Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-196

30^ 196. országos ülés 1897. deczember 14-éu, kedden határozatunk, a melyet be akartunk volna különben nyújtani, hogy tudniillik a kis emberek egész kérdése, a munkáskérdés szerves egészében megoldassék, a t. miniszter 'urnak mai kijelentése, de az indokolásában foglaltak szerint is feleslegessé vált, a mennyiben az ő szavaiban megnyugszunk és várjuk azoknak teljesítését. Midőn azonban a javaslat benyújtása feletti örömömnek adok kifejezést, ez nem azt jelenti, mintha ez a törvény engem és pártomat egészen kielégítene. Kielégít a czél tekintetében, de egyes részletekre nézve sok módosítás fog kétségkívül az én pártom részéről is benyújtatni. Most csak jelzem azt, hogy a mit a t. túloldalon Krístóffy József és gróf Károlyi Sándor t. képviselőtársaim a munkabér minimumára nézve mond és hogy az a minimum lehetőleg terményekben legyen kiadva, ahhoz én a magam részéről szintén hozzájárulok; valamint hozzájárulok minden olyan módosításához ezen javaslatnak, a mely a munkások helyzetének javítását czélozza. Azonban egy pár dologra még is ki kell terjeszkednem azért, mivel sem az igen tisztelt miniszter úr, sem pedig a mai felszólalók erre a dologra ki nem terjeszkedtek: értem az úgynevezett drákói szigorúságú büntetéseket, a melyek bizonyos esetekben a munkásokkal szemben alkalmazandók. E tekintetben úgy vettem észre, a t. parlament, de maga a javaslat is kétfelé oszlik és kétfelé mértékkel még szigorúbb a munkásokkal szemben a büntetést illetőleg, semmint a munkaadókkal szemben. Én ezt nem tudom, összeegyez tetni az egyenlőség elvével. Lehet, hogy a jogász urak meg tudják a szükséges küiönböztetést tenni, de nekem, az én eszem és szivem azt mondja: az a munkaadó és munkás egyenlően emberek, ha tehát vétenek, egyenlő elbánásban részesüljenek. Ha bűnös az egyik, ha bűnös a másik, egyféle mértékkel szabjak ki a büntetést. Sőt én még azt is vélem, — és e tekintetben talán még a jogász urak felfogásával is találkozom, — hogy minél nagyobb a beszámíthatóság, az illető annál inkább büntetendő. Én tehát nem tartom azt helyesnek és az egyenlőség elvével összeférőnek, nem tartom a beszámíthatóság elvével összeegyeztethetőnek, hogy a midőn az a munkás esetleg hatvan napi elzárással és pénzbüntetéssel snjtatik, ha ezt megérdemli, mert a gazdának kárt akar tenni, ugyanakkor az a munkaadó, a ki az ő helyzetével visszaél és különféle módokon, a melyek röviden a Jancsi bankó gyűjtőfogalma alá esnek a munkást kiszipolyozza, legyen akár öt-, hét- vagy kilencz ágú korona a fején, legyen üzletember, ki ezután vált földbirtokossá, az nekünk mindegy, nem részesül hasonló szigora elbánásban. A mely gazda azt teszi, alábbvalónak, becstelenebbnek mutatja magát, mint az az egyszerű földmíves, a ki talán azért vétkezik, mert korlátolt a felfogása, mert lelketlen izgatók félrevezették, mert erkölcsi érzete nem is képes az általa elkövetett bűn kellő súlyának mérlegelésére. A munkást a tudatlanság a lelketlen izgatás hanem is menti ki egészen, de némileg mégis menti; az általában intelligens munkaadó embert, a ki a szegény munkás helyzetével visszaél, annak filléreivel akarja az ő vagyonát még tovább gyarapítani, mi sem menti. Az ilyen tehát elnézést nem érdemel. Ezért én azt óhajtanám, Nagy a javaslat a büntetésre vonatkozó részeiben, a melyek kellő szigorúsággal sújtják a szerződést szegő munkást, a ki a gazdának kárt akar tenni, legalább is hasoidó, esetleg még nagyobb szigorúsággal büntesse azon lelketlen munkaadót, a ki szegény felebarátjának, a munkásnak megszorult helyzetével visszaél s azt saját anyagi előnyeinek gyarapítására használja ki. (Helyeilés a jobb- és baloldalon.) V

Á jogász urak még egy más tételt is fölvetettek nem ugyan ma, de tegnap és a szombati vitában. Gondolom, a 68. §. az, a mely arról szól, hogy ha a munkás, miután már elítélve és bebörtönözve van, kéri a gazdát, hogy ő munkába áll, akkor szabadulhasson ki a gazda kérésére. Visontai Soma t. képviselőtársam, miután tájékozta magát a munkások vezetői útján s a munkások körében, kijelentette, hogy a munkások ép azt a paragrafust tartják rabszolgaparagrafusnak és emberi méltóságukra nézve a legsértőbbnek. Én nem akarok és nem is tartom magamat arra előtanulmányaimnál fogva illetékesnek, ezen kérdésnek jogi bírálatába bocsátkozni ; csak egy tényt konstatálok: azt, hogy nem minden jogász ért egyet Visontai Soma képviselőtársammal, mert a Jogtudományi Közlönyben olvastam egy czikket, a mely azt mondja, hogy a gazda és munkás közti viszonynak észszerű és méltányos szabályozása az épen, hogy ha a megtérő munkást a gazda közbevetésére a börtönből kieresztik és a munkába ismét beleállhat. Különben csak igen röviden annyit akarok még erre vonatkozólag megjegyezni, hogy az országnak munkásai mindenütt nem állanak a műveltségnek és a czivilizácziónak, mondjuk az érzékenységnek azon a fokán, melyen a budapesti munkásvezető urak tanúitságoknál és a tisztelt miniszter úr által igen találóan jellemzett kényelmüknél fogva állanak. Ezek magasabb qualifikáczióval biró emberek lévén, elismerem, hogy rabszolgaságot látnak a 68. §-ban; de a munkások túlnyomó száma, mely nem áll a czivilizácziónak azon magaslatán, nem lát magára nézve oly nagy sértést, mint a milyent a budapesti munkásvezetők látnak. Ennyit akartam csak ezekre vonatkozólag megjegyezni.