Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-190

190. országos ülés 1897. decaember 6-án, hétfőn. 223 a községek maguk tegyenek indítványt a helynév megváltoztatása iránt, a hol a miniszter hatásköre tulajdönképen csak a szankczióra, vagy a szankczió megtagadáséra vonatkozzék, gyakorlatinak a múltban nem bizonyult. Minden község ragaszkodik a saját helynevéhez, és vagy teljesn közömbös a kérdés iránt, vagy pedig ha érzi, hogy azon nevet meg kell változtatnia, ha egy mindenesetre dicsérendő hazafias lelkesedés arra készteti, hogy nevét megváltoztassa, akkor bizonyosan nem fog a történelmi kútfőkhöz fordulni, nem fog a történelmi társulathoz, nem fog az országos levéltárhoz kérdést intézni, hanem a saját individuális fantáziája nyilatkozik meg, és úgy magyarosítják meg a községet, hogy bátran elmondhatjuk, hogy abban bizony köszönet nincsen. E tekintetben Bethlen András képviselő úrtól hallottam két esetet, a melyek illusztrálják, hogy a magyarosítások sokszor mily gondatlanul történnek. így például Sacksenhausent megmagyarosították Szaszahúzra és Eulenbaehot megmagyarosították így, hogy: Ulempák. Nos azt hiszem, hogy a magyarosításnak ezt a módját nem kell bővebben kommentálnom. Felsőmagyarországon dicséretreméltó buzgalommal indult meg a helynevek magyarosítása. így Zólyom és Bars vármegyében az idegen hangzású helyneveket megmagyarosították. De ismétlem, bármennyire dicséretreméltó is ez a buzgalom, tökéletesen igaza van a Pesty Frigyesnek, a ki azt állítja, hogy a helynevek eredetének megállapításánál a legnagyobb garázdálkodást követte el a dilettantizmus. Nekünk tehát oda kell törekednünk, hogy akkor, a mikor egy új helynév megállapításáról van szó. azt tegyük teljes tudományos apparátussal, vagyis a nyelvésznek és a történésznek bevonásával. De ha ez így van, akkor a dolog termé?zetéből folyik, hogy a kormányra kell bízni a végérvényes szankcziót, mert a kormány rendelkezik azon tényezőkkel, melyek azután a szakszerű munkálatot teljesen előkészítik és oda fog iparkodni, hogy a végérvényes rendelkezés megfeleljen a magyar nemzet géniuszának. Ezen rendelkezés még azon előnyt is involválja, hogy azáltal, hogy a belügyminiszter állapítja meg végérvényesen minden helynek a nevét, a belügyminiszter számára a történettudomány terén egy új tér nyilik és ezen irányzat azután remélni engedi nekünk, hogy a történeti kutatások terén nagyobb buzgalommal fogunk sikeres eredménynyel találkozni, mint a mily eredmény eddig a magán társaságok kezdeményezése terén konstatálható. Különben Franeziaországban is a vallásügyi miniszter rendelkezett egy történeti földrajzmtívelő bizottság szervezéséről, és hogy még egyszer visszatérjek a helynév megállapítása és a történelmi momentumok közötti kapcsolatnak kidomborítására, hivatkozom Angliára, a hol a történeti földrajzot tanítják az egyes községekben úgy, hogy mikor az az iskolás gyermek az illető község nevét megtanulja, egyúttal megtanulja azt is, hogy mily történeti fontos mozzanatok fűződnek azon helységhez. Meg kell még jegyeznem, hogy maga a javaslat bár teljesen tisztában van azzal, hogy mit akar, akaratja mikéntjének nyilvánulásában felette koncziliáns. Teljesen jól is van ez így, mert akkor, ha a czél helyesen van kitűzve, nem az a kérdés, hogy mily gyorsasággal, mily tempóban közelítsük meg azt. A hol több elnevezéssel találkozunk, megállapítjuk a történelmi szempont alapján: hogy mely név a helyes. Hiszen maga a közigazgatási bizottság is ily értelmében intézett kérdést a jelen volt belügyminiszter úrhoz és a belügyminiszter xir kijelentette, hogy a helynevek megállapításánál első sorban a históriai szempont lesz az irányadó. Ezen törvényjavaslattól mi többet nem várhatunk, nem kívánhatunk. Ez a törvényjavaslat egyáltalán nem alkalmas arra, hogy azzal mi bármily csekély mértékben is magyarosítsunk, (Mozgás és felkiáltások a széhő baloldalon: Iliért nem? Arra kell törekednünk!) vagy pedig, hogy ez által a nemzeti asszimilácziót egy nagy hatalmas lépéssel előbbre vigyük. Rátkay László: Ámde arra kell törekednün k. Ruffy Pál előadó: Igazuk van a képviselő uraknak és igaza van Rátkay László képviselő úrnak, hogy arra kell törekednünk. De ez a törekvés kivűl áll ennek a törvénynek keretén. En meg vagyok arról győződve, hogy meg fog jönni, mert kell. hogy megjöjjön azon szellem, a mely a magyarral mindenben egyenjogú, de az országnak idegen ajkú polgárát arra fogja serkenteni, hogy van még oly kötelessége is a haza iránt, a melyet nem képes az adóhivatalban leróni, de ínég a csatasorban sem, és ez ez a kötelesség, mely arra tanít, hogy minden kődarab, melyet a nemzeti egység szent templomának falába beépítünk, a magyar állam tekintélyét teszi erősebbé, nevét a külföld előtt hatalmasabbá. Ezek alapján vagyok bátor a t. házat, kérni, hogy a törvényjavaslatot, még pedig a közigazgatási bizottság által előterjesztett szövegben a részletes tárgyalás alapjául általánosságban elfogadni méltóztassék. (Általános, élénk helyeslés.) Lázár Árpád jegyző : Schreiber Frigyes ! (Halljuk ! Halljuk!) Schreiber Frigyes: T. ház! (Felkiáltások a szélső baloldalon: Hock! Hoch!) Nem vonom kétségbe, hogy az igen tisztelt kormánynak komoly okai voltak a községi és egyéb helynevekről szóló törvényjavaslat előterjesztésére.