Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-195

195. országos illés 1897. deczember 13-án, hétfőn. 341 régi; sőt azt sem fogadhatom el, a mit Kakovszky István t. képviselőtársam mondott, mintha ezen új földesurak, vagy mint ő mondotta: ezen nem keresztények arra törekednének, hogy a magyar keresztény munkást rabszolgaságba lökjék, vasárnap dolgoztassák és épen az egyházi szertartások idejében adják ki az ő munkabérüket. Mindezt •— bocsánatot kérek — a mint egyik irányban, úgy a másik irányban sem fogadhatom el. A törvény mindenkivel szemben kivan hatni és remé> lem, minthogy ő a törvény ezen intézkedését helyeselte, egyenlően fog hatni ebben és a másik irányban is. De ha ebben az irányban a törvény hatni kivan: akkor miért volt szükség arra, hogy máris drákói büntetőjogi intézkedésekkel e törvény számára a munkások közt csak ellenségeket és nem barátokat biztosítsunk. Én úgy képzelem a helyes törvényhozási akcziót, hogy a törvénynek kötelessége bizonyos viszonyok közt fennálló hátrányokat, vagy visszásságokat megszüntetni és így a jogrendet biztosítani. Az egész tanácskozás alatt, a mely a múlt föJdmívelésügyi vitában itt lefolyt, egy kidomborodó momentum volt az, hogy a munkásoknak elégedetlenségét, a munka megszüntetését az okozza, hogy a munkaadók és a mezőgazdák a munkásokkal szemben sem nem humánusan, sem helyesen, sem okosan, sem törvényszerűen nem járnak el. Hát nem lett volna elégséges most, hogy a magyar törvényhozás egyelőre azon hátrányokat szünteti meg, azon hibákat ostorozza és azon visszásságokat büntesse, a melyek a munkások fellázadását, elégedetlenségét szülik? Megkísértette a magyar törvényhozás azt, hogy ha a munkaadókat oly helyzetbe juttatja, hogy elejét veszi az uzsorának és robotnak, hogy elejét veszi az ágynevezett határozatlan munkabérnek, a mely az úgynevezett határozatlan terménymennyiségben rejlik, hogy ha elejét veszi a munkások egyéb megsarczolásánäk, hogy akkor a munkás nem lett volna-e tökéletesen elégedett az állapottal és nem felelt volna-e meg az ő kötelességének? Hát mi a czélja ezen törvénynek? Nem az, hogy börtönöket építtessen Magyarországon elképzelhetetlen nagy számban; hogy fegyenczeket teremtsenek Magyarországon a magyar munkásosztály zöméből és tömegéből. Hiszen a törvénynek nem lehet az a hivatása, hogy izgalmat keltsen a társadalomnak egyik, mégis csak Ínséges osztályában. (Mozgás.) Elnök: Csendet kérek! Visontai Soma: Ennek az a czélja, hogy rendet teremtsen, igazságot szolgáltasson; hogy a jogot egyenlően mérje. Azonban semmisem kisértetett meg ez irányban és ebben az irányban semmisem történt. És íme, ugyanakkor, a midőn a t. földmívelésügyi miniszter úr, igen helyes felfogással, és, elismerem, az események igen helyes mérlegelésével megszüntetni igyekszik azon hátrányokat, a melyek a munkásosztályra nézve a munkaadók részéről még fenforognak, ugyauakkor drákói szigorú törvényekkel ugyanezt a törvényhozási akcziót ellenszenvessé, gyűlöltté tette a munkásoknál. Én ismerem a munkásosztály helyzetét; volt alkalmam azok vezetőivel érintkezni és mondhatom, hogy ha e törvénynek az a czélja, hogy ne fegyenczeket és megbecstelenítetteket meg börtönöket és rablánczokat hozzon erre az országra, hanem helyes közgazdasági és különösen mezőgazdasági állapotokat teremtsen, akkor a törvény ennek a feladatnak nem felel meg, Igaza lehet Makfalvay Géza t. képviselőtársamnak, hogy a törvény életbeléptetésének — a mint ő monda — első idejében a börtönök tele lesznek foglyokkal, elítéltekkel és fegyenczekkel, de ezzel nincs segítve, mert hiszen a mezőgazda urak azok, a kik azt mondják, hogy Magyarországon egyszerre érik meg a kalász és a nap áldásos melege egyszerre borúi a mezőkre s egyszerre van szükségök a munkások nagy tömegére; ha tehát azokat a munkásokat elítélik, bebörtönzik, rabláncéra verik, akkor igaza van Makfalvay Géza t. barátomnak, foglyok, fegyenczek, börtön és rabláncz lesznek, de arató munkás még se lesz. Ha pedig nem lesz, akkor ennek oka abban rejlik, hogy a törvényből, a mely, elismerem, jó inteneziókból ered, hiányzik a jogegyenlőségi elveknek és talán a kormányzati bölcseségnek is egy igen nagy mértéke. Az én t. barátom, Rátkay László igen szépen és igen nemes alaptónusban bírálta azokat a szakaszokat, a melyek ebben a törvényben foglaltatnak, teljesen arczúlcsapását képezik a jogegyenlőség elveinek. Én csak kelletén túl venném igénybe a t. ház türelmét és figyelmét, ha még többet hoznék fel erre, de azért nagy vonásokban kénytelen vagyok az intézkedésekre is rámutatni. (Halljuk! Halljuk!) Azt mondták azok, a kik & házban a javaslat mellett felszólaltak, hogy a javaslat nem czéloz egyebet, mint hogy azok, a kik már szerződést kötöttek és azt megszegik, szigorúan büntettessenek. A magyar kormánynak és különösen a t. földmívelési kormánynak mindenesetre tisztában kellett volna lennie azzal, hogy a magánjogi szerződésszegőket a magyar állam törvényei nem büntetik. Elv az, hogy ott, a hol a bűntett elkövetésének, tehát a dolusnak, a rossz indulatnak egy mákszemnyije sem forog fenn, a hol nincs gonosz szándék, ott a büntetendő cselekmény alanyának hiányában embert megbüntetni nem lehet. És ez így is van; a kötelezettségek nem teljesítéseért senkitsem büntetnek fogházzal és nem sújtanak pénzbüntetéssel sem. A legszigo-