Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.
Ülésnapok - 1896-194
300 194. országos ülés 1897. deczember 11-én, gzomb.iton. igazolják a mi álláspontunkat. (Igazi Úgy van! a baloldal hátsó padjain.) A t. kormány a jelen törvényjavaslatban teljesen mellőzi a valláserkölcsi momentumokat, és a kérdést pusztán jogi vagy policziális kérdéflnek tekinti, és mégis azt mondja, bogy ettől a javaslattól várja, hogy felébreszti a munkásokban a szerződés kötelező voltának és az adott szó szentségének tudatát. Ez valóban liiú reménykedés, mert a szerződés kötelező voltának elismerése és az a tudat, hogy az adott szó kötelez, már erkölcsi qualiíikáezió, — a becsületérzés erkölcsi quaiifikáczió, — és nem keletkezik az emberekben jogviszonyoknak egyszeríí rendezése által. De mégis, hogy igazságtalan ne legyek, van ebben a javaslatban egy kis allúzió a valláserkölcsre is, tudniillik, midőn azt említi a javaslat indokolása, hogy a vasárnapi munkaszünetre nézve nem szándékozik semmiféle intézkedést tenni. Hát ez negativ allúzió a valláserkölcsi tekintetekre és szerintem nagyon felületes, époly felületes, mint az 1868 : LIII. tcz. 19. §-a, a mely a vasárnapi munkaszünetről annyit mond, hogy vasárnap minden nyilvános és nem szükséges munka felfüggesztendő. Ez olyan határozatlan és olyan elégtelen, hogy ennek a szigorítása okvetlenül szükséges, mert máskülönben a munkaadó és a munkás ezt a törvényt bármikor kijátszhatja. (Igaz! Úgy van! balfelöl.) T. ház! Ez a törvényjavaslat rám azt a benyomást teszi, mint mikor valaki észrevesz egy magasan felcsapó rémes lángot, és oda törekszik, hogy ezt a lángot valamikép megszüntesse, hogy ő ne lássa, és nem törődik azzal, hogy a lappangó tüzet is elnyomja és egyáltalán a veszedelem gyökeres elhárításáról gondoskodjék. Az a láng fel fog ismét lobbanni, ha a tííz. eloltásáról nem gondoskodunk és pusztítani fog annál veszedelmesebben, mert úgy a munkaadok visszaélései, mint a munkás-izgatók gondoskodni fognak arról, hogy az elégedetlenség meg ne szűnjék. (Igaz! Úgy van! a baloldalon.) Azért is, t. kormány, ne elégedjék meg pusztán a munkás-kérdés egyik részletének, e jogi résznek rendezésével és megoldásával, hanem igyekezzék mihamarabb a többi dolgokat és részleteket elővenni és odatörekedni ezek által, hogy ez a kérdés gyökerében megoldassák s nevezetesen ezen javaslat tárgyalása alkalmával a t. kormány adjon nyilatkozatot arra nézve, hogy a nyugtalan elemek megnyugodjanak és ne tekintsék ezt a mostani törvényhozási intézkedést csupán csak arra irányulónak, hogy brachiummal lehessen ellenök az aratáskor, a nyugtalanságok alkalmával eljárni. Abbau a reményben, — és ezt igen kérem a t. kormánytól, — hogy nyilatkozatot fog tenni és olyant, a mely alkalmas az elégedetlen elemek megnyugtatására, csak ebben a reményben fogadom el a javaslatot és kérve kérem a t. kormányt, hogy azokat a módosításokat, a melyek fel fognak merülni, s a melyek ennek a javaslatnak a javítására irányálnak, elfogadni szíveskedjék. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Nyegre László jegyző: Krístóffy József! Krístóffy József: T. képviselőház! (Halljuk ! Halljuk !) Midőn a szőnyegen levő törvényjavaslathoz általánosságban hozzászólni bátorkodom, nemcsak a magyar Alföld gazdasági érdekei, melyeket az ország szine előtt én is képviselni tartozom, hanem azon körülmény is késztetett felszólalásra, hogy a lefolyt költségvetési vita alkalmával a munkaadók és a mezei munkások közti jogviszony rendezését tartottam én is első sorban elengedhetetlen intézkedésnek arra nézve, hogy az Alföldön mindinkább veszedelmesebb jellegetöltő munkásmozgalom kinövései korlátoztassanak, és ezen mozgalom fejlődése és lefotyása a maga rendes és természetes medrébe tereitessék. Azzal fejeztem be akkori felszólalásomat, hogy az igen tisztelt föidmívelésügyi miniszter ártól függ, ha vájjon elhatározza-e magát oly törvényhozási intézkedések megtételére, melyek egyrészt a munkások jogos és méltányos követeléseit kielégítik, másrészt az arató és cséplő munkások szerződésbeli kötelességeinek teljesítését is biztosítják ? Ha igen, úgy az igen tisztelt föidmívelésügyi miniszter úr egy csapással visszaadja az Alföld gazdaközönségének nyugalmát, de visszatartja a munkások ezreit abban a régi eszmekörükben, a melyben a munkát becsülni s a hazát szeretni tanulták. íme, t. ház, a miniszter urna'' gondoskodásából ez a javaslat most előttünk fekszik s nekünk, a kik szorongva néztük az alföldi munkás mozgalmak fejlődését és ennek folytán ezen javaslat beterjesztését sürgettük, kétszeres kötelességünknek tartjuk most nemcsak megvizsgálni a száraz jogviszonyok rendezését, hanem egyúttal mélyen behatolni a javaslat szellemében is, vájjon nem lettek-e mellőzve, vagy talán elejtve azon magasabb czélok, melyeket ezen fontos társadalmi kérdésben elérni akartunk. Mert itt, t. ház, nemcsak arról van szó, hogy a munkaadó és a mezei munkás közti jogviszonyt egy tételes jogrenddel megállapítsuk, hanem arról is, — és ebben keresem én a javaslat súlypontját, — hogy az a nagy nemzeti érdek, mely egyrészt a földbirtok fentartására, másrészt a magunk fajtájából sarjadzott munkások megelégedésében nyilvánul, törvényes garancziákka! körűlbástyáztassék, és pedig oly módon és oly mértékben, hogy a nemzeti vagyon pusztulása kizárva, a becsületes munkás megélhetése pedig biztosítva legyen. (Helyeslés jobbról.) E kettős nemzeti
