Képviselőházi napló, 1896. X. kötet • 1897. szeptember 27–deczember 15.

Ülésnapok - 1896-184

184. országos ülés 1897. november 6-én, szombaton. 183 Elnök: Ha nincs észrevétel, kimondom, hogy a kérvények 6. sorjegyzékében 4—9. szám alatt foglalt kérvények kiadatnak a miniszter­elnöknek. Nyegre László jegyző (olvassa): Szatmár vármegye közönségének kérvénye az állami és törvényhatósági tisztviselők nyugdíjügyének egy­séges rendezése iránt. Béldi Lászlő előadó: Szatmár vármegye arra kéri a házat, hogy az állami és megyei nyugdíjintézetek közt viszonosság állapíttatik meg és az 1885. XI. törvényczikk 8. §-a, mely szerint az állami szolgálatba lépett megyei tiszt­viselő a megyével szerzett nyugdíjjogosultságát csak akkor tartja meg, ha megelőzőleg az államnál tiz évet szolgált, változtattassék meg és mondassék ki, hogy az állami szolgálatba lépett megyei tisztviselő a megyénél szerzett nyugdíjjogosultságát megtartsa. E kérvény a házszabályok 195. §-ára való hivatkozással a belügyminiszternek volna ki­adandó, Elnök: Ha nincs észrevétel, kimondom, hogy a kérvények 6. sorjegyzékében 10. szám alatt foglalt kérvény, hivatkozással a házsza­bályok 195. §-ára a belügyminiszternek ada­tik ki. Nyegre László jegyző (olvassa) : Három­szék megye közönségének kérvénye Pasteur­intézet felállítása iránt. Béldi László előadó: T. ház! A kérvény előadja, hogy szükség volna egy definitív Pasteur-intézet feliállítására Budapesten, a mely­ben a veszett állatok által megmart egyének gyógykezeltessenek. Mellékelve van a tudomá­nyos akadémiában előadott tudományos közle­mény, a mely kimutatja, hogy a jelenlegi beLe­gek befogadására az intézet nem elég nagy, és hogy a jelenleg előforduló veszettség! betegek az intézetbe úgy gyógykezeltetnek, hogy ma már nem kísérletezésről, hanem biztos eredmény­ről van szó. Ennélfogva kéri a megye, hogy Budapesten egy definitív Pasteur-intézet állít­tassák fel. A bizottság ajánlja, hogy a kérvény adas­sék ki a belügyminiszternek. Kérem, méltóztas­sanak ily értelemben határozni. Nyegre László jegyző: Thaly Kálmán! Thaly Kálmán: T. ház! Igen fontos az síz ügy, melyről a kérvény szól. Ez oly ügy, a melyben Európa sok államát szerencsésen előztük meg a közegészségügy terén, mert a kérdéses intézet nálunk oly örvendetes virágzásra jutott a szakértő vezetés érdeme következtében, hogy nemcsak Magyarország, de a szomszéd államok közegészségügyi szakközegei is idejönnek tanul­mányozni az itteni Pasteur-intézet állapotát. Különösen áll ez a Balkán államok kiküldötteire nézve, mint pl. Bulgáriára, a hol szintén akar­nak hasonló intézetet felállítani és nemcsak Bukarestben, a hol már nagyszabású ilyen intézet áll fenn, de különösen a budapesti, jó hírnév­nek örvendő intézetet vették mintául; továbbá ez országokból, különösen a Balkán-államokból küldöttek is ide betegeket. Nem akarok hosszasan szólani erről, mert a jelen évre szóló költségvetés tárgyalása alkal­mával a közoktatásügyi tárczánál egy tüzetesebb beszédben ismertettem a budapesti bakteriológiai intézet állapotát és azon tűrhetetlen helyzetet, a mely különösen a térszüke miatt itt uralkodik és mely úgy a betegek felvételét, valamint az oltási műveletet is is gátolja, különösen téli időben, mikor a folyosókon és fűtetlen helyisé­gekben a betegek várnak, mig a sor rájuk következik, továbbá a rendelőszoba férfiakkal és nőkkel közös és sok olyan primitív állapotok voltak eddig, melyek a czivilizáczió mai igé­nyeinek megfelelő leggyorsabb változtatást igénylik. Akkor én ezen viszonyokat saját szemeim­mel láttam és a legilletékesebb közegek infor­mácziója után vázoltam itt a házban. A vallás­os közoktatásügyi miniszter úr nyilatkozott is és miután különösen a helyiség építését vagy átalakítását sürgettem, arra nézve ígéretet tett, hogy minél előbb gondoskodni fog, hogy ezen intézet nagyszabású bakteriológiai intézetté fej­lesztése érdekében és a betegek gyógykezelése érdekében megfelelőbb, tágasabb elhelyezést nyerjen. Ugyanazon telken, a hol az üllői-úti klinika van, úgy tudom, hogy a másik utczára új kórboneztani intézet épült, megszemléltem, az a legújabb kor tudományos vívmányainak meg­felelőleg építtetett és ennek következtében a régi épület a Pasteur-intézet ezéljaira, rendelkezésére áll; vagy azoknak adaptálásáról van szó a Pasteur-intézet részére, vagy hogy ha az alkal­masnak nem bizonyulna akkor egészen új, meg­felelő intézet volna felállítandó. Minthogy tudomásom szerint a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr foglalkozik ezen eszmével, különösen pedig az építkezésre vonat­kozólag tudomásom szerint a következő évben már az építést megvalósítani szándékozik: én, mikor pártolom Háromszékmegye ezen kérvé­nyét és az elintézés módját is helyeselném, gyakorlati szempontból mégis azt bátorkodom indítványozni, hogy necsak a belügyminiszter úrnak, hanem a vallás- és közoktatásügyi minisz­ter úrnak is adassék ki ezen kérvény, akkor egyöntettíleg fognak ezen ügyben intézkedni. A közegészségügy semminemű politikai vagy pártkérdéssel a világon nem függ össze, ez érdeke mindenkinek, a ki Magyarország népének egész­ségi állapotával törődik. Tehát azt gondolom,

Next

/
Thumbnails
Contents