Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.

Ülésnapok - 1896-203

J30 208. országos ülés 1897. deczeiaher 22-én, szérián. Beknek is mindig csak az maradt, hogy Ausztria volt közgazdaságilag fölül, Magyarország alul. (Élénk helyeslés a seélső baloldalon.) T. képviselőtársam azon észrevételére, hogy nem lehet kiszámítani egy gazdasági rendszerváltozás következményeit, csak azt vagyok bátor felhozni, hogy én is igen jól tudom, hogy ha bizonyos közgazdasági rendszer egy államban hosszabb ideig van érvényben, keletkeznek bizonyos rendszeres alakulások, állandó természetű viszonyok és állapotok. Ezek azonban épen nem zárják ki, hogy a jóról a jobbra, vagy épen a rosszról a jóra áttérni ne lehessen. Hiszen ha mindig fázunk a változástól, ha előre kimondjuk, hogy a változás csak rossz és üdvtelen lesz, akkor ezzel közgazdasági téren sorsunk minden jobbrafordulásáról előre lemondunk. Ezt pedig tőlünk senkisem fogja kivánni. Ismertetve az ellenzéknek a kormány javaslatai elleni kifogásait, gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam azt mondja, hogy a második kifogásolt intézkedés ebben a javaslatban az, hogy a kormány májas l-ig esetleg egyezményes alapon is adhatna be javaslatot. Azt mondotta továbbá, hogy ezt az intézkedést ő nemcsak közjogilag megengedettnek, hanem a jelen viszonyok közt az 1867 : XII. törvényczikk szellemével egyedfü megegyezőnek tartja, még pedig azért, mert az 1867: XIV, törvényczikkben nem talált dispozicziót, a mely az országnak megtiltaná, hogy ha egyszer bármi okból a vámterületi különválás alapjára lépett, azontúli időkben sohase legyen neki többé szabad ismét a vámszövetség megkötése czéljából az 1867 : XII. törvényezikkben megjelölt módon Ausztriával egyezkedésre lépnie. Igaz, ebben a törvényben ez nincs kimondva, de az sincs benne, hogy az egyezkedés Ausztriával folyton ismételtessék. Azt tartom, hogy egy oly törvény, a mely mint az 1867-iki, a nemzet jogait korlátozza, megszorítja, csak szorosan magyarázható. Már pedig, ha szorosan magyarázandó, akkor nem lehet belemagyarázni se rendelkezéseibe, se szellemébe, hogy ha meghiúsulnak az egyezkedések, akkor újra, meg iijra megkezdjük az alkudozást. Ennek igazságát különben érezte t. képviselőtársam is, midőn azt mondta beszéde további folyamán, hogy nagyon természetes, hogy ezt az alkudozást nem lehet folytatni a végtelenig. De szerinte most a helyzet az, hogy tulajdonkép nem belső, nem lényeges ellentétek vannak a vám- és kereskedelem terén Magyarország és Ausztria közt, de az ellentétek csupán formaiak. Ezt nem vitatom. Teljesen igaz, hogy a nehézségek jellege elsősorban formai, de állítom azt, hogy az 1867 : Xlí. törvényczikk 68. §-a nem jellemzi s nem írja körűi azon nehézségeket semmiképen, hanem egyforma elbánásban részesíti azokat akár formaiak, akár lényegesek. Mi a helyzet most Ausztriában? Teljes tabula rasa-val állunk szemben. Ausztriának van képviselőháza, de nincs együtt, van kormánya, de mindnyájan tudjuk, hogy az nem birja a képviselőház többségének bizalmát. Ausztriában tehát úgy áll a kérdés, hogy a magyar és osztrák kormány közt régebben létrejött megállapodások semmiseknek tekintendők, mert hisz még — én legalább nem tudom — az új miniszterelnök sehol nem mondta meg, hogy ő kötelezőknek tekinti magára azokat a megállapodásokat, a melyeket elődje hozott létre Magyarországgal. Es ha így áll a dolog, akkor a helyzet csakugyan nem lehet más, mint az, hogy Ausztria ma velünk szóba állani egyáltalában nem akar. Ennek más következménye nem lehet, ez, t. ház, nem vezethet másra, mint oda, hogy éljünk azzal a joggal, melyet az 1867: XII. törvényczikk 68. §-a részünkre biztosít és állítsuk fel az önálló vámterületet. (Ügy van! Úgy van! a szélső baloldalon.) Gróf Apponyi Albert hivatkozott beszédében még arra is, hogy ő a mai alkalmat arra valónak s olyannak tartja, hogy ebben Magyarország bebizonyíthatja, hogy mint önálló alkotmányos állam a dinasztia hatalmi állásának, a monarchia szilárdságának megrendíthétlen támasza. Mi, a kik a közjogi ellenzéknek tagjai vagyunk, szintén óhajtjuk azt, hogy Magyarország erős legyen, hogy Magyarország a maga lábán anyagilag mint közjogilag minden körülmények közt megálljon, mi is óhajtjuk, hogy mikor esetleg küzdeni kell az országnak a hazáért és királyért, az ország tegye meg a kötelességét. Csakhogy mi ezeket a szempontokat nem tartjuk olyanoknak, melyek bennünket a kormány javaslatának elfogadására vezetnek. (Helyeslés a széls'i baloldalon.) Sőt ellenkezőleg, épen bogy abban a helyzetben legyen az ország és a nemzet, hogy a pragmatica sanctióban elvállalt kölcsönös védelmi kötelezettséget mentől hatályosabban teljesíthesse, azért követeljük az országnak anyagi téren önállóságát és függetlenségét, mert meg vagyunk győződve, hogyha a nemzet anyagilag fel fog virulni, akkor a pragmatica sanctióban lefektetett kötelezettségnek annál nagyobb erővel fog megfelelni. A monarchia nagyhatalmi állása és a dinasztia érdekéből tehát fegyvert a mi felfogásunk ellen kovácsolni nem lehet. (Helyeslés a szélső baloldalon.) Még egyetlen észrevételem van az általam most taglalt beszédre, és ez az, mikor gróf Apponyi Albert azt mondja: most bizonyíthatja be az ország, hogy szavában bízni lehet. Én nem tudok tételes törvényt, a melynél fogva akár e párt, akár mi megszegnők a törvényt, ha nem fogadnók el a kormány javaslatát,