Képviselőházi napló, 1896. XI. kötet • 1897. deczember 16–1898. január 17.
Ülésnapok - 1896-202
202. országos ülés 1897. deczember 21-én, kedden. Í17 felhívására a magyar országgyűlés Deák Ferencz mesterien szerkesztett válaszfeliratában," akként adta meg beleegyező akaratát: érintkezni akarunk és fogunk velük, de csak mint alkotmányos nemzettel, mint önálló szabad nemzet más szabad nemzettel. De ez érintkezésünk alapfeltétele, hogy a valóságos és teljes alkotmányosság az ausztriai örökös tartományokban tényleg életben legyen. Ez képezi a 67 : XII. törvényczikk tényleges garancziáját, hogy pedig a valóságos és tényleges alkotmányosság Ausztriában tényleg életben nincs, azt elismeri e törvényjavasnak preambuluma, de elismerte gróf Apponyi Albert t. képviselő úr is. (Élénk helyeslés és éljenzés a szélső haloldalon.) Mostarra az álláspontra kell még kiterjeszkednem, hogyan gondolták az 1867-es törvényalkotók azt, hogyha a 67 : XII. törvényczikk bármely feltétele teljesítve nem lesz, mi fog következni akkor? A törvényalkotók határozottan kijelentett akarata szerint semmi egyéb nem következhetik, mint az, hogy Magyarország azon alkotmányos önállósága alapján megmarad, mely őt a jogfolytonosság alapján az 1867: XII. törvényczikk megalkotásáig tényleg megillette. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Deák Ferencz egész határozottan kinyilatkoztatta a 67-es bizottságnak 1867. január 29-iki ülésében, midőn Jókai Mór akkori bizottsági tag megkérdezte, hogyha bármi okból Ausztriában az 1867: XII. törvényczikk feltételei be nem tartatnak, mi lesz ennek Magyarországra nézve a következménye, kijelentette, »hogy semmi egyéb nem következik, mint a mit t. képviselőtársam politikája maga után von.« Hogy pedig 1867. január 29-én Jókai Mór politikája mit jelentett, erről meggyőződhettünk, hogy ha elolvassuk azt a kisebbségi véleményt, melyet Jókai Mór és társai aláírásukkal megpecsételten a törvényhozás elé terjesztettek. Azt jelentette ki, hogy Magyarország egész kormányzatára nézve önálló és független ország az 1715 : X. és az 1790 : X. és XII. t.-cz. alapján, mert abból, hogy ő Felsége többi államait alkotmányos jogokkal ruházta fel, Magyarország kormányzati rendszerére hímet varrni nem lehet, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) mert a magyar nemzet a pragmatica sankczióban nem az ausztriai örökös tartományokkal, hanem csak Magyarország alkotmányos fejedelmével szerződött, (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) és így semmi egyéb kötelezettség nem terheli, mint a mi a perszonál-unió fogalmában eo ipso megtestesítve van. (Zajos helyeslés és éljenzés a szélső baloldalon.) És, t. ház, ez az a garanczia, a melyet Deák Ferencz bölcs előrelátása a magyar nemzetnek, biztosítani akart. És mit méltóztatnak gondolni, hogy ezen 1867-iki törvényhozás csak úgy quasi ötletszerüleg tette, hogy egy kétes és mit sem érő papirrongyot iktasson a törvénykönyvébe, a melyen az első többséggel rendelkező kormány egyszerűen túlteheti magát, vagy azt akarta elérni, hogyha az események folyamata és az idő forgataga úgy hozza magával, legyen egy sziklaszilárd alap, a melyen ez a nemzet megvethesse a lábát. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Azért tette Deák Ferencz, mert az alkotmányosság az a kincs, mely csak akkor veszhet el, ha annak kereteit megszükítik és nem tágítják, (Helyeslés a szélső baloldalon.) azért tette, t. képviselőház, mert tudta, hogy az egyik állam alkotmányos szabadsága a másik állam alkotmányos szabadságának garancziája. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Azért tette, t. ház, mert előre látta, hogy kel! egy hatalmas fegyvernek lenni a nemzet kezében, a melylyel alkalomadtán élni lehessen; s e fegyver: a jog, hogyha megszűnt ez alkotmányosság bármi okból Ausztriában, ugyanakkor megszűnt a szövetség is, a melyet Magyarország Ausztriával kötött. (Élénk helyeslés és taps a szélső baloldalon.) És kérdem, t. képviselőház, mit tesz ez a törvényjavaslat a magyar nemzetnek ezen kétségtelen tételes törvényekben biztosított jogával? Az önrendelkezés jogczíme alatt voltaképen megszünteti ezt, megsemmisíti, mert a midőn minden feltétel nélkül a nemzet nyakába rójja azon terheket, a melyek viselésére csak feltételesen volt kötelezve; akkor szükségszerűleg az 1867: XII. törvényczikk garancziáit rombolta le. Ez lenne tehát, t. ház, az a keret, a melyben e törvényjavaslat alakjában a magyar nemzet szuverenitása megtestesül, ez lenne tehát, t. ház, az az út, a melyet egy önálló szabad nemzet akkor követ, midőn semmi idegen kötelék seszélye nem nyűgözi az eddig fogva tartott karjait?! Ez tehát az a fontos a nemzetek életében is, a hol pedig a történelem óramutatójának egy-egy lendülése századokat jelez, ez lenne tehát — mondom — a nemzetek életében oly végtelenül ritkán előforduló pillanat, a midőn az események véletlen játéka, jobban mondva a magyarok Istenének végtelen kegyelme megadta azt az alkalmat, jogot, hatalmat és erőt, hogy a magyar önsorsának biztosítására minden akadály nélkül nyilváníthassa ki és testesíthesse meg szabad akaratát?! Igen! Ez az a pillanat, t. ház, itt a cselekvés órája, s a mely nemzet azt rosszul használja fel és meggondolatlan elvakúltságában eldobja magától a kínálkozó alkalmat, a mely talán soha oly kedvező alakban vissza nem térhet többé, az a nemzet, a mely nem a kísértés, hanem a jog és törvények ólomkelyhét fenékig kiüríteni is hajlandó: az a nemzet nemcsak önmaga ellen követ el halálos vétket, hanem egy jövő nemzedék előtt ig bezárta
