Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-193

193. országos ülés 1897. deczemfoer 10-én, pénteken. 281 sem szó, hanem arról volt szó, akkor és arról van szó ma is, hogy a kormány nem birta ő Felsége, a király aggodalmát eloszlatni, s nem volt képes soha az ország érdekeit érvényre jut­tatni. Tehát tulajdonképen arról volt szó, hogy a kormánynak vagy az ország érdekét kellett fel­áldozni, vagy a hatalmat, a miniszteri széket, a miniszteri tárezát, s erre nem volt bátorsága a múltban a kormányoknak és erre nincsen bátor­sága jelenleg a kormánynak, (Úgy van! a szélső baloldalon.) Hát emlékezzenek csak az 1878-iki nagy kiegyezési vitára, hiszen ottan a legnagyobb nemzetgazdászok, Lónyay és társai számszerűleg kimutatták, hogy csak három tételnél, a sör-, szesze és a czukornál évenként tíz millióval többet fizetünk, mint kötelesek volnánk, és Ausztria a mi világos kárunkkal tíz millióval csak ezen három tételnél több hasznot húz, mint őt meg­illetné. Mi történt ? A kormány előállott szégyen­kezve, a tényt, az évenkénti tíz mülió károsodást alig merte tagadni, mert ez kétségtelen volt, ez számszerűleg bebizonyított tény volt. Titokban megmondta a párttagoknak, hogy ő, a koimány kész lemondani, miután ő Felsége aggályait nem bírja eloszlatni. Mi lesz? Jön egy másik kor­mány, az megint csak kénytelen lesz megcsinálni az egyezséget vagy leköszönni. Ha azon időben Deák Ferencz élt volna, a ki az igazságnak az embere volt, megtörténhetett volna-e az, hogy egy nemzet nyíltan, világosan a maga meg­károsításával, eltekintve tehát az önálló vám­területtől, a közös vámterület mellett tíz milliót fizessen Ausztriának csak azért, hogy Ausztriával közösségben élhessen. T. ház! Ausztriának az egyezség csak esz­köz a kezében. Én nem akarok most hosszasan a dolog érdeméről beszélni, majd eljön az idő, midőn e kérdést nagyon részletesen megvitat­hatjuk, csak röviden emlékezem meg egy tény­ről. Soha az osztrák az egyezséget, mihelyest abból neki kára mutatkozott, meg nem tartotta ; egy eklatáns példát fogok csak felemlíteni, az én t. barátom Ágosíon József legjobban fogja tudni, hogy ez csakugyan úgy van, a biztosító intézeteket említem fel. Minálunk Magyarország­ban az osztrák biztosító intézetek szabadon állít­hatnak fel fiókokat, szabadon köthetnek üzleteket; ha a mi biztosító intézetünk elmegy Ausztriába, ottan neki engedélyt kell kérnie, s az engedély olyan sok formához, olyan sok szabályokhoz van kötve, hogy ha a hatóság akarja, megadja neki az engedélyt, mikor tetszik, és nem adja meg, mikor nem tetszik. Ez a paritás az osztrák birodalom és Magyarország között. T. ház! Nekünk programmunk kiegészítő része az önálló vámterület. De ha nem volna is programmunk az önálló vámterület, mint magyar KÉPVH. NAPLÓ. 1896 — 1901. X. KÖTET. embernek nekem akkor is programmom volna az önálló vámterület, mert nem lehet sokáig ezt tűrnünk, hogy az esőtől, vagy a szárazságtól vagy a fagytól tegyük függővé országunk létét vagy nemlétét. Pedig mindaddig, míg itt iparos­állammá részben legalább nem sikerül ezt a tisztán földmívelő országot átalakítani, addig a mi megélhetésünk teljesen bizonytalan. (Tetszés a szélső haloldalon) Ha mi tehát elveink mellett harczolunk, elveinkért küzdünk, mégis folytou gyanúsítanak bennünket s azt mondják, hogy veszélybe döntjük az országot, hát mondják meg, mivel döntjük veszélybe az országot? Azt mondják, obstruálunk. Hát obstrukczió az, hogy mi egy fontos kérdésben, hogy ez a fontos tör­vényjavaslat az osztály iknak adassék ki, vagy esetleg az igazságügyi bizottságnak s e felett két napra magasan álló vitát és akcziót fejtünk ki? Én azt hiszem, hogy ez nem obstrukczió, gyanúsítsanak minket bármivel, az nekünk mind­egy, mi épúgy, mint az egyházi politikában, az egyházpolitikai vitánál elveinket követjük, meg­állottuk a harczot az egyházpolitikában, akkor önök nem gyanúsítottak, akkor Önöknek tetszett a mi magunktartása. Legyen most, mint akkor volt, a kormánynak bátorsága a nemzet érdekeit kép­viselni, ha az önálló vámterületről a törvény­javaslatot beterjeszti, majd meglátja, hogy épen olyan hű fegyvertársa! és épen olyan jó hazafiak leszünk, mint a milyenek voltunk az egyház­politikai viták idejében önökre nézve. (Igaz! Úgy van! a szélső baloldalon.) Én hinni merem, remélni merem t. ház, hogy el kell jönnie egy jobb kornak, a mikor az önök padjain magyar emberek fognak ülni, többre fogják becsülni a magyar nemzet jogait, mint Bécs parancsát, mert tulajdonkép nekem beszél­het akárki akármit, az alkotmány alapfogalma az volna, hogy a kormány magát nem Bécs szolgájának, hanem a parlament többsége kifo­lyásának tekintse. Nálunk megfordítva van. Nem a parlament többsége adja a kormányt, hanem kormányelnöke erőszakos választása csinálja meg a parlamenti többséget úgy, a mint Bécs paran­csolja és csak azért, hogy Bécsnek mennél na­gyobb szolgálatot tehessen. (Úgy van! Úgy van! (Zajos helyeslés a szélső baloldalon.) Én, t. ház, tudom, hogy falra borsot há­nyok, de csak kötelességemet teljesítem, mikor újra és újra melegen ajánlom az én pártom vezére, Kossuth Ferencz határozati javaslatát, és kérem, tegyék meg az ország, a haza érde­kében, hogy azt a fontos törvényjavaslatot erős megvitatás végett az osztályokhoz utasítsa. Ha azonban ezt el nem fogadnák, úgy kérem az én határozati javaslatom elfogadását. (Élénk helyeslés a szélső baloldalon.) Lázár Árpád jegyző: Sima Ferencz! 36

Next

/
Thumbnails
Contents