Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-200

g4 200. országos illés 1897. deczember 18-án, szombaton. holott ez oly fizikai szükségesség, hogy ez elöl kitérni lehetetlen. 0 sem térhet ki. (Úgy van! Úgy van! jobb felől. Zaj és mozgás a szélső baloldalon.) Igenis, lehet beszélni arról, hogy ezt a status qnót három hónapig, hat hónapig vagy egy évig kell bizonyos ezélok szempontjából fentartani, de hogy fenn kell tartani, hogy fennakadás ne legyen, az, előttem legalább, kétségtelen. (Helyeslés jobbfelöl. Zaj a szélső balon.) így vagyunk a javaslat feladatára nézve, a melyre azt hiszem, hogy minden elfogulatlan ítélő azt fogja mondani, hogy azt csakis a javaslat oldja meg, és nem Kossuth Ferencz t. képviselőtársam határozati javaslata. Most nézzük a jövő feladatát, (Halljuk! Halljuk!) A törvényjavaslat először megcsinálja a status quót és illetőleg a törvényben fentartja azt egy évig, másodszor a kormányt utasí'ja, hogy május 1-éig az Ausztriával való tárgyalások eredményét iparkodjék előterjeszteni, mert ha elő' nem terjeszti, akkor kötelességévé teszi, hogy május 1-én túl az önálló rendelkezési jog alapján tegye meg javaslatait, illetve intézkedéseit. E szerint tehát azt hiszem, nem mondok merész dolgot, ha azt állítom, hogy május 1-éig áll fenn tulajdonképen az ideiglenesség, illetőleg az elvi kérdésnek el nem döntése. Eu azt hiszem, hogy ágy az előkészítés, mint a kérdéseknek minden oldalról való megvitatása és elfogulatlan elbírálása szempontjából ezt a kis respiriumot, bármily elvi állásponton legyen is valaki, csakugyan megadhatná. (Ügy van! jobbfelöl Mozgás a szélső baloldalon.) És a törvényjavaslat nézetein szerint nagyobb hatáskört és egyúttal nagyobb feladatot is szab a kormányra, mint Kossuth t. képviselőtársam határozati javaslata, még a jövő szempontjából is. Mert a törvényjavaslat e tekintetben nem köt ki marsrutát, de kiköti jogainknak épségben tartását, érdekeinknek megvédését, és így lehetőséget ad a fejleményeknek is a kizsákmányolására. Mert ilyen dolgokban, különösen a mostani zavaros viszonyok között, minden óra, minden nap újabb és újabb kaleidoszkópszerű alakulást idézhet elő, úgy hogy még olyan kérdésekben is, a melyekben az embernek határozott czélja van, hónapokra, évekre előre megmondani a kombinácziót, a formát, a melyben czélját megvalósíthatja, vajmi nehéz. De természetes dolog, minden kérdésben egyszer határozni kell, csakhogy kellő előkészülettel. (Helyeslés a jobboldalon.) Az előkészületet minden irányban a kormány javaslata tartalmazza, Kossuth Ferencz t. képviselőtársam határozati javaslata pedig dogmaszerííen kimondja az önálló vámterületet, (Zajos hdyeelés a szélső baloldalon. Halljuk! Halljuk! jdbbfelöl.) nem tekint sem jobbra, sem balra, egyszerűen csak azt követeli. Nézetem szerint a másik sem zárja ki ennek lehelőségét, ezért azt hiszem, hogy az körültekintőbb és az ország érdekeinek megfelelőbb. (Élénk helyeslés. Úgy van ! jóbbfelöl. Mozgás és zaj a szélső baloldalon.) És itt vagyunk a vámkérdésnél. Nagyon kényes és nehéz helyzetben vagyunk mi ezen a párton. Mert gróf Apponyi Albertnek sok tekintetben igaza van, hogy ezt a kérdést most fejtegetni és vitatni némi tekintetben hiba. A mint ő kifejezte ma^át remek beszédében, a keztyűt nem kellene nekünk felvennünk. És ezt a követelését még támogatja, a törvényjavaslatnak egyik intézkedése is, tudniillik az, hogy május 1-jé után úgyis előkerül a dolog, tehát akkor érdemileg fogunk határozni. Éu ez előtt a követelmény előtt kénytelen vagyok meghajolni. De méltóztassék viszont a közvéleményre való figyelmet is tekintetbe venni és megjegyezni azt, hogy a költségvetéseknél minden évben, különösen, valahányszor a kiegyezési tárgyalások megindultak, már évekkel előre, és így most már három év óta túloldali képviselőtársaim, — természetesen egész jogosan, sokszor nagyon érdekesen és szépen, — folytonosan adatokkal, kombinácziókkal az önálló vámterület egyedül üdvözítő voltát fejtegetik a közönség előtt. Gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam konstatálhatja, a ki éber figyelemmel kisérte a tárgyalásokat, hogy a mi részünkről ezzel szemben reakczió nem volt, egyáltalában alapos, beható bírálat alá nem vettük ezeket a fejtegetéseket. De mi ennek a hátránya? Az, hogy ha látja a közvélemény azt a rettenetes sok milliót, a melyhez hol iparunk, hol államháztartásunk az önálló vámteriilet útján kilátást nyernek és mi ezzel szemben hallgatunk, akkor mi ennek a természetes következménye? Az, hogy teljes mértékben iinpregnálódik ezekkel a közvélemény s ennek következtében a mi helyzetünk folytonosan rosszabbodik. (Úgy van! Úgy van! jóbbfelöl. Felkiáltások a szélső baloldalon: Nagyon helyes!) Nem abból a szempontból — ne méltóztassék azt hinni — (Nagy zaj a szélső balon. Elnök csenget.) nem azért, mintha mi a közös vámterületnek fanatikus, dogmaszeríí hivei volnánk. (Nagy zaj és felkiáltások a szélső baloldalon: De úgy van! Az a baj, hogy azok! Az elnök csenget. Halljuk! Halljuk! jobbfelöl.) így mi uem járunk el, (Közbeszólások a szélső baloldalon: JDe épen így járnak el! Nagy zaj. Halljuk! Halljuk!) hanem mi csak azt kívánjuk, hogy mérlegeltessék minden s ennek következtében a számítások tétessenek meg itt is, ott is, (Zaj a szélső baloldalon.) az argumentumok latoltassanak itt és ott, .(Felkiáltások a szélső baloldalon: De nem latolják ám önök!) hogy az elhatározások minden kombináezió ismeretével történjenek. Én tehát lehetőleg alkalmazkodom