Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.
Ülésnapok - 1896-200
200, országos Ülés 1897. deczember 18-án, szombaton. •. előtt, egyét nem érthetek, daczára annak, hogy beszédének java részében épen a függetlenségi és 48-as pártnak a törvényjavaslattal szemben elfoglalt álláspontját bizonyította. Bizonyította pedig Mócsy Antal t. képviselőtársam azt, hogy Ausztriának nagyobb érdekében fekszik &55 QZ év végén lejáró vám- és kereskedelmi szövetség fentartása, mint minekünk, motiválván ezt röviden azon kijelentéssel, hogy Ausztriának abból nagyobb haszna van, mint minekünk, mi is ezt mondjuk, hogy a vám- és kereskedelmi szövetség ily módon való közös fentartása mellett Ausztriának nagyobb haszna van, a mit különben sok helyről hallottunk hangoztatni, tehát eo ipso a magyar hazának kevesebb a haszna, vagyis a mi öt megilletné, azon előnyökben oly mértékben joggal és törvény szerint részesülhetne. És konstatálom azt is, hogy azon küzdelemben, a melyet a parlamentben, az ország szine előtt megindítottunk, a mely arra irányúi, hogy e házban a tagok számára nézve kisebbségben lévők, de az országban magában az adózó polgárok körében határozottan és túlszárnyalólag nagyobb számban lévő hivek óhajtása hogy teljesedjék, ezen küzdelemben, a mely irányúi az önálló magyar vámsorompóknak felállítására és az önálló magyar bank megalkotására, egyedül és kizárólag a 48 as és függetlenségi párt áll, és minden párttól elNagyatva küzdi meg ezen harczot lelkiismeretes meggyőződése szerint hazánk javára, nemzetünk jövendőbeli boldogulására. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Sajnálattal konstatálom ezt, mert körülbelül minden párt részéről bevallották, hogy a közös vámterület épen nagy hasznára nincs Magyarországnak, anyagi előnyökkel különösen nem kecsegteti, s mégis minden egyes parlamenti párt, a mely a 67-es alapon áll, a régi állapotok fentartására törekszik. S midőn, t. ház, ezen törvényjavaslathoz hozzászólok, Apponyi Albert grófnak álláspontját a bizalmi kérdésben bizo nyos fokig osztom, a ki kijelentette tegnapi nagyszabású beszédében, hogy a kísértésnek pohara, ámbár kínálkozik, hogy a bizalmi kérdés a kormány iránt e törvényjavaslat tárgyalása alkalmával felvétessék, ő azonban mégis a hazának egy magasabb, egy állandóan nagyobb körrel, nagyobb fontossággal bíró érdekénél fogva a kísértésnek ezen poharát nem üríti ki és a kormánynyal szemben a bizalmi kérdést nem v eti fel, azt nem tárgyalja. Én magam is eltekintek ezen bizalmi kérdéstől, s nem hozom fel mindazokat az okokat, a melyek alapján minden valúdi ellenzéknek arra kell törekednie, különösen minden 48-as alapon álló pártnak, minden eszközt, a melyet a tisztesség, a jog és a törvény nyújt, meg kell mozdítani, hogy a 67-es alapon álló kormányt elsöpörje és az utat egyengesse azon irányban, a mely hazánk szabadságára és függetlenségére nézve reményt nyújt a legközelebbi időben eszméink megvalósítására. A bizalmi kérdést, t. ház, ámbár igenigen sok okunk volna azt fejtegetni, nem bántom, Nem említem meg azt, hogy Bánffy kormánya teljesen rászolgált arra, hogy bármiféle törvényjavaslat nyújtassék be, az alkalmat felhasználjuk arra, hogy léte, élete, további tengődése megszűnjék. Mert most voltaképen arról van szó, hogy autonómiánk legyen a vám, kereskedelem és bank terén és ő ezen autonómiát nem tudom, elaltatott lelkiismeretnek tekintsem, vagy megtompult hazafiúi érzetnek — következetesen meg akarja bénítani, nem akarja megteremteni, akadályokat gördit azon törekvések elé, melyek az autonómiát, országunk életébe mélyen belevágó intézményt felállítani czélozzák. Csak azt említem meg, hogy azon működése az autonómia megszüntetése tárgyában konzequens. Van nekünk névleges autonómiánk a városokban és községekben, s mit látunk ? A törvényekben szerepel az autonómia, tényleg azonban a városok ki vannak bérelve, a törvény ereje meg van szüntetve és a vármegyékben és városokban nem látok mást mint a felfüggesztett autonómia mellett a kormánynak egy szolgahadát. Nem térek át a bizalmi kérdésre, ámbár igen nagy okunk volna azt előhozni, hanem áttérek a javaslat nemzetgazdasági oldalára, arra, hogy voltakép melyik álláspont hazafiasabb, s a haza érdekében hasznosabb, az-e, a mely a közös vámterületet és közös bankot óhajtja, vagy pedig az, a mely el akarja különíteni Ausztriától a vámot és a bankot egyaránt. Konstatálom ez alkalommal, hogy e törvényjavaslatnak, a mely második provizóriumnak nevezhető, szelleme, felfogása s minden törekvése oda irányúi, hogy a régi állapotok maradjanak meg. E törvényjavaslatnak egész szelleme azt sugározza ki, hogy a harmincz éves közgazdasági viszonylat a maga teljes és ránk nézve hátrányos mivoltában a mi kárunkra csorbítatlanul tovább is fentartassék, Az 1867 : XII. törvényczikk 68. §-a úgy rendelkezik, hogy a közös szövetségről szóló törvény ez év végén hatályát veszti; tehát — mint Kossuth Ferencz és Barta Ödön igen helyesen fejtegették — a vám- és kereskedelmi szövetségről és a bankszabadalomról szóló törvény a történelemé lesz, (Igás! Ügy van! a szélső baloldalon.) és annak helyébe mást kell iktatni. Hogy mit kell helyébe iktatni, azt világosan megmondja a 68. §., de hogy azt megérthessük, ahhoz nem annyira jó szem kell, hanem jó hazafiság, (Úgy van! a szélső baloldalon.) a törvények hazafias olvasása és akkor felfogjuk, hogy az önálló rendelkezési jog mit jelent. Igen helyesen megmondta gróf Apponyi Albert, hogy