöttünk. Thaly Kálmán: Menjen Drezdába! Meltzl Oszkár: Ezt mondani Thaly Kálmán képviselőtársamnak nincs joga, — ezt visszautasítom. Én azt hiszem, nem lehet ember, a kiben csak egy csepp humánus gondolkodás, igazságérzet, vagy elfogulatlanság van, a ki oly eljárásban, mint a minőt az előbb ecseteltem, ne látna egyebet, mint a hivatalos hatalommal való darva visszaélést, a mely élénken emlékeztet a vallási üldözés sötét napjaira. Mert .