Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-196

350 1%. országot Még 1897. deczember 14-én, kedden. dalmi öntevékenységnek köszönhető, hogy ott minden feltolakodó állami gyámkodás nélkül a kisgazdák köréhen is a modern gazdálkodás minden vívmányát érvényesülni látjuk és oly fejlett gazdagági üzemeket találunk, a minők nálunk ma csak jámbor óhajt képeznek. Németországban a társadalomnak ezen öntevékenységét, ezen önként, függetlenül és a kisgazdák körében támadt egyesületeket és szövetkezeteket nem nézte a kormány sanda szemmel, hanem a kormány is, a törvényhozás, valamint a hatóságok is egyaránt a legrokonszenvesebb támogatásban részesítették. Hogy állunk e tekintetben nálunk? (FölMáltások: Nagyon rosszS!) Én is azt hiszem, hogy nagyon rosszul. Sajátszerű jelenség ez, mintha csak a kormány és a hatóságok legfőbb feladatuknak ismernék azt, hogy a társadalomnak öntevékenységét megzsibbaszszák és kiszorítsák, hogy a társadalom szervezése helyett annak atomizálására törekedjenek. De hogy miért: azt én megérteni nem tudom, annak más magyarázatát nem találom, mint azt, hogy a kényelemszeretet uralkodik nálunk, mert az a jegyző vagy szolgabíró könnyebben bánik el a magára Nagyatott egyes emberrel, könnyebben viszi a kormánypártra szavazni, mintha egy szervezett társadalommal áll szemben, a mely megismeri a saját és az országnak létérdekeit, a mely azokért dolgozik békésen és buzgón s a törvénynek keretében, de esetleg ezeknek képviseletéről is gondoskodik a törvényhozásban. A mi Raiffeisen-ünk : gróf Károlyi Sándor t. képviselőtársam, több ügybuzgó barátjával évek óta hazafias lelkesedéssel, fáradságot nem ismerő munkakedvvel dolgozik a szövetkezetek meghonosításán hazánkban. Működését siker koronázta, sok szövetkezetünk van már s mindenki, a ki azoknak működését ismeri, kénytelen beismerni, hogy azok áldásosán, üdvösen működnek. De részesűltek-e azok a t. kormány részéről a megfelelő támogatásban? Én azt hiszem, hogy nem. Legalább annak kell tulajdonítanom azt, hogy ezen szövetkezetek terjesztését be kellett szüntetni azért, mert nincs pénz. A t. kormány a helyett, hogy e tekintetben ezen szövetkezeteket támogatta volna, a szegény kisgazda-osztályt éveken át biztatta egy behozandó törvényjavaslattal. Most ez a törvényjavaslat állítólag megvan. Majd meglátjuk, hogy milyen lesz. Azon hírek alapján, a melyek felőle kiszivárognak, csak az az aggodalmam támadhat, hogy az egy hatalmas kormánypárti pénzszervezet lesz, mely az egész országra kiterjed, melyben a jegyzők és szolgabírák fogják megadni vagy megtagadni a kölcsönöket és kivetni a hurkot az adósra a választásoknál. Németországban a kormány nem csinált magának pénzintézeteket, hanem ezen, önként, a társadalom öntevékenysége útján keletkezett egyesületeket és szövetkezeteket támogatta az állampénztárból sok millióval és kieszközölte a Reichsbanknál, hogy 20 milliónyi hitelt bocsátott rendelkezésére. És, a miként látjuk, ezt a mostoha elbánást a kormány a hitelszövetkezetekkel szemben, még inkább talán az újabb korban keletkezet* fogyasztó szövetkezetekkel szemben folytatja, legalább az újságban folyton olvasom, hogy a hol ilyen szövetkezet a nép köréből keletkezett s nem a jegyző és a szolgabíró kezdeményezéséből — hisz hol is kezdeményeznének ezek ilyesmit? — vagy nem a főispán patronátusa alatt jött létre, ott mindenféle indokolatlan nehézségeket csinálnak ezen szövetkezeteknek; folyton olvashatni a legbotrányosabb akadékoskodásokról. Pedig a társadalmi öntevékenységet nem megzsibbasztani, hanem támogatni, előmozdítani, feléleszteni volna kötelessége a kormánynak, {Úgy van! Úgy van! n baloldalon.) mert a társadalmi öntevékenység minden téren fokmérője valamely nemzet műveltségi állapotának. Ezért leginkább találjuk kifejlődve a nyugat kulturnépeinél és még csirájában is alig találjuk a keleti czivilizálatlan népeknél. A müveit ember tudja, hogy a szellemi és anyagi haladásnak eszközei azért adattak meg neki, hogy azokkal éljen, jelszava: »Segíts magadon és Isten is megsegít* és ezen önsegély eszközeit épen abban találja, hogy a gyenge erőknek százait és ezreit összegyűjti, hogy hatalmas tényezőjévé váljék az illető osztálynak, az egyeseknek és magának a hazának, az országnak felvirágzására és haladására. (Ügy van! a baloldalon.) Ilyen meggyőződéstől vezéreltetve néhány év előtt, Délmagyarországon, a kisgazdák körében is, az önsegélyt a társadalmi öntevékenységet akartuk feléleszteni, midőn szegény földmívelőinket, kisgazdáinkat a »délvidéki földmívelők gazdasági egyesületébe* gyűjtöttük. Ezen egyesület szaklap kiadásával, előadásokkal, felolvasásokkal, tanulmányi kirándulásokkal, téli gazdasági tanfolyamokkal, szóval minden módjában állott tényező felhasználásával arra törekedett, hogy közgazdáink körében a modern gazdálkodás vívmányait népszerűsítse, hogy bennük a haladás iránti érzéket és hajlamot felkeltsük és éleszszük. Meggyőződésünk az volt, hogy a szellemi és erkölcsi haladás egyúttal az anyagi haladásnak és boldogulásnak alapfeltétele. (Úgy van! balfélől.) Százezrivel osztottuk tehát szét tagjaink között az amerikai szőlővesszőket; százakat fordítottunk évenkint derék szorgalmas, ugyanabban a házban kitartó cselé-* deknek díjazására, hogy bennük azt a régi jó erkölcsöt, mely régi eselédeinkben megvolt, is-