Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-200

200. országos ülés 1807. de mánynyal. Á t. miniszterelnök úr a magyar al­kotmányt és a házszabályokat nyilván félreérti vagy nem érti, ha jelzett felfogásában él. Ha a miniszterelnök úr legalább prekluziv határ­időben igérte volna a választ: nem is lett volna szavam. De micsoda igéret az, hogy addig vár­jak, míg az osztrák kormánynyal megegyezik, hisz ez lehetetlenség. Nem vagyok feljogosítva, hogy most konkrét indítványt tegyek, a magam részéről csak azt konstatálom, hogy felszólalá­sára! csak tetézte azt a sértést, melyet a ház­szabályokra vonatkozólag elkövetett. (Élénk he­lyeslés a szélső baloldalon.) B. Bánffy Dezső miniszterelnök: Csak azt a sértést lehet tetézni, a mely tényleg el­követtetett. Azzal, hogy harmincz nap alatt egy interpellácziőra nem feleltem, még nem sértet tem meg sem a házat, sem a házszabályokat, nem is volt czélomban, nem is volt érdekemben. De nem adhattam nyilatkozatot, hogy mikor fo­gok felelni. Megmondtam, hogy érdekemben és a kormánynak is érdekében áll, minél hamarabb felelni, de miután oly kérdésben intéztetett hoz­zám interpelláczió, a melyre felelni csak az osztrák kormánynyal folytatott tárgyalás után lehet: természetes, akkor felelhetek, mikor a kérdés az osztrák kormánynyal tisztába lesz hozható. (Helyeslés jebbfelől.) Megmondtam, hogy mielőbb fog felelni a pénzügyminiszter úr, mert az a czélunk, hogy ezt a kérdést tisztába hoz­zuk. (Helyeslés jőbbfélől.) Méltóztassék ebben megnyugodni és ne tessék sértést keresni ott, a hol nincs sértés. (Élénk helyeslés és tetszés jobb­felöl.) Városy Gyula: T. ház! (Zaj, Felkiáltások a szélső baloldalon: Futnak a 48-as honvédek elől!) Én úgy hiszem, hogy az emberi szívnek egyik legszebb és kiolthatatlan tulajdonsága a hála és könyörület: a hála azok iránt, a kik akár egye­sek, akár pedig a köz iránt olyan dolgokat cse lekedtek, melyek szívünket és lelkünket jobb érzelmekre hangolják; a könyörületesség pedig, a mely jobbunkat mindannyiszor adakozásra és segélyre emeli fel, valahányszor nyomorgókkal és tehetetlen aggokkal van dolgunk. Ilyeneknek tekintem én a magyar szabadságharezot végig­küzdött és még életben lévő 1848-iki magyar honvédeket. Ezek az emberek azok, a kik ma­gyar hazánknak s nemzetünknek érdekében vé­rüket áldozták, a kik a sebeknek fájdalmát és a bilincseknek súlyát eltűrték, sőt a számkive­tésnek keserű kenyerét is ették. (tJgy van! a szélső baloldalon.) Nem egyesekért történt ez; történt közös anyánk: magyar hazánkért. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) És épen azért, mert az 1848-as honvédek azok, a kik mintegy ideális világból visszamaradt alakjai legközelebb múlt korszakunk legdicsőbb történetének; ezek ezember 18-én, szombaton. gg az egyének "azok elsősorban, a kik a közélet terén, ha a hazáról vagy bármiről it van szó, a mi az egész magyar álladalomnak körét be­foglalja; hálánkat feltétlenül megkövetelhetik, és ha rászorulnak, könyörületességünket feltétlenül megkívánhatják és parancsolják. íme, mit lá­tunk? A napokban Erdélyországból, (Mozgás jobbfelől.) választókerületemből egy 48-as hon­véd, névszeriat László József, kérvényét kül­dötte kezeimhez, hogy juttassam azt a minisz­terelnökségnek a 48-as honvédeket nyugdíjazó osztályához, csatolva kérelméhez az én kérel­memet is, hogy az általa megérdemlett nyug­díjat, (Halljuk! Halljuk!) állami ellátást elnyer­hesse. (Halljuk! Halljuk!) Bementem a minisztériumba, mert nem üres szó a hála és a könyörület; ezt érzem és ezt a fáradságot megtettem, mert kötelességem; el­vittem kérvényét és beszéltem Dárdai Sándor miniszteri tanácsossal; átnyújtottam neki a min­den melléklettel felszerelt kérvényt, a melyből a csatolt adókönyv szerint kitűnik, hogy adót semmitsem fizet; ott volt az orvosi bizonyít­vány, a mely igazolja, hogy három év óta ágy­ban fekvő, a legelőrehaladottabb tüdőgyuladás stádiumában szenvedő ember, a kit fillérenként, közadakozásból mint koldust látnak el; igazolva volt az, hogy az 1848-as szabadsági hadjárat­ban résztvett; tudomásom van róla, hogy atyja a szabadságharezban elvesztette, mint a magyar hadsereg fuvarozója, minden vagyonát, jószágát és szekereit; négy testvére volt, kik közül az egyik mint huszár, a másik kettő mint gyalogos életét vesztette az erdélyi hadjáratban; (Moegás a szélső baloldalon.) egyedül ő maradt meg az egész családból, a ki most éhséggel és beteg­séggel küzködik. Ezen, minden kellékkel felszerelt folyamod­ványt átnyújtottam Dárdai Sándor miniszteri tanácsosnak, a ki átnézvén, visszaadta azzal, hogy a miniszterelnökség által 1896. április 26-án 7821. szám alatt kibocsátott körrendelet értelmében, miután nem 1896. október elseje előtt történt a folyamodás felszerelése, az tekin­tetbe nem vehető. (Mozgás és nyugtalanság a szélső baloldalon.) Hát kérdem én, hol itt a hála, hol itt a könyörület, hol itt a kegyelet, hol itt az igazság, a mely ily formalitás, a betíí ily ridegsége folytán egy éhhalállal küzdő mártírral szemben így jár el. Ha valakiket lehet be­csülni, ha valakik paranesolólag igénylik há­lánkat, úgy a 48-as elaggott, elöregedett, el­betegedett honvédek azok. És ime, úgy állunk itt, hogy ez a miniszteri körrendelet feltétlenül kizárja a nyugdíjadás minden lehetőségét, a mit mutat az is, hogy a nyugdíj-osztálynál nyomtatott blanketták vannak, a melyek arra szolgálnak, hogy választ küldjenek a folyamo-

Next

/
Thumbnails
Contents