Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-204

204. országos ülés 1897. deczember 23-áu, csütörtökön. j g7 azután lefutott a földre, láttam, hogy az nem egy egész, hanem csak egy égi testnek része. És nem találtam benne azt, a mit óhajtottam s a mi szerintem a nemzet érdeke, a nemzeti szellemnek követelménye, hogy ne legyen közös kereskedelmi lobogónk és ne legyen közösttgygyé téve az is a külföld előtt, a mit még a 67-iki törvény alapján is megőrizhetünk a magunk számára. De nagyon fontos politikai érdekekre hivatkozott gróf Apponyi Albert t. képviselő úr. Hát azok igen tiszteletre méltók. Az én szerény véleményem szerint azonban tévesek. T. képviselőház! Azt mondotta gróf Apponyi Albert, hogy mikor odaát bajban vannak, akkor nekünk nem szabad felhasználni azt a helyzetet, mi nekünk meg kell mutatni, hogy a bizodalmat ki akarjuk nyerni, minthogy még mindig vannak körök, melyek bizalmatlansággal vannak Magyarország iránt. Hát kérdem: mindig jogfeladás útján kell ezt a bizodalmat megszerezni ? (Úgy van! Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Hát van-e ország, a melynek történelme hasonló, a mely különösen az utóbbi századokban többet szenvedett s azért van-e ország, a melynek parlamentjében és közönségében ma is azt láthatjuk, hogy nines az ellenzéknek sem egyetlen e

gy olyan tagja, a ki olyan ellenzéket képviselne, mint a milyen Ausztriában is van. (Úgy van! a seélső baloldalon.) Van-e Magyarországon, a ki ne a legnagyobb hódolattal, a ki ne a legnagyobb szeretettel, elismeréssel hajolna me;,' ő Felsége fölkent személye előtt? (Úgy van! a szélső baloldalon.) És hivatkozhatik-e bárki jobban, mint mi, hogy Magyarország olyankor is, a mikor el akarták germanizálni, a mikor minden jogaiból ki akarták forgatni, ha veszedelemben volt a királya, akkor hozzáállt életével, fegyvereivel, mindenével. Volt-e valaha több csábításnak kitéve ország, mint Magyarország Mária Terézia ideje alatt, mint Napóleon idejében a franczia háború alatt ? S ha még ezentúl is van bizalmatlanságra ok, akkor az nem mi bennünk rejlik. (Hosszantartó, zajos tetszés, helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) Sőt ellenkezőleg, én úgy vélem, hogy igazi bizalomra leginkább azok tarthatnak igényt minden körülmények között, a kikben megnyilatkozik a valóságos önállási képesség, a kik egész önérzettel tudják azt mondani, hogy megállunk a magunk lábán is nem szorulunk senkinek a a mankójára. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Hát a bizodalmat csak a kiskorú, csak a gyámság alatti nyerhesse már meg ? Nem hiszem, t. képviselőház, nem fogom hinni, bár mennyiszer mondják is. A magyar tudta példáját és bizonyítékát adni erejének, s annál inkább tudja, ha kifejtheti egész erejét és nem lesz megbénítva, mint most, ha tudja, hogy a harczban saját nemzeti zászlaja alatt indulhat, a saját nyelve lelkesíti, akkor még csak fokozottabban fogja erejét és buzgóságát kifejteni és az ilyen nemzetben lehet bízni. (Élénk tetszés és helyeslés a szélső baloldalon.) Lehet bizni annyival is inkább, mert a nemzeteknél nemcsak az anyagi, nemcsak a politikai, nemcsak az erkölcsi tényezőkkel kell számítani, hanem az érzelmi tényezőkkel is (Úgy van! a szélső baloldalon.) és nagyon szép volt II. Lipót királyunknak az a jelmondata, hogy a királyok hatalma a népek szivében van. (Zajos tetszés a szélső baloldalon.) Meg vagyok győződve arról is, hogy mi ragaszkodván a fejedelmünkhöz, nem fog hőségünkben, ragaszkodásunkban csalatkozni, legkevésbbé pedig azokébar, a kik nem akarnak tágítani hazájuk önállóságától, mert a kik könnyen beadják derekukat, azok ma itt, holnap ott lehetnek ; (Zajos tetszés és éljenzés a szélső baloldalon.) de a kik szilárdan, hajlítbatlanúl megállanak (Folytontartó éljenzés a szélső baloldalon) meggyőződésűk mellett, azok törhetnek, nem hajolnak. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Azt hiszem különben, t. képviselőház, másról van itt szó, nem bizalmatlanságról. (Úgy van! a szélső baloldalon.) Rosszul méltóztatott ezt a kifejezést az én szerény meggyőződésem szerint választani. Igenis rámutatott már Thaly Kálmán t. barátom is, s én csak amolyan kontár vagyok ugyan e históriában, de azt tartom, ha valahol, úgy Magyarországon különösen kötelessége mindenkinek históriával foglalkozni, a ki a politikai pályán azt akarja, hogy kötelességét helyesen teljesíthesse. És a históriában mit láttam ? Azt, hogy hozott már nagy áldozatokat a nemzet, de láttam azt is, hogy akadt már Magyarországon oly országgyűlés, a mely Rákóczyt hazaárulónak nyilvánította. Létezik Magyarországon az újabb időben is olyan tankönyv, mely könyv egyik fejezetének czíme: »Rákóczy lázadása.« És mindezt látva, mikor ők törekedtek, minél nagyobb mértékben közeledni Ausztriához és túlzásig vitték egyesek a lojalitást, azt is látni kellett, hogy ennek nem a bizalmatlanságtól való félelem volt oka, hanem azon irány hatása, mely Ausztriával való egybeforrasztást tűzte czéljáúl. (Mozgás jobbfelől.) Egy kisértés, egy csábítás fenyegeti minduntalan Magyarországot, a mely mindig újra feltűnik, mint a hegyi folyó, mely majd a felszínen marad, majd a hegy alá tűnik el: ilyen a birodalmi egység kísértése, (Úgy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) ez a beolvasztás szelleme; ez az, a mi ellen küzdöttünk annyiszor : 1848-ban, 1861-ben, 1865-ben és 1867-ben, és a mely