Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-195

195. országos ülés 1897. decüember IS án, hétfőn. 339 tek: a bankigazgatók. Mit szólna Lits képviselőtársam, ha most is minden szólásra jelentkezőtől megkérdezték volna: hány holdnak tulajdonosa, hány holdat bérel, hány munkásra van szüksége az aratáshoz? Ily megjegyzések nem történtek, mert mindenki meg von győződve, bogy a ki e házban ül, az nem egy osztály képviselője, sem a gazda-, sem a bankár-osztályé, hanem képviselője az egész nemzetnek a minden egyes osztályának. De, t. ház, én ezen törvényjavaslat helyességét már azért sem láthatom be, mert itt kivételes törvénynyel állunk szemben. Kivételes törvénynyel azért, mert a jogok osztogatásánál nem igazságos, a büntető tételek megállapításánál pedig nem látom törvénybe iktatva a méltányosság és arányosság elvét. Csodálatos dolog, hogy mikor ezeket a kivételes törvényeket megalkotjuk, konstatálnunk kell, hogy a mezőgazdasági munkásosztálylyal szemben, a melylyel szemben különösen kell a törvénynek érvényesülni, még a rendes törvénynek hatályosságát sem biztosítottuk. Minden-naposak voltak a panaszok itt e házban, hogy Magyarországon a közjog által biztosított szabadságban egy bizonyos osztály már évek óta nem részesül. Vájjon megkisérlette-e a t. földművelésügyi miniszter úr, hogy ha joghatályba helyezte volna alkotmányunkat az elnyomott munkásosztálylyal szemben is, hogyha érvényesülhetett volna öt vagy tíz év óta az ő egyesülési joguk, az ő gyülekezési joguk, a melyet konfiskált a magyar állam, és érvényesülhetett volna ennél fogva a magyar állam felügyeleti joga egy nyilván szervezkedő nagy tömeggel szemben, mely nem volna arra utalva, hogy alattomban fészkelődve és izgatók áldozatául odadobva, keresse javát, létét és fontartásának biztosítását, ki tudja, szükség lett volna-e ezen törvényre, mely most ily drákói szigorú intézkedéssel van hivatva a magyar nemzet egy létfentartó elemét elnyomni, értem a munkásosztályt. Mert nem fogadom el azt, hogy csak a vagyonos osztály volna létfentartó, a munkásosztály pedig nem, ugyanaz az osztály, a mely hozzájárul az állam minden szükségletéhez, a közvetett adók minden neméhez, akkor, a mikor él, a mikor eszik és iszik. T. ház! Meg vagyunk-e arról győződve, vájjon ezen osztály, ha biztosítottuk volna számára a neki közjogunk és alkotmányunk szerint járó jogokat, nem ragaszkodnék-e ma jobban e földhöz, nem igyekeznék-e eltávolítani a nemzetközi izgatók szirénhangjait, nem éreznének-e inkább mint e hon fiai és nem biztosítottuk volna-e a kormányzat számára a belterjesebb, helyesebb, a nyilvános felügyelet jogát. Mindaddig, t. képviselőház, míg azt látom, hogy a középkor szellemétől áthatott intézkedésektől nyomatnak el Magyarország számos fiai, a kik e hazának szülöttei, a kik e hazának vérrel áldoznak, mikor katonai kötelezettségüket teljesítik; a míg én nem látom, hogy velük szemben is az állam megteszi a maga kötelességét, a melyet az alkotmány minden honfiú részére biztosít, addig én az ilyen kivételes törvények megalkotásához a magam részéről hozzájárulni nem fogok. De, t. képviselőház, azért sem járulhatok e törvényjavaslathoz, — bár elismerem a magam részérő], hogy a föld, mint ezen ország mezőgazdaságát istápoló közgazdasági alkatrész a magyar nemzet közgazdasági létfentartása czéljából leginkább figyelembeveendő, — mivel ezen törvény kivételessége nemcsak abban nyilvánul, hogy a földmívesmunkásokkal szemben kivételes intézkedéseket teremt, hmem a földmívesmunkásokkal szemben gyakorlott retorzió s a gazdák számára biztosított előnyök teljesen eltérnek a munkástörvényhozásnak azon elveitől, melyek eddig Magyarország törvényeinek lapjain dekretálva vannak, igaz, hogy a földmívesosztály az államnak segélyét kell, hogy igénybe vegye mindenütt ott, a hol a földmívesosztály összeségére háramolható hátrány a nemzetet, mint mezőgazda-államot érinti. Mégsem fogadhatom el azonban azt a tételt, mintha a magyar államnak minden üdve, java, boldogulása és dicsősége kizárólag és csakis a mezőgazdaságban rejlenek. A magyar államnak köte'essége az iparososztálylyal és a kereskedő-osztálylyal szemben és mindazon hátrányokkal szemben, a melyeket a munkásmozgalmak ezen osztályokra hárítanak, hasonló gondossággal eljárni, mint itt. De engedelmet kérek, történt ezen a téren eddig valami? A mig a czivilizált Nyugat, sőt mondhatnám, egész Európa azon igyekszik, hogy az egyenlőség és humanizmus elveit a munkástörvényhozásnál érvényesítse; míg azt látjuk, hogy az országok legtöbbjében legalább közeledni igyekeznek a munkaidőminimumhoz és gondoskodnak a munkásról, ha betegség, baleset éri, addig nálunk e téren semmisem történt és nem ismerek minálunk oly törvényt, a mely aratás idején a sok száz balesettel szemben legalább némi állami figyelmet tanúsítana, a midőn a cséplőgép a munkást besodorja, tönkreteszi egészségét, megfosztja életétől, összetöri csontjait. Ha már a gyári munkásokkal szembeu nem történik gondoskodás, legalább a kivételes retorzió alá helyezett mezőgazdasági munkásokkal történnék valami. Sem ezen, sem más téren nem történt semmi, holott Európa czivilizált országai e tekintetben első helyen állanak. Megdöbben az ember, ha látja, hogy míg Angliában épen az állami üzemek elfogadták a nyolczórai munkaidőt, addig nálunk sem a gyár-, sem a kézműipar terén nem történt semmisem 43