Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-200

200. országos ülés 1807. de mánynyal. Á t. miniszterelnök úr a magyar alkotmányt és a házszabályokat nyilván félreérti vagy nem érti, ha jelzett felfogásában él. Ha a miniszterelnök úr legalább prekluziv határidőben igérte volna a választ: nem is lett volna szavam. De micsoda igéret az, hogy addig várjak, míg az osztrák kormánynyal megegyezik, hisz ez lehetetlenség. Nem vagyok feljogosítva, hogy most konkrét indítványt tegyek, a magam részéről csak azt konstatálom, hogy felszólalására! csak tetézte azt a sértést, melyet a házszabályokra vonatkozólag elkövetett. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) B. Bánffy Dezső miniszterelnök: Csak azt a sértést lehet tetézni, a mely tényleg elkövettetett. Azzal, hogy harmincz nap alatt egy interpellácziőra nem feleltem, még nem sértet tem meg sem a házat, sem a házszabályokat, nem is volt czélomban, nem is volt érdekemben. De nem adhattam nyilatkozatot, hogy mikor fogok felelni. Megmondtam, hogy érdekemben és a kormánynak is érdekében áll, minél hamarabb felelni, de miután oly kérdésben intéztetett hozzám interpelláczió, a melyre felelni csak az osztrák kormánynyal folytatott tárgyalás után lehet: természetes, akkor felelhetek, mikor a kérdés az osztrák kormánynyal tisztába lesz hozható. (Helyeslés jebbfelől.) Megmondtam, hogy mielőbb fog felelni a pénzügyminiszter úr, mert az a czélunk, hogy ezt a kérdést tisztába hozzuk. (Helyeslés jőbbfélől.) Méltóztassék ebben megnyugodni és ne tessék sértést keresni ott, a hol nincs sértés. (Élénk helyeslés és tetszés jobbfelöl.) Városy Gyula: T. ház! (Zaj, Felkiáltások a szélső baloldalon: Futnak a 48-as honvédek elől!) Én úgy hiszem, hogy az emberi szívnek egyik legszebb és kiolthatatlan tulajdonsága a hála és könyörület: a hála azok iránt, a kik akár egyesek, akár pedig a köz iránt olyan dolgokat cse lekedtek, melyek szívünket és lelkünket jobb érzelmekre hangolják; a könyörületesség pedig, a mely jobbunkat mindannyiszor adakozásra és segélyre emeli fel, valahányszor nyomorgókkal és tehetetlen aggokkal van dolgunk. Ilyeneknek tekintem én a magyar szabadságharezot végigküzdött és még életben lévő 1848-iki magyar honvédeket. Ezek az emberek azok, a kik magyar hazánknak s nemzetünknek érdekében vérüket áldozták, a kik a sebeknek fájdalmát és a bilincseknek súlyát eltűrték, sőt a számkivetésnek keserű kenyerét is ették. (tJgy van! a szélső baloldalon.) Nem egyesekért történt ez; történt közös anyánk: magyar hazánkért. (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) És épen azért, mert az 1848-as honvédek azok, a kik mintegy ideális világból visszamaradt alakjai legközelebb múlt korszakunk legdicsőbb történetének; ezek ezember 18-én, szombaton. gg az egyének "azok elsősorban, a kik a közélet terén, ha a hazáról vagy bármiről it van szó, a mi az egész magyar álladalomnak körét befoglalja; hálánkat feltétlenül megkövetelhetik, és ha rászorulnak, könyörületességünket feltétlenül megkívánhatják és parancsolják. íme, mit látunk? A napokban Erdélyországból, (Mozgás jobbfelől.) választókerületemből egy 48-as honvéd, névszeriat László József, kérvényét küldötte kezeimhez, hogy juttassam azt a miniszterelnökségnek a 48-as honvédeket nyugdíjazó osztályához, csatolva kérelméhez az én kérelmemet is, hogy az általa megérdemlett nyugdíjat, (Halljuk! Halljuk!) állami ellátást elnyerhesse. (Halljuk! Halljuk!) Bementem a minisztériumba, mert nem üres szó a hála és a könyörület; ezt érzem és ezt a fáradságot megtettem, mert kötelességem; elvittem kérvényét és beszéltem Dárdai Sándor miniszteri tanácsossal; átnyújtottam neki a minden melléklettel felszerelt kérvényt, a melyből a csatolt adókönyv szerint kitűnik, hogy adót semmitsem fizet; ott volt az orvosi bizonyítvány, a mely igazolja, hogy három év óta ágyban fekvő, a legelőrehaladottabb tüdőgyuladás stádiumában szenvedő ember, a kit fillérenként, közadakozásból mint koldust látnak el; igazolva volt az, hogy az 1848-as szabadsági hadjáratban résztvett; tudomásom van róla, hogy atyja a szabadságharezban elvesztette, mint a magyar hadsereg fuvarozója, minden vagyonát, jószágát és szekereit; négy testvére volt, kik közül az egyik mint huszár, a másik kettő mint gyalogos életét vesztette az erdélyi hadjáratban; (Moegás a szélső baloldalon.) egyedül ő maradt meg az egész családból, a ki most éhséggel és betegséggel küzködik. Ezen, minden kellékkel felszerelt folyamodványt átnyújtottam Dárdai Sándor miniszteri tanácsosnak, a ki átnézvén, visszaadta azzal, hogy a miniszterelnökség által 1896. április 26-án 7821. szám alatt kibocsátott körrendelet értelmében, miután nem 1896. október elseje előtt történt a folyamodás felszerelése, az tekintetbe nem vehető. (Mozgás és nyugtalanság a szélső baloldalon.) Hát kérdem én, hol itt a hála, hol itt a könyörület, hol itt a kegyelet, hol itt az igazság, a mely ily formalitás, a betíí ily ridegsége folytán egy éhhalállal küzdő mártírral szemben így jár el. Ha valakiket lehet becsülni, ha valakik paranesolólag igénylik hálánkat, úgy a 48-as elaggott, elöregedett, elbetegedett honvédek azok. És ime, úgy állunk itt, hogy ez a miniszteri körrendelet feltétlenül kizárja a nyugdíjadás minden lehetőségét, a mit mutat az is, hogy a nyugdíj-osztálynál nyomtatott blanketták vannak, a melyek arra szolgálnak, hogy választ küldjenek a folyamo-