Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-199

199. orsz&gos ülés 1897. decssember 17-tín, pénteken. ^j ismét harmonikus egészszé csoportosítani, ma senki jót nem állhat. És ha lehet, a mit bizalommal remélek, ismét őket harmonikus egységgé csoportosítani, nagy kérdés, lehet-e olyan módon, a mely vissza nem hat nem csupán a mi gazdasági berendezésünk kérdésére, hanem a mi közjogi viszonyainkra is. És, t. képviselőház, a mellett, hogy Ausztriában a pártok, a melyek mögött fajszenvedélyek ereje duzzad, ilyen nehezen kiegyenlíthetőnek látszó és esetleg a dualizmus viszonyaira is kihatott ellentétekbe kerültek, a mellett látok még egy másik jelenséget — és talán nem is vétek egy szomszéd áUamnak tartozó tekintetek ellen, ha ezzel a másik jelenséggel szemben a kritikának azt a jogát gyakorlom, a inelylyel utóvégre minden szemlélő a történelem színterén lejátszódó eseményekkel szemben bír, — látom azt a másik, sajnálatos jelenséget, hogy az egymással elkeseredett harczot folytató elemek ebben a harczban és a harez eszközeinek megválasztásában nem mindig emlékeznek meg arról, a minek vitán kivfíl kellene állani, az ugyanegy fejedelem, ugyanegy dinasztia alatt közös védelemre szövetkezett másik állammal való viszony zavartalan fentartásáról. (Általános, élénk helyeslés.) Sőt látom azt -- s ebben sajnálatomra egyetlen osztrák pártot sem vehetek ki a bírálat alól, — hogy a Magyarországgal szemben gazdasági és pénzügyi téren támasztandó legszertelenebb követelések és a magyar politikai túlsúly meséjénak ismételt feltálalása a pártok közt a liczitácziónak és a népszerűség hajhászásának egyik legfőbb eszköze. (Általános, élénk helyeslés. Halljuk! Halljuk!) Már most, t. képviselőház, ki fogja tagadni, hogy ezek az állapotok a szomszéd államban, hogyha azoknak orvoslása nem sikerül, nemcsak annak belső baját képezi, hanem hogy ezek az állapotok veszélyessé válhatnak annak a kapcsolatnak épségére és hatalmi pozicziójára is, a melyben az az állam a pragmatika szankczió értelmében és a 67 : XII. törvényczikk formái szerint Magyarországgal áll? (Igaz! Úgy van! a jobb- és a baloldalon.) És ezeknek láttára felvetem magamnak azt a kérdést, egy kérdést, a melyre évszázados, mindig megújuló küzdelem után, gyakori csalódások, gyakori méltatlanságok, gyakori jogtiprások daczára is a mi elődeink mindig ugyanabban az egy értelembeo adták meg a választ: azt a kérdést, vájjon a magyar nemzet jövőjének, vagy Magyarországnak érdekében áll-e ennek a monarchiának fenmaradása és konszolidációja? Felvetem ezt a kérdést, vájjon akkor, a mikor a monarchia másik államában a monarchia kohéziójának alapjai meginognak, nem KÉPVH. NAPLÓ. í896—1901. XI. KÖTET. háramlik-e Magyarországra a saját érdekében (Élénk helyeslés a jobb- és baloldalon.) az a feladat, az a nagy és históriai jelentőségű feladat, hogy saját jogainak és érdekeinek minden sérelme nélkül, — mert ez a határvonal — bebizonyítsa azt, a mit mi már rég tudunk, a mit azonban elhinni nekünk az ország határain túl eddig nem tudtak, hogy Magyarország és nemcsak Magyarország, mint népanyag és mint társadalmi anyag, hanem Magyarország mint ön álló alkotmányos állam, épen azért, mert az, és a meddig az, ennek a monarchiának, e monarchia szilárdságának, e dinasztia hatalmi állásának megrendíthetlen támasza. (Hosszantartó, zajos éljenzés és taps a jobb- és a baloldalon. Mozgás a szélső baloldalon.) Holló Lajos: De csak közös vámterülettel] (Zaj.) Gr. Apponyi Albert: Nem! Nem csak közös vámterülettel. Közös vámterülettel, vagy külön vámterülettel, sőt tovább megyek: a 67 : XII. törvényczikk alapján addig, a míg lehet, a perszonális unió alapján, ha kell! (Zajos helyeslés a bal- és szélső baloldalon. Egy hang a szélső baloldalon: Most tapsoljanak!) de azon módszer szerint, a mely politikai módszert, a mely politikai felfogást, a mely politikai érzéket az egész magyar nemzet ennél az alkalomnál tanúsít. (Élénk éljenzés és taps a baloldalon.) T. ház! Átlapoztuk mindnyájan Deák Ferencz beszédeinek negyedik kötetét, azt, a mely a kiegyezési miinek létrehozásáról szól. Majdnem minden lapján a következő gondolatokat találjuk. Azt lobbantották akkor a haza bölcsének szemére, hogy 8 65-ben és 67-ben nem egészen úgy beszélt, mint 61-ben. (Közbeszólás a szélső baloldalon: Igaz is volt!) Igaz volt; Deák nem is tagadta, de az volt neki erre a válasza: »186l-ben a jogvesztés elméletével állottunk szemben, ezzel az elmélettel szemben semmi alkunak, semmi kiegyezésnek helye nem volt; más kötelesség nem volt akkor az ország előtt, mint bebizonyítani a fejedelemnek s a világnak azt, hogy ez a jogvesztés elmélete egy fonák, egy minden jogérzékkel ellenkező elmélet, ós hogy az ország jogainak teljességéhez a kételynek árnyéka sem fér. De most — így folytatta, — a mikor a jogvesztés elméletét elejtették, a midőn a fejedelem trónbeszédében egy közösen elfogadható és elfogadandó alapra, a pragmatika szankczió alapjára helyezkedett, melyben fenn van tartva az ország teljes állami szuverenitása, a mikor a fejedelem már csak azokról az aggodalmakról beszél, melyeket ő táplál, ő, kinek kötelessége az egész birodalmat, — ne méltóztassanak engem félreérteni, nem közjogi, geográfiai, históriai értelemben mondom, — az egész birodalmat, melyet őseitől örökölt utódaira s